Dánia északi részén rövid idő alatt 30 centi hó esett szerda este, a hóvihar miatt pedig vásárlók és dolgozók rekedtek az aalborgi IKEA-ban, emiatt ott is töltötték az éjszakát a hálószoba osztályon kiállított ágyakban.Az áruházvezető egy helyi bulvárlapnak mondta el, hogy az emeleti bemutatóteremben aludtak, „ahol az ágyak, matracok és kihúzható kanapék” vannak. Este még tévéztek és ettek is, elmondása szerint minden „szuper jól ment, jó este volt, csupa móka”.Egy helyi lap szerint az ikeás ottalvós bulihoz csatlakoztak a szomszédos játékbolt dolgozói is, akik szintén nem tudtak hazamenni a hó miatt. (AP)
444 a kommenteren - 444
Akkora hóvihar volt Dániában, hogy többen egy IKEA-ban éjszakáztak