Nagy felháborodást keltett a napokban az a közösségimédia-oldalakon terjedő videó, amelyben egy ismert vlogger próbál rávenni egy kiskorú lányt, hogy pornográf módon mutogassa magát neki. Az ügyben november 17-én nyomozás indult.A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztályának nyomozói azonosították a videót készítő 18 éves fiatalt, akinél házkutatást tartottak, a számítástechnikai eszközeit lefoglalták, és gyermekpornográfia bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az eset további szereplőinek azonosítása és elszámoltatása folyamatban van.A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy sokan vannak, akik kihasználhatják, hogy a gyerekek egyre több időt töltenek a neten szülői felügyelet nélkül. A pandémia ezt a tendenciát csak tovább erősíti. A szexuális bűnözők az áldozatokkal érzelmi és függőségi viszonyt alakítanak ki, amelyet pornográf tartalom megszerzésére használnak fel. Ezt követően a felvételek nyilvánosságra hozásának lebegtetésével zsarolják őket.Ahhoz, hogy az erőszak ne maradhasson rejtve, annak gyanúja esetén az érintettek minden esetben forduljanak a rendőrséghez. Ha valaki úgy érzi, áldozattá vált, több módon is segítséghez juthat. Az áldozatsegítő vonal a hét minden napján, éjjel-nappal ingyenesen hívható a 06-80-225-225-ös telefonszámon, ahol pszichológiai, jogi, de akár anyagi segítséget is kaphatsz.
444 a kommenteren - 444
Nyomozás indult a vlogger ügyében, aki egy 11 éves kislányt próbált rávenni, hogy vetkőzzön le