A nyugati országok olyan súlyos szankciókkal sújtották Moszkvát, amilyeneket ekkora gazdasággal szemben még soha nem vetettek be. Azzal, hogy kizárták az oroszokat a dollárpiacról, és befagyasztják az orosz jegybank devizatartalékait, a háborút kiterjesztették a pénzpiacokra. De vannak, akik szerint az USA ezzel maga alatt vágja a fát: a dollár fegyverré alakításával azt érik el, hogy még hamarabb elérkezzen a dollár alapú gazdasági hegemónia vége. Utólag magyarázkodnia kellett a francia gazdasági miniszternek, Bruno Le Maire-nek, amikor a hét elején egy interjúban arról beszélt, hogy a nyugati országok totális gazdasági és pénzügyi háborút viselnek Oroszország ellen, és a céljuk az, hogy összeomoljon az orosz gazdaság. Le Maire még aznap pontosított: a háború kifejezés használata nem volt szerencsés, hiszen Franciaország az ukrán konfliktus enyhítésében érdekelt. Ennek ellenére Le Maire szavai pontosan leírhatják a nyugati kormányok szándékait: azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió annyira súlyos szankciókkal sújtotta Moszkvát, amire nem volt még példa a történelemben egy ekkora gazdasággal szemben. A több lépcsőben bejelentett szankciók már a hét elejétől éreztették hatásukat: történelmi mélypontra zuhant a rubel árfolyama, az orosz jegybanknak radikális mértékben kellett alapkamatot emelnie, korlátozták a devizakivitelt az országból, a moszkvai tőzsde inkább ki sem nyitott egész héten, a Sberbank bezuhanását pedig Magyarországon is érezni lehetett. Abban semmi új nincs, hogy a nyugati hatalmak büntetőintézkedéseket hoznak: nemrég jelent meg az amerikai történész, Nicholas Mulder sokat méltatott könyve, melyben bemutatta, hogy a gazdasági szankciók hogyan váltak a 20. század első felében a liberális világrendet védelmező államok fontos eszközévé. Mulder a könyvében hangsúlyozza, hogy a század második világháború előtti időszakában, azaz az igazán hatékony légierő és a nagyobb hatóerejű bombák és rakéták megjelenéséig a gazdasági blokádokkal és szankciókkal lehetett igazán súlyos károkat okozni emberéletekben is. És míg a század első felében a szankciók alapvetően a hadviselést kísérő rendkívül erőteljes eszközök voltak, a múlt század második felében, ahogy egyre összetettebbé és szorosabban összekapcsolttá vált a globális gazdaság, elsősorban inkább a háborút helyettesítő eszközként alkalmazták a nyugati hatalmak, amikor sarokba akartak szorítani egy-egy ellenségesnek tekintett kormányt vagy rezsimet. A közgazdasági szakirodalomban sokan vélik úgy, hogy a 20. század második felében bevetett szankciók nem igazán voltak hatékonyak, csak ritkán tudták elérni a politikai célokat. Viszont hatásuk azért volt, nem is kicsi, és azt általában lényegesen jobban érezték a szankciókkal sújtott ország szegényebb lakosai, mint a gazdagabbak. Ugyanakkor a múlt század második felében bevetett szankciók inkább szegényebb országokat céloztak, olyanokat, amelyek kevésbé voltak bekötve a világgazdaságba. Az, hogy egy G20-tagot érjenek szankciók, ráadásul ennyire radikális formában, példa nélkülinek számít, ezért nyilatkozta sok szakértő, hogyismeretlen területre léptünk. A 20. század második felére megváltozott a nyugati szankciók természete, mert a globalizáció felgyorsulása következtében a nemzetgazdaságok sokkal jobban összefonódtak, a nemzetközi pénzügyi intézményrendszer működése révén a nemzeti kormányok gazdasági mozgástere jelentősen szűkült. