444 a kommenteren - 444

444 444

Életfogytiglanra ítélték a csantavéri bérgyilkost

Jogerősen életfogytiglanra ítélte a csantavéri mészárosként is emlegetett szerbiai magyar férfit két gyilkosság miatt a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn – írja a 24.hu.A csantavéri születésű D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár 2018 júliusában egy amszterdami kávézóban tarkón lőtt egy horvát férfit. Két hónappal később Budapesten beszélt meg találkozót egy magyar kábítószer-kereskedővel, akit egy parkolóban lőtt fejbe.D. Csabát 2019. március elsején fogta el Prágában a cseh rendőrség. Az akkori közlemény szerint letartóztatáskor hamisított iratokat, két pisztolyt és lőszert találtak a bűnözőnél, akit a csehek azóta fogságban tartottak. A férfit korábban már egy másik ügyben az Újvidéki Törvényszék emberölés kísérlete miatt elítélte.A Fővárosi Törvényszék idén márciusban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, de a döntés fellebbezések miatt nem emelkedhetett jogerőre, így került az ügy másodfokon az ítélőtáblára. A táblabíróság most másodfokon kimondta, hogy D. Csaba különös visszaeső, aki előre kitervelten ölt eg több embert is, emiatt helyben hagyta az első fokon kiszabott életfogytiglani büntetést.
fel 0 le