#Sport
Egyelőre megjósolni sem lehet, hogy a generációs tehetségnek tartott JJ Gabrielből világklasszis lesz-e.
Hétfőn este osztják ki a labdarúgás legfontosabb egyéni elismerését, a France Football Aranylabdáját. Mivel idén nincs a díjnak egyértelmű esélyese, izgalmasnak ígérkezik a rendhagyó okokból Londonban megrendezésre kerülő gála. Az esemény kulisszatitkairól a Blikk állandó szakértője, a Magyarországról szavazó Szöllősi György mesélt lapunknak.
Nagy megtiszteltetés érte a nyolcsszoros aranylabdás futballistát.
+1 hasonló
Meglepő reakciója volt Dani Comannak, az FC Argeș klubvezetőjének, amikor a Digi Sport Special műsorában kérdeztek a Sepsi OSK–Dinamo bajnoki mérkőzésen történtek nyomán hozott szankcióról.
Az F1 vezetősége nemrég jelentette be, hogy a versenysorozat hamarosan visszatér Afrikába, azon belül is méghozzá Ruandába, ott terveznek felépíteni egy vadonatúj versenypályát. A közép-afrikai ország leghamarabb 2030-ban láthatja vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét, amikor Hamilton már 45 éves lesz.
A VII. (AG Sport) ligában bakai veresége után az új listavezető, a Királyfiakarcsa skalpját igyekeznek begyűjteni a csilizradványiak.
A négyszeres világbajnok szeret Austinban versenyezni, de van, amivel finoman szóval sem elégedett.
A Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) közleményében tudatja, hogy a vasúti hídnál zajló munkálatok miatt október 24-én, szombaton a 15-ös számú autóbusz útvonalát elterelik a következők szerint:
• Váradhegyalja (Podgoria) felé: nagypiac – közúti rendőrség – szülészet – Templom tér (P-ta Tineretului) – a Constantin Prezan hídon való átkelés után a Szent Kereszt kolostor felé veszi az irány (Mănăstirea Sfintei Cruci) és tovább halad a megszokott útvonalon. A busz nem áll meg a…
A rendezvény központi témája „A játékos a főszerepben” volt, amely a fiatal tehetségek egyéni fejlesztésétől az edzők hozzáállásán át a mentális felkészítésig számos fontos kérdést érintett.
Dr. Borbély Zoltán jogász szerint Kubatov Gábor akár nemzetközi fórumokhoz is fordulhat, ha az új összeférhetetlenségi szabályok miatt el akarják távolítani az FTC elnöki pozíciójából. A Fradi jövő kedden tartja elnökválasztó közgyűlését, de a törvénymódosítás még nem történt meg. Így azonban majd felvetődhet a visszaható hatály tilalma, ami alkotmányos alapelv.
+1 hasonló
A Mercedes olasz pilótája minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka lehet.
Az olimpiai ezüstérmes Ikeda Koki 2024 novembere óta nem versenyezhetett, de megnyerte az ügyét.
Borbély Balázs szavaitól felrobbant az öltöző.
Szabadság
Október 21-én és 22-én szervezte meg Kolozsváron az Oviolimpiát és a Paralimpiát a Csemete Alapítvány és a Csemete Református Óvoda, amely idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Társszervező volt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara.
A 2022 és 2025 között rendezett állami finanszírozású nagy nemzetközi sportrendezvények átvilágításáról szóló kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny csütörtök késő délután publikált számában. Az „elmúlt években Magyarországon megrendezett nagy nemzetközi sportesemények átvilágításáról” szóló határozat szerint a kormány Pósfai Gábor belügyminisztert kéri fel, hogy Kármán András pénzügyminiszter bevonásával vizsgálja felül a 2022. január 1. és 2025. december 31. között megvalósított nagyobb…
+6 hasonló
Szabadság
Október 25-én, vasárnap a Kolozsvári Universitatea és a Bukaresti Dinamo kézilabda-mérkőzésén folytatódik a Fogadj örökbe egy életre szóló barátot című kampány, amelynek célja, hogy otthont találjanak a kolozsvári kutyamenhely lakóinak.
Durva sportszerűtlenség miatt száműzték őt az oldalvonalon kívülre.
Az alapszakasz 12. fordulójával folytatódik hétvégén a Niké-liga alapszakasza, amely során a DAC hazai pályán fogadja a Ružomberok együttesét, míg a komáromiak a trencsénieket látják vendégül.
Ilyet még nem látott a világ. Kizárólag az Indexen.
Trayvone Reidnek alighanem változtatnia kell.