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok mind nagyobb kedvvel fenyegetőzött olyan szankciókkal, amelyeket a globális pénzügyi rendszerben betöltött domináns pozíciójára épített. Minden Szankciók Anyja2019-ben a nemzetközi kapcsolatok két kutatója, Abraham Newman és Henry Farrell közös cikket írt a Washington Postban arról, hogy 2001 óta az Egyesült Államok egyre nagyobb mértékben tekint fegyverként a globális gazdasági és pénzügyi hálózatokra. A dollár „fegyverré tételát” (weaponization) egyre gyakrabban kezdték emlegetni tavaly év végén is, amikor jöttek az amerikai hírszerzési információk az ukrán határ közelébe telepített orosz katonákról. Amerikai képviselők már a háború kitörése előtt „minden szankciók anyját” készítették elő Oroszországgal szemben. (Ez magyarul talán hülyén hangzik, de az angolban viszonylag közkeletű elnevezés a „MOAB”, Mother of All Bombs, azaz „minden bombák anyja”, az amerikai hadsereg GBU-43/B-as légibombájára. Minden idők legnagyobb robbanóerejű nem nukleáris fegyverét 2017-ben vetették be Afganisztánban. ) Az amerikai szenátus külügyi bizottsága januárban törvényjavaslatot nyújtott be Ukrajna védelmében, amellyel tulajdonképpen a globális, dolláralapú pénzügyi rendszert használják fegyverként: elzárják Oroszország a hozzáférési lehetőségeit az amerikai pénzhez. Az Atlantic Council amerikai think-tank január végén arról írt, hogy az intézkedésnek rendkívül súlyos hatása lenne az orosz gazdaságra, az alapvető kifizetésektől az adósságkezelésen át a nemzetközi kereskedelemig és az értékpapír-tranzakciókig számtalan területen bénítaná meg a működést. A dolláralapú világrend a második világháború után szilárdult meg, és mint az Atlantic Council elemzése írja, hiába próbálták meg sokszor megtörni a rendszert, még mindig áll, sőt egyes értékelések szerint még erősödött is. „Először is: a dollárt mindenhol elfogadják, mert a dollárt mindenhol elfogadják” – írja a cikk szerzője, George Pearkes, azaz mivel a dollár a világ minden országában bevethető deviza, és mindenki szívesen üzletel vele, nem meglepő módon a globális pénzügyi infrastruktúra is előnyben részesíti. Ezt segíti az is, hogy a dollár rendkívül biztonságos pénzpiaci eszköz (végülis a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalma áll mögötte), amivel könnyű kereskedni, nem túlságosan volatilis, és nagy mennyiségben rendelkezésre áll. A dollárfegyver bevetése nem meglepő módon heves ellenérzéseket váltott ki az elmúlt két évtizedben – mind a szövetséges, mind a rivális országok körében –, és az utóbbi években egyre több szó esett arról, hogy milyen alternatív hálózatokat, a dollártól kevésbé függő pénzügyi rendszereket hozhatnának létre, elsősorban persze Kína vezetésével. Akadnak elemzők, akik szerint a fordulópontot az orosz pénzügyi rendszer elleni szankciók hozhatták el: az oroszok kizárása a dolláralapú pénzügyi rendszerből olyan radikális lépés, ami után a világ már nem működhet tovább úgy, mint addig. Támadás a jegybank ellenRáadásul a dollárhoz való hozzáférés mellett egy másik, szintén rendkívül radikális szankciót is kivetett a Nyugat: az orosz jegybank devizatartalékának befagyasztását. A háború előtti időszakban sokat lehetett hallani arról, hogy Moszkva jelentős devizatartalékot halmozott fel, amely tartalék éppen az esetleges szankciók okozta nehézségeket segíthetne áthidalni. Azzal viszont, hogy a nyugati országok ennyire gyorsan és határozottan döntöttek a nyugati jegybankoknál kihelyezett orosz tartalék befagyasztásáról, sikerült Moszkvát is meglepniük. Ez szintén olyan léptékű döntés volt ugyanis, ami