A szerző első prózakötete rendkívül kényelmetlen helyzet elé állítja olvasóit. Egy olyan elbeszélő zaklatott és fenyegető monológja – ahogyan ő maga nevezi, manifesztója – ez a szöveg, akivel egy pillanatig sem szeretnénk azonosulni, aki még az együttérzésünkre sem tűnik méltónak, mégis odaadó figyelmet, olykor tiszteletet és néha még némi sajnálatot is követel magának.