#Vélemény
Ahogy évek kellettek ahhoz is, hogy az Orbán-rendszerről megszülessenek az első igazán releváns gondolatok, úgy a Tisza-jelenség teljes megértéséhez sem lehet elég pár hónap. Olvasni muszáj sorozatunkban Fekő Ádám a Tisza kampányát elemző kötetekről elmélkedik.
Egy teljesen parttalan vita folyik a budapesti közbiztonság kérdéséről. Az egyre inkább látható fővárosi közbiztonsági krízis valójában egy szociális krízis.
Részben uniós pénzből újíttatta fel Siófok a húsz éve épült Galerius fürdőt, amely áprilisi újranyitása óta már komoly veszteséget termelt, úgy tűnik, jelentősen elmérték a várható vendégszámot. Az már csak hab a tortán, hogy a fürdő korábban is beázott, és most is.
Schiffer András ledobta a Tökéletes Aláírólistát, minden listák anyját. Volt fideszes kormánytagok, fideszes influenszerek és Fidesz-közeli szürkezónás arcok plusz az MSZP és az SZDSZ fideszes beszélő fejjé lett egykori politikusai együtt fejezik ki az elégedetlenségüket amiatt, hogy újra működik a bűnüdözés + az igazságszolgáltatás.
Ha a hagyományos ellenzék gyenge, kompromittálódott vagy hitelét vesztette, a hatalmát bebetonozó autokrata legyőzéséhez rendszerint új szereplőkre van szükség. Filip Milačić véleménye.
Magyarországon régóta visszatérő probléma, hogy a választók jelentős része nem bízik a választások tisztaságában. Az egyik legkézenfekvőbb választásellenőrző mechanizmus az akkreditált, független civil választási megfigyelés, ami más országokban hatékony tud lenni az állami szervek mellett.
A speciális, erőszakmentes, csak hazudozásra épülő magyar autokrácia különös utórezgéseit éljük. Az egymást követő letartóztatások pedig felvetnek egy érdekes kérdést: miért vinné el egyedül az a balhét, akinek valójában nincs mitől félnie?
Miközben a NER 16 éve alatt Orbán Viktor állhatatosan küzdött a korrupció ellen, valaki úgy tűnik, telepakolt egy széfet 450 ezer darab húszezressel.
Országos, egységes betegelégedettség-mérési rendszert indított az Egészségügyi Minisztérium. Az EgészségAblakon keresztül a betegek, egy QR-kód segítségével pedig a hozzátartozók is értékelhetik, mit tapasztaltak az ellátás során. Az adatokat várhatóan egy hónap múlva bárki böngészheti majd.
Az internet mára bekebelezte a valóságot, és ezernyi apró villanással keretezi át.
„A mai napon a Pénzügyminisztérium feljelentést tett Nagy Márton utazásaival és a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri delegációinak ideiglenes külföldi kiküldetéseivel kapcsolatban hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali vesztegetés elfogadása bűncselekmények megalapozott gyanújával. Az okozott kár meghaladja a 100 millió forintot” – közölte hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében Kármán András. (Index- 2026. október 27.)
Saját kutatás és közvélemény-kutatás az utcai szexuális zaklatásról. Közeleg a szavazás az abúzus megtestesítőjéről, Donald Trumpról. Ki tudja elképzelni Orbán Viktort ENSZ-főtitkárként? Mi lesz a Matolcsykkal? Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.