az egész pénzügyi rendszer működésével kapcsolatban vethet fel súlyos kérdéseket. Az orosz jegybank honlapjáról ma már eltűnt az a januári táblázat, ami a devizatartalék helyzetét foglalta össze, és amelyből látszott, hogy a 630 milliárd dolláros tartalék jelentős része nyugati jegybankoknál, illetve rajtuk keresztül nyugati értékpapírokban és magánbankoknál van kihelyezve. Ugyan az orosz jegybank 2010 óta meredeken csökkentette a dollárban tárolt tartalékát, ami vélhetően már az esetleges szankciók kivédését célozta, de euróban így is nagyon komoly tartalékaik maradtak. Az adatokból kiderül az is, hogy a tartalék mintegy 14 százaléka jüanban van, és Kína jó eséllyel nem fogja korlátozni a hozzáférést, valamint több mint 130 milliárd dollárnyi aranytartalékkal is rendelkezik Moszkva, melyet ha értékesíteni nem is tud könnyen a nyugati szankciók miatt, de fedezetként felhasználhatja. De ezzel együtt is: a nyugati tartalék kiesése komoly érvágás az orosz gazdaságnak, hiszen ha Moszkva nem tudja értékesíteni a tartalékait, akkor jelentősen csökken a mozgástere, hogy szinten tartsa a rubel árfolyamát. Önmagában a jegybankok „fegyverré tétele” sem új fejlemény, a baloldali brit közgazdász, James Meadway például az eurózóna válsága után a görög és az ír jegybankokat zsaroló Európai Központi Bank esetét hozta fel, de a közelmúltban nagy felháborodást váltott ki az is, amikor az Egyesült Államok a tálib hatalomátvétel miatt befagyasztotta a rendkívül súlyos humanitárius válsággal küzdő Afganisztán devizatartalékát. A szankció további következménye lehet, hogy látva az orosz jegybankra mért csapást, világszerte sok ország jegybankjánál indul meg a gondolkodás, hogy hogyan kéne gondoskodniuk a tartalékaikról. A London School of Economics kutatója, Ousmene Mandeng számítása szerint a világ jegybankjai a globális GDP 14 százalékát kitevő, 13 ezermilliárd dollárnyi devizatartalékot halmozhattak fel, és az elérhető adatok alapján a legnagyobb tartalékokkal Kína, Japán, Svájc, India, Tajvan, Hongkong, Oroszország, Szaúd-Arábia és Szingapúr rendelkezik. Ezeket a tartalékokat jellemzően magas besorolású értékpapírokba, államkötvényekbe fektetik, és az IMF legutóbbi becslése szerint mintegy 59 százalékuk dollár alapú. Azaz az Egyesült Államok dominanciája ezen a területen is meghatározó, de Mandeng az oroszokra kivetett szankciók után több ország is elbizonytalanodhat, hogy tényleg annyira biztonságos-e az amerikai piacra vinni a megtakarításokat. Ha pedig megindul az elvándorlás az amerikai piacról (ami részben már amúgy is megindult: a Bundestag 2013 és 2017 között 300-300 tonna aranyat vitt el Frankfurtba New Yorkból, illetve Párizsból, hogy ezzel növelje a német pénzügyi rendszer iránti bizalmat otthon, és egyébként Matolcsy György – állítólag Orbán Viktor instrukciójára – is követte a német példát, hazahordta az aranyat), az jóval töredezettebb globális gazdasági környezethez vezethet. Új monetáris rendszer lehet a végeAz előző ponthoz képest apróság, de szintén a pénzügyi világ fragmentációja felé hathat a leggazdagabbakra kivetett szankció is, legalábbis Branko Milanovic közgazdász gyorselemzése szerint: ha a világ felső egy százaléka azt szűri le az orosz milliárdosokat érő szankciókból, hogy a vagyonuk egy jelentős része bármikor veszélybe kerülhet a cselekedeteiktől nagyjából független geopolitikai történések miatt, akkor elképzelhető az is, hogy ezeknek a vagyonoknak új, biztonságosnak gondolt helyeket keressenek, mint amilyen mondjuk