Benyújtotta lemondását Kay-Achim Schönbach, a német haditengerészet parancsnoka, miután az indiai látogatásán arról beszélt, hogy meg kellene adni Vlagyimir Putyinnak azt a tiszteletet, amit érdemel, hogy aztán összefoghassanak az oroszokkal Kína ellen. Mert úgy látja, Oroszországnak, Indiának és Németországnak is elsősorban a Kína jelenti a fenyegetést. Schönbach hívő katolikusként fontosnak tartja, hogy Oroszország keresztény ország, „bár Putyin maga ateista, de az nem számít”. „Ha ez a hatalmas ország, még ha nem is demokrácia, a mi partnerünk, (...) akkor az valószínűleg távol tartja Oroszországot Kínától”.Az ukrajnai válsággal kapcsolatban Schönbach azt mondta az indiai partnereknek, hogy a Krím félszigetet Ukrajna már soha nem fogja visszaszerezni, és nonszensznek nevezte, hogy Oroszország ukrán területet akarna kisajátítani. Ugyanakkor a Krím megszerzését nemzetközi jogilag Németország sem ismerte el. A német védelmi minisztérium elhatárolódott Schönbach kijelentéseitől, és közölte: a haditengerészet parancsnokát saját kérésére felmentették hivatalából. Schönbach a egy közleményben azt írta, meggondolatlanul beszélt, kijelentéseivel nyilvánvalóan hibázott. Schönbach tavaly március óta volt a német haditengerészet parancsnoka. Az eset miatt Kijevben bekérették Németország nagykövetét. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter jelezte: „Németország minapi kijelentései nem felelnek meg a két ország közötti viszony szintjének.” (Spiegel/MTI)
444 a kommenteren - 444
Lemondott a német haditengerészet parancsnoka, miután arról beszélt, hogy meg kellene adni Putyinnak a kellő tiszteletet