#társadalmi riport
444
444
Egyre nagyobb pénzeken ül a bezáródó magyar elit
Az elmúlt időszakban évről évre több pénz kerül a magyarok leggazdagabb tíz százalékához. Legalább százmilliós vagyonokat birtokolnak, a kezükben levő ingatlanok ára folyamatosan nő, és egyre nehezebb bekerülni ebbe az elitklubba, ahogy onnan kiesni is. Bár pontos számok nincsenek róla, Tóth István György és Szelényi Iván szociológusok szerint ez a réteg egyre zártabbá válik, miközben ragadós a padló is: akik szegények, azok jó eséllyel azok is maradnak. Erről szól a két szerző új...
444
444
Egyértelműen, folyamatosan romlik a magyar jogállamiság helyzete
2010 óta a jogalkotás hatalompolitikai eszközként való használata és a kiszámíthatatlansága nőtt, miközben semmi sem igazolja, hogy a jogállami garanciák leépítése hatékonyabbá tette volna a jogalkalmazást.
24.hu
24.hu
Húsz évre vagyunk Ausztriától
Nyugati szomszédunk ott tartott a rendszerváltás idején, ahol hazánk 2008-ban.
444
444
Kihúzták a talajt a szegények alól a segélyek megszüntetésével
Mióta a kormány átszabta a segélyezési rendszert, sokkal kevesebb jut a lakhatási és egészségügyi gondokkal küzdőknek, főleg a kistelepüléseken. Közben elterjedtek az “egyéb” támogatási formák, ami bármit jelenthet. Ezek nem rendszeres, hanem eseti segélyek, így a szociális biztonságot is kevésbé segítik.
24.hu
24.hu
Tíz éve nem néztünk szembe a valósággal, ezért duplán fizetünk az egészségünkért
Aki rendes ellátást akar, az magánorvoshoz fordul. A jövedelmekhez képest aránytalanul drágán: évente átlagosan 200 ezer forintot költ az átlagmagyar a privát szektorban.
444
444
Zárkózunk Európához, zárkózgatunk, de a lengyelek és a románok még gyorsabban zárkóznak
A rendszerváltás nem volt kudarc, Magyarország szép lassan közelíti Ausztriát és az EU-s életszínvonalat. De látszanak nyugtalanító jelek, és mások gyorsabban tudtak fejlődni. A Társadalmi riport az európai fölzárkózásról.
444
444
„Az ország prosperitásával kapcsolatos bűncselekmény, ha ezt nem tesszük meg...”
Drámai képet fest a magyar oktatás helyzetéről a hétfőn megjelenő Társadalmi riport. De a társadalmi működés más területein sem sokkal jobb a helyzet: bezárkozó, megmerevedő, „jövősokkos” országban élünk.