Közleményben számolt be róla az első magyar omikron-megbetegedést regisztráló Neumann Labs, hogy Magyarországon már két betegnél is kimutatták a koronavírust és az influenza kettős fertőzését, a „fluronát”, amit elsőnek virológusok Izraelben azonosítottak a napokban. A Neumann Labs szerint mindkét azonosított magyar fluronás beteg 30 év alatti. A labor azt írja, hogy mostantól a náluk vizsgált pozitív teszteken minden COVID-19 PCR teszt mellett ingyen elvégezi az influenza-vizsgálatot is, hogy adott esetben kimutathassák az influenzával együttes jelenlétét is a koronavírusnak. „ (...) A tudósok eddig is hangsúlyozták, hogy a két vírus akár egyszerre is elkapható, és ebben az esetben akár súlyosabb lefolyású lehet a megbetegedés, és jelentősen nagyobb esély is lehet a halálos kimenetelre. Tömegesen szerencsére eddig ez nem fordult elő, de az már biztos, hogy az egészségügyi és diagnosztikai ellátásnak fel kell készülnie, hogy lesznek kettős fertőzött esetek is. Nálunk jelenleg napi 4-5 influenzás esetet találunk, de az influenza-járvány még el sem kezdődött, és az omikron gyors terjedése miatt az ötödik hullám is valószínűsíthető” – áll Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetőjének nyilatkozata a közleményben. A közlemény arról is beszámolt, hogy a Neumann Labs-ben vizsgált pozitív minták 78 százaléka már az omikron-variánst tartalmazza.
444 a kommenteren - 444
Magyarországra is megérkezett az influenza és a COVID-19 szerelemgyereke, a „flurona”