444 a kommenteren - 444

444 444

Kövér László tagadja, hogy valaha járt volna a titkárságvezetője hargitai luxusházában

„Kövér László egyszer sem vette igénybe – sem hivatalos, sem pedig magán útjain – az elnöki titkárság vezetőjének székelyföldi házát” – válaszolta a 24.hu megkeresésére Szilágyi Zoltán parlamenti sajtófőnök az Országgyűlés elnökének nevében.Péntek reggel Juhász Péter mutatott be egy videóban egy Hargita megyében, Tibódon található úszómedencés ingatlant. A videóban több helyi azt mondja, hogy a villa Kövér Lászlóé, a román telekkönyvek szerint viszont a ház Veress László tulajdona, aki Kövér kabinetfőnöke. A ház fölött elővásárlási joggal rendelkezik a szintén Veress vezette Ábel Alapítvány. Az ellenzék elszámoltatná a házelnököt.Kövér arra a Veresst érintő alapítványi ügyre is reagált, melyben a rendőrség sikkasztás miatt nyomoz. Veress rokonait találták ugyanis egy olyan budai lakásban, amit külhoni magyaroknak szánt pénzből vásároltak egy másik alapítvány nevében. Azt a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány (MTHA) vette, amelynek Veress László munkatársa a kuratóriumi elnöke, és amelynek finanszírozását egy Frank Liu nevű tajvani üzletember biztosította. Minderről itt lehet olvasni bővebben. A sajtófőnök azt közölte, Kövér Lászlónak nincsen és soha nem is volt semmilyen kapcsolata a magánadományozók által létrehozott és kizárólag magántőkéből fenntartott Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvánnyal és annak tevékenységével, tisztségviselőivel.Arra viszont nem válaszolt, Kövér tudott-e arról, hogy a vele baráti viszonyban álló Frank Liu üzletember közbenjárásával érkezett külföldi támogatás MTHA-hoz, és arra sem, hogy lesz-e következménye annak a Parlamentben dolgozó Veress Lászlóra és Visontai Kálmánra nézve, hogy az alapítvány határon túli magyaroknak szánt pénzből vásárolt luxuslakást, és azt Veress családja használja.
fel 0 le