444 a kommenteren - 444

444 444

85 ezer ember hagyta el Budapestet Pest megye és a Balaton kedvéért

Tavaly 566 ezer embernek lett új lakcíme Magyarországon – írja a 24.hu a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. A több mint félmillió emberből 300 ezren ideiglenesen jelentkeztek be valahova, 260 ezren viszont lakóhelyet váltottak. 2019-ben ugyanez a szám kicsivel több, 580 ezer volt. A rengeteg lakcímváltó ember közül 84 ezer Budapestről költözött el, ők leginkább Pest megyébe és a Balaton környékére mentek.A KSH adatai szerint az el-, illetve odavándorlók egyenlege pozitívan alakult a megyék nagy részében, kivéve az ország keleti részét, mert Borsodból 3700-an többen mentek el, mint ahányan odaköltöztek, Szabolcsban pedig ugyanez a szám négyezer volt. A számok azt mutatják, az emberek az ország keleti részéből leginkább a nyugati részére vándorolnak, vonzó lett például Fejér megye és a Balaton környéke. De nagy volt a mozgás Budapesten belül is, ahol 43 ezren saját kerületükön belül költöztek, 58 ezren pedig kerületet váltva maradtak a fővárosban. A kerületet váltók közül a legtöbben a XI., a XIII. és a XIV. kerületet választották.
fel 0 le