444 a kommenteren - 444

444 444

Szájer egy évvel azután is Schmidt Mária alapítványának kuratóriumában van, hogy lezárás alatt egy brüsszeli ekis melegorgiáról az ereszen menekülve kapták el

Szájer József egy év után sem mondott le a kuratóriumi tagságáról a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumában, vagy ha mégis, hát Schmidt nem intézkedett, hogy a lemondást jogszerűen bejelentse, és nem látszik, hogy mással pótolták volna a megbukott fideszes európai parlamenti képviselőt – írta meg a Magyar Narancs civil szervezetek nyilvántartása alapján.Szerdán lesz egy éve, hogy a homofóbiát és rasszizmust szító Fidesz alapítóját, az Alaptörvény szövegezőjét egy meztelen férfiakkal teli orgiából az ereszcsatornán menekülve, vérző kézzel, ecstasyval a hátizsákjában találta meg a belga rendőrség. Szájer már a botrány kipattanása előtt gyorsan lemondott az EP-tisztségeiről, majd kilépett a Fideszből, azután a soproni díszpolgári címétől vált meg, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanári címét is elengedte.Az alapítvány önálló képviseleti jogával felruházott Schmidt Mária nem reagált a lap megkeresésére, de tagcserének nyoma sincs az alapítvány nyilvántartásában, sőt folyamatban lévő eljárás sincs bejegyezve. Pedig a Terror Háza főigazgatója a közalapítvány 2020-as beszámolójában közölte, hogy kötelessége tájékoztatni a kuratórium tagjait: „egyik tagunk, Szájer József volt Európa Parlamenti képviselő ez év decemberében azonnali hatállyal lemondott tagságáról”.Szájer egyébként a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány (NGYSZA) kuratóriumából is csak nagy sokára távozott: a lemondási folyamat fél évig tartott, végül a Magyar Narancs cikksorozata után intézkedett a két alapító (Orbán Viktor és Kövér László) Szájer leváltásáról.A törvény az alapítványoknál 60 napot enged a változásbejegyzés bejelentéséhez, tehát ha Szájer december 4-én lemondott (amiről nincs elérhető irat), kb. 300 napos késében vannak Schmidték, és a határidő túllépése miatt a bíróság az alapítókat 10 és 900 ezer forint közötti bírsággal sújthatja. (Magyar Narancs)
fel 0 le