#Sport

0 komment

Honnan lesz pénz a magyar sportra? 1998 óta nem látott változtatás jön

Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár szerint 1998 óta nem volt olyan átalakítás a sportfinanszírozásban, mint amilyet a kormány 2027-re tervez. A Belügyminisztériumban tartott csütörtöki sajtóbeszélgetést Pósfai Gábor belügyminiszter azzal kezdte, hogy mivel fél éve történt a kormányváltás, eljött a beszámoló, illetve új irányok bemutatásának az ideje.
0 komment

Iraolának is tanulnia kell, hol a legjobb Szoboszlai – a Blikknek szakértő elemezte a magyar klasszis liverpooli helyzetét

A törökországi 3-2-es Bajnokok Ligája-kudarcot követően a Liverpool-szurkolók megtalálták maguknak a támadó középpályásként futballozó Szoboszlai Dominikot. A magyar válogatott játékos nemrég épült fel izomsérüléséből, Isztambulban pedig a tízes szerepkörben kapott lehetőséget a kezdőcsapatban. Néhány drukkeroldal szerint elbukta a vizsgát ebben a pozícióban, míg mások odáig mentek, hogy kijelentették: be kellene látnia, számára a jobbhátvéd feladatkör a legmegfelelőbb, és ott lenne a…
0 komment

„A lángososoznál” – meggyűlt a baja a szavakkal Kabát Petinek A visszavágóban

Szinte egész Európát átrohanták a szereplők, ma este pedig elérkezik a döntő pillanat: képernyőre kerül A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! című reality utolsó adása. Az egyik vadászpárt Kabát Péter és a korábbi válogatott labdarúgó, Torghelle Sándor alkotta. A páros már a forgatás kezdete előtt kijelentette, hogy a vadász szerepe lényegesen közelebb áll hozzájuk, mint a menekülés.
0 komment

A közmédiától vinne csúcsműsort a TV2, újra összeállhat a Palik–Czollner páros

A TV2 csatornáján állhat ismét össze Palik László és Czollner Gyula autósport-kedvelők körében ikonikus duója. Az öt éve piacvezető médiavállalat csütörtökön közleményben jelentette be, hogy nagyszabású tervekkel készül a jövőre, többek között a Forma–1 közvetítési jogaiért is kész versenybe szállni. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy milyen platformokon lennének elérhetően a versenyhétvégék.
0 komment

Két évtized után is tartogat fordulatot Janet Jackson mellvillantásának botránya: akkori divattervezője teregette ki a titkot

Több mint két évtizeddel a tengerentúli profi amerikai futball-liga döntője, azaz a 2004-es Super Bowl félidei show-ja után ismét fellángolt a „Nipplegate” néven elhíresült botrány. Az egyik sztárfellépő Janet Jackson egykori divattervezője, Wayne Scot Lukas most azt állítja, egyáltalán nem véletlen ruhabaleset történt, a mellvillantást ugyanis már a fellépés előtt eltervezték. A tervező szerint ráadásul eredetileg még egészen másképp képzelték el a pusztán szenzációvadászatra kitalált…
0 komment

Így próbáltak besúgót csinálni belőle: a válogatott focista elmesélte, mi hangzott el, amikor be akarták szervezni

A közelmúltban nyilvánosságra került állambiztonsági kartonok és iratok között egyre-másra bukkannak fel a magyar közélet és a sport ismert szereplői. A listán ott található Kiss László, a Vasas legendás, harmincháromszoros válogatott csatára is. Ám az angyalföldi kedvenc neve mellett a legfontosabb bejegyzés szerepel: a közreműködést megtagadta. A korábbi klasszis támadó kerek perec elmesélte a Blikknek a 46 évvel ezelőtti zsarolási kísérletet, a Népköztársaság úti behívót, és a Keringő…

Bejelentkezés vagy regisztráció