Mumbai vagy Jakarta.Nagyon kevés idő telt még el a szankciók kivetése óta, és egyelőre mindenki csak találgat, senki nem tudja, hogy a büntetőtételek mekkora lyukat fognak ütni az orosz gazdaságon. Ebben a cikkben lábjegyzet csak, de a sztárközgazdász Adam Tooze például úgy látja, hogy Moszkvának maradhat mozgástere. A nyugati országokban valamiért mindenki azzal számol, hogy Putyinék az eddigi kifejezetten szigorú, megszorításokra építő konzervatív fiskális politikával fognak reagálni a legújabb válságra is, pedig azután, hogy a nyugati piacok rácsukják az ajtót az országra, és az összes hitelminősítő azonnal befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolta át az oroszokat, Moszkvának kevés ösztönzője marad, hogy ortodox fiskális és monetáris pályán maradjon. Helyette elképzelhető lenne akár egy „hadi-keynesiánus”, belső stimulusokra építő gazdaságpolitika is. Sokan gondolják azt is, hogy az Egyesült Államok maga alatt vágja a fát, lépései a dollár hegemóniájának végét hozhatják közelebb. Pozsár Zoltán, a Credit Suisse nemzetközileg is rendkívül felkapott New York-i elemzője például előbb befektetőknek írt jegyzetében, majd a Bloombergnek beszélt arról, hogy a pénzügyi piacon is megjelenő feszültségek egy olyan új monetáris rendszerhez is elvezethetnek, amelyben az országok jóval kevésbé vannak összekötve nemzetközi banki tranzakciók és tartalékok révén. Emellett arra is figyelmeztetett, hogy számításai szerint az orosz jegybank dollárkitettsége magasabb lehet annál, mint amit az oroszok korábban közöltek, és a legdurvább forgatókönyv megvalósulása esetén elképzelhető, hogy a szankciók hatására akár 300 milliárd dollár tűnik el a piacokról, nagyon komoly felfordulást okozva. Peking évek óta aktívan építené egy dollár utáni világrend alapjait, és bár a jüan messze nem annyira elfogadott vagy megbízhatónak tekintett deviza, mint a dollár, ha az Egyesült Államok túl agresszívan használja ki a dollárdominancia adta lehetőségeket, épp azt segítheti elő, hogy más országok számára csábítóbbá váljanak az alternatívák. Ezek a folyamatok biztosan nem napokon de nem is egy-két éven belül mehetnek végbe, ma még nem látni, hogy bármi is fenyegetné a dollár kitüntetett helyzetét. Ugyanakkor – írja az AC elemzése – 1914-ben sem tippelte volna meg egyetlen közgazdász sem, hogy néhány évtizeden belül már nem a brit font lesz a világ vezető tartalékdevizája. Rengeteg múlik azon is, hogy mi történik Ukrajnában: a nyugati országok egyelőre nem nyúltak a legsúlyosabb, számukra is fájdalmas szankcióhoz, az energiavásárlásokat nem állították le, de a harcok további eszkalálódása esetén ezt sem lehet teljesen kizárni. Ezzel jó eséllyel olyan mélyütést vinnének be az orosz gazdaságnak, ami felülírna minden eddigi elemzést. Közben azt sem látni tisztán, hogy az eddig bejelentett szankciók milyen károkat okoznak Oroszországban, és hogy mennyire lesz képes enyhíteni azokat az orosz jegybank. Ahogy kérdés az is, hogy milyen mértékben fog továbbhullámozni az orosz gazdaság válsága más piacokra, és mekkora járulékos veszteségek jelennek meg a nyugati gazdaságokban. Kérdés az is, hogy Kína mit lép a gyorsan változó helyzetben, segít-e az oroszoknak, vagy éppen megpróbálja maga alá begyűrni a meggyengült és kiszolgáltatottabbá váló orosz gazdaságot. Rengeteg a kérdés, most midnenki találgat, de egyvalamiben szinte konszenzus van: a globalizáció eddig ismert története február 24-én tényleg véget ért, új korszak kezdetét látjuk.Felsőkép: Daniel Reinhardt/dpa/AFP