Felbecsülhetetlen mértékű pusztítást okoztak az árvizek több indiai államban, valamint Banglades egyes részein. Falvak kerültek víz alá