444 a kommenteren - 444

444 444

Eltűntek Varga Judit megtakarításai

Semjén Zsolt készpénz-állománya 7 millió forintról 8 millióra növekedett, fennálló követelése pedig 3 millióról a felére csökkent. Az antik bútorok, melyek születése óta a tulajdonában vannak, továbbra is megvannak. Novák Katalin megtakarítása tavaly még 26 millió volt, idei vagyonbevallása szerint ez 29 millióra nőtt. Miniszterként havi bruttó jövedelme 1 979 400 forint volt, lakáskiadásból havi bruttó 225 ezret keresett.Jól alakultak az elmúlt évben Gulyás Gergely dolgai. Megszabadult 2 milliós, magánszemélyekkel szemben fennálló tartozásától, sőt, lett 7,6 milliós megtakarítása is. Svájci frankban fennálló hitelét, melyből lakásait vásárolta, továbbra is törleszti. Varga Judit megvált 12 személyes Zsolnay étkészletétől és Szász Endre rézkarcától is, vagy csak nem vesződött azzal, hogy beleírja ezeket az idei vagyonnyilatkozatába. Az igazságügyi miniszter készpénzállományát is lenullázta, semmit nem írt idén a megtakarításaihoz, holott tavaly még szerepelt itt több mint 5 millió forint, és több mint 10 ezer euró.Nagy István agrárminiszter megvált a lízingelt Opel Astrájától. A bankszámláján lévő megtakarítását 3 millió forinttal tudta növelni (9 millió forintra), emellett félmillió forinttal több megtakarítása volt életbiztosítás formájában, és 700 000 forinttal több az önkéntes nyugdíjpénztárában. Kuratóriumi tagja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítványnak, amelyért havi bruttó 1 millió forint tiszteletdíjat kap.Szijjártó Péter továbbra is 30 millióval tartozik a szüleinek, de úgy tűnik, nem sürgős megadnia a pénzt, mert megtakarítása 222 ezer forintról 9,9 millióra növekedett.
fel 0 le