Márki-Zay Péter november vége óta járja az országot, egy nap alatt akár hat településen is megfordul. Ilyenkor kiáll a főtérre vagy a piac elé, beszédet mond, kezet fog a helyi ellenzéki jelölttel, majd tereferél a megjelentekkel. Sokszor Facebook-élőben is közvetíti az eseményt, ahogy például Monoron tette:A 106 választókerületből eddig 42-ben fordult meg, ebből 21 nyerhetőnek tűnik az ellenzék számára, ami azt jelenti, hogy a fideszes jelölt 2018-ban 48 százaléknál rosszabb eredményt ért el.Márki-Zay 13 billegő, vagyis kétesélyes körzetben járt, ahol megfoghatónak tűnik a Fidesz. Azokat a körzeteket soroljuk ide, ahol négy éve 48-52 százalékot kapott a kormánypárti jelölt.Ezen kívül nyolc nehéz körzetet látogatott meg, ide tartoznak azok, ahol legutóbb 52 százaléknál is többen szavaztak a Fideszre.A 42-ből öt körzetet találtunk, ahol Márki-Zay többször is megfordult november óta, ebből kettő billegő, kettő nehéz és egy nyerhető az ellenzék számára.Saját körzetében, ahol egyéniben indul Lázár János ellen, négy kampányeseményt tartott, ideértve a polgármesteri lakossági fórumát. Hódmezővásárhelyen kívül járt Makón, Kiszomboron és Algyőn is. Ez billegő körzetnek számít, abból a nehezebb fajta, mivel Lázár legutóbb majdnem 52 százalékot hozott. Háromszor járt Zala megye 1-es körzetében (Zalaegerszegen kétszer és Lentiben egyszer). Ez nehéz terep, négy éve majdnem 53 százalékot kapott a fideszes Vígh László, akit idén is elindítanak. Az ellenzék részéről a DK-s Csidei Irén száll harcba. Kétszer kampányolt Pest 10-ben, ami szintén nehéz körzet. Itt készült a monori videó, azelőtt elment Albertirsára is. A Fidesz kitart Pogácsás Tibor mellett, a párbeszédes Gér Mihály indul ellene. Kétszer járt Zala megye 3-as körzetében, mindkétszer a központban, Nagykanizsán. A város nagy részén legutóbb is rosszul teljesített a Fidesz, valószínűleg inkább a kistelepüléseken fog eldőlni a verseny. Ez billegő körzetnek tekinthető, a fideszes Cseresnyés Péter legutóbb 49 százalékot sem ért el. Most a DK-s Horváth Jácint indul ellene. Veszprém 3 az egyetlen nyerhető körzet az ellenzék számára, ahol Márki-Zay kétszer is megfordult (Sümegen és Ajkán). Itt négy éve is a jobbikos Rig Lajos nyert, a Fidesz most Navracsics Tibort dobja be Fenyvesi Zoltán helyett. Az ország nagy részén hasonló a helyzet, mint a zalai 3-as körzetben: a nagyobb városokban az ellenzék, a kistelepüléseken a Fidesz erősebb. Érdemes megnézni, mennyire jelenik meg ez a különbség Márki-Zay országjárásában.A legtöbb esetben eddig a választókerületek központjaiba látogatott, ahol nagy átlagban jobb eredményben bízhat az ellenzék. De aránylag így is elég sokszor, tízszer járt a központtól távolabb eső településeken. Ezek közül nyolc billegő vagy nehéz körzetben található: Gárdony (Fejér 3), Makó (Csongrád 4), Kistelek (Csongrád 3), Ságvár (Somogy 4), Albertirsa (Pest 10), Kiszombor (Csongrád 4), Algyő (Csongrád 4), Lenti (Zala 1). Három olyan megye van, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Tolna, ahol Márki-Zay egyáltalán nem kampányolt még.Merre jár Orbán Viktor?Az utóbbi hetekben a miniszterelnök is megjelent a terepen, de ő nem tart utcai beszédeket, inkább előre leszervezett látogatásokon vesz részt. Januárban disznót vágott Öttömösön, elment a szolnoki művésztelepre, majd meglátogatott egy acsalagi óvodát és egy kónyi családot. Öttömös és Szolnok olyan körzetekben találhatók, ahol az ellenzék esélyesebb, Acsalag és Kóny térségében viszont a Fidesz.Ezek után Budakeszin lángosozott és sütizett Menczer Tamással, a Fidesz jelöltjével, akinek Szél Bernadettet kellene legyőznie Pest 2-ben. Itt legutóbb is csak 44 százalékot kapott a Fidesz, akkor még Csenger Zalán Zsoltot indították.
444 a kommenteren - 444
Márki-Zay ráfeküdt a nyerhető és a kétesélyes körzetekre