#vasútfejlesztés
444
444
Lázár elment a KöKire, ahol „van feladat bőven”, Vitézy meg szólt, hogy pont Lázár állította le a fejlesztést, amire még EU-s forrás is volt
Eközben pedig lehalt a Déli pályaudvar.
24.hu
24.hu
Vitézy Dávid: Ez siralmas
Ez a tömör megállapítása a közlekedéspolitikusnak, aki elolvasta a kormány friss, 2035-ig szóló, átfogó közlekedésfejlesztési tervét. De azért kifejtette bővebben is a lesújtó véleményét.
The post Vitézy Dávid: Ez siralmas first appeared on 24.hu.
444
444
A békepárti békekormány 13 magyar város vasútállomását építené át „polgári és katonai kettős felhasználásra”
És terveznek egy új vasúti Duna-hidat is, minderre 48 milliárd forintot kérne az Európai Uniótól.
444
444
Kétszer annyit költünk közútfejlesztésre az elmúlt harminc évben, mint vasútra
És hol van még a vége. Környezetvédők szerint a klímabarát közlekedési alternatíváknak így annyi.
444
444
Igen kemény hangvételű közleményben hazugozza Vitézyt a Lázár vezette minisztérium, de hazudnak arról, hogy mit is mondott Vitézy
Azért leprázzák, mert azt mondta, hogy 10-ből 9 vasútfejlesztési szakember elhagyta a MÁV-ot, mióta Lázár a főnök. De nem ezt mondta, hanem valami egészen mást.
444
444
Nem megtakarítást, hanem sokkal több kiadást jelent, ahogy Lázár leállította az új budapesti híd építését és a vasút fejlesztését, mondja Vitézy
Ha újra hozzáférünk az uniós forrásokhoz, már nem lesznek tervek, amik alapján építeni lehetne.
24.hu
24.hu
Szijjártó Péter: Elkészült a Debrecen-környéki vasúti infrastruktúra-fejlesztések első fázisa
65 milliárd forintot költöttek rá.
The post Szijjártó Péter: Elkészült a Debrecen-környéki vasúti infrastruktúra-fejlesztések első fázisa first appeared on 24.hu.
444
444
10 év alatt újítaná fel az elöregedett vasútvonalakat Lázár János
A miniszter elnézést kért azoktól, akik a közelmúltban balesetet szenvedtek vagy akiknek a késések, kimaradások kellemetlenséget okoztak.
444
444
Direkt36: kínai vegyi anyagok elosztóközpontja lehet Magyarország
Budapest az egyik lehetséges helyszín. Azt még nem tudni, pontosan milyen anyagokat hoznának Magyarországra, és hogyan tárolnák azokat.
24.hu
24.hu
ITM: a reptéri vasút tervben, a Budapest-Belgrád vonal már tervezés alatt
A következő 10-15 évben a vasút áll majd a hazai közlekedés-fejlesztés középpontjában.
The post ITM: a reptéri vasút tervben, a Budapest-Belgrád vonal már tervezés alatt first appeared on 24.hu.
444
444
Lemaradtak a 200 milliárdos HÉV-tenderről az oroszok, de most új esélyt kapnak
A pályázati feltételeket nem tudták teljesíteni az oroszok, így nem szállhattak versenybe a hatalmas megbízásért. A MÁV sem akart velük dolgozni, a magyar állam mégis úgy döntött, újraindítja az egész pályázatot - értesült a Direkt36.
444
444
Megszavazták a törvényt, 10 évre titkosak a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projekt egyes adatai
A Fidesz és a KDNP szerint rengeteg előnyt várhat az ország az 1000 milliárdos kínai projekttől és az ezt kísérő gigahiteltől.

Péntektől 7 hónapot át újítják fel a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét
Fürjes Balázs szerint a következő lépés, a most elhanyagolt Nyugati tér megújítása lehet.
444
444
Péntektől 7 hónapon át újítják fel a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét
Fürjes Balázs szerint a következő lépés, a most elhanyagolt Nyugati tér megújítása lehet.
444
444
A járvány sem tudja elrettenteni a Mészáros-birodalomnál kikötni akaró tízmilliárdos közbeszerzéseket
Az út- meg vasútépítési tendereket nem olyan fából faragták, hogy megijedjenek egy apró vírustól.

Kétezermilliárd alatt nem úsznánk meg a Budapest-Kolozsvár álomvasút magyar részét
A nyolcórás menetidő felének eltüntetéséhez itthon alig kellene költeni, további két óra lefaragása viszont többe kerülne, mint négy év összes vasútfejlesztése.
444
444
A német történelem legnagyobb vasútfejlesztése kezdődik
86 milliárd eurót költenek a vasútra. Közben pluszos a költségvetés, az autóipar csúcson, de gyengülésre számítanak, és 400 000 munkahely kerülhet veszélybe az elektromos autózás miatt.