Óva intenék mindenkit attól, hogy az alábbi mondat végtelen logikai hurkában elvesszen, de a Fidesz egyszer csak ezt posztolta ki a Facebookra:Az a Fidesz, ami 12 éve uralkodik kétharmaddal, ami az állam minden részét megszállta, ami 17 éve folyamatosan gyurcsányozik, két héttel a választás előtt valami olyasmit nyögött ki, hogy elege van a gyurcsányozásból, sőt úgy tűnik, ha nyernek – ami eléggé valószínű –, akkor gyakorlatilag okafogyottá válik a gyurcsányozás.Orbán Viktor egyébként a legutóbbi évértékelőjén hirdette ki ezt az üzenetet: „2010 óta már negyedszer akarják eladni nekünk a megváltozott és megújult, össze- és újjászervezett baloldal meséjét. Én biztos vagyok abban, hogy a magyarok gyomra ezt negyedszerre se veszi be. Bevallom, abban reménykedem, akármilyen szívósak is az osztályharcos kommunisták, akármilyen fejlett is a klóntechnikájuk, ha most legyőzzük őket, nem tudnak annyi MiniFerit gyártani, hogy még egyszer akárcsak sorompóba is léphessenek.”Az persze erősen kérdéses, hogy a Fidesz tényleg levágja-e az aranytojástojó tyúkját, miután a pártelnök március 15-én még a világjárvány, a brutális gazdasági világválság és az új európai háború idején is a pokoli Gyurcsány-korszak visszatérésével riogatott: „Megüzentük: nem hagyjuk, hogy visszarántsák hazánkat a baloldali rémálomba, ahonnan tizenkét éve kimentettük.”A Fidesz szerint mindenesetre aki nem akarja, hogy tovább gyurcsányozzon a Fidesz, annak a 17 éve gyurcsányozó Fideszre kell szavaznia.
444 a kommenteren - 444
A Fidesz arról posztolt, hogy azért kell rájuk szavazni, „hogy senkinek ne kelljen többet gyurcsányozni”