#Sport
A Honvéd 63 kilogrammos harcosa a magyar válogatott legjobb eredményét érte el az azerbajdzsáni világbajnokságon ötödik helyével. Az utána következő első world tour versenyen már ezüstérmet szerzett.
Ruben Amorim szerint fel kellene venni a 3 naponta játszott mérkőzések ritmusát.
Szombaton és vasárnap a felnőttek mezőnyében már csupán a VII. ligában zajlanak a bajnoki párharcok.
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Noha az előző futammal eldőlt, ki idén az F1-világbajnok, a következő meccseket még lejátsszák, Brazíliában is.
A ferencvárosiak idegenben verték 2-0-ra az AC Milant az Európa Ligában.
Sorozatban hatodszor nyert az újra fordító Golden State, négy vereség után győzött a Phoenix.
A gibraltári Lincoln Red Imps egy öngóllal legyőzte az eddig hibátlan Hajduk Splitet.
Az első rész sikerén felbuzdulva összeszedtünk újabb tíz olyan futballmeccset, amelyet akár egyetlen kép alapján is könnyen felismerhetnek a rajongók. De akár még azok is, akik nem követik napi szinten a sportágat.
Nagy Ádám szerint Milánóban bebizonyosodott: nem elég kivinni a mezt a pályára. A Ferencváros középpályása úgy látja: megérdemelt győzelmet arattak az AC Milan vendégeként. A 31 éves labdarúgó szerint hősiesen védekeztek Yusuf kiállítása után.
A kieső helyen álló olasz csapat két játékosa is ugyanazt a problémát emelte ki a vereség után.
„A Fradi álomszerű estét él át a San Siróban.”
Koopmeiners és Kolo Muani góljaival már az első félidőben kétgólos előnybe került a Juve, a házihazda hollandok a hajrában mindent megtettek, helyzeteik is voltak, de csak a szépítésre futotta erejükből.
Az Atalanta otthon tartott egy pontot; nyert a Twente – négy csapat százszázalékos három forduló után.
A legjobb képek a Ferencváros Milánóban aratott győzelméről.
Sótonyi László egy Montenegró elleni sikeres Eb-selejtezővel mutatkozott be a férfiválogatott élén.
Kisebbfajta csodát élhettek át a ferencvárosiak a San Siróban, ahol 2-0-ra legyőzték az AC Milant.
Két góljával Európában tovább menetel a zöld-fehér klub.
Amikor a Ferencváros megszerezte a vezetést az AC Milan ellen a San Siróban, talpra ugrott az egész stadion. Legalábbis az embernek ez volt az érzése. Az előzetes híreknek megfelelően ugyanis valóban rengeteg Fradi-szurkoló vett jegyet a hazai szektorokba, akik az olasz szurkolók között ünnepeltek.
Az FTC légiósa szerint egy ilyen nagy klub ellen is megérdemelten győztek.