444 a kommenteren - 444

444 444

Épp akkor járt Szardínián és Nápolyban a NER magángépe, amikor Szijj László luxusjachtja

Valahogy megint úgy adta ki, hogy a kormányközeli milliárdos Szijj László Seagull MRD nevű, új luxusjachtja pont ott volt, ahol a 17 milliárd forintos, OE-LEM lajstromszámú magánrepülőgép, amit Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és Szíjj László is használt már - írja az Átlátszó.A lap összeszedte, mikor pontosan merre járt a hajó, eszerint első útja Máltára vezetettinnen tavaly augusztusban elhajózott Nápolyba,utána egy hetet volt Szardínia szigeténmajd Cannes-ba indult, csak hogy néhány nappal később Saint-Tropez kikötőjében tűnjön fel. Vissza Cannes-ba, onnan irány Antibesmajd szeptember 29-étől Livornóban töltött fél évet.Idén júniusban aztán a legnépszerűbb turistacélpontok kikötőiben járt, volt, ahol többször is. Július elejéig járt Mergellina, Capri, Positano, Marina di Cassado és Castellammare di Stabia kikötőjében. Júliusban Salernóban, Ischián, Szardínián, Szicíliában, és a környék kis szigetein. Aztán visszatért Olbiába. Az Átlátszó összesítése szerint 2020 szeptemberében háromszor is úgy alakult, hogy az OE-LEM Nizzában volt, a Seagull MRD pedig a közeli Cannes-ban. 2021 júniusában többször is épp akkor repült Nápolyba, amikor a jacht a mergellinai, vagy éppen Capri és Positano kikötőjében tartózkodott. Július elején Nápolyban volt a jacht és a luxusgép egyszerre, később Szardínián, Korzikán, és Szicíliában is.
fel 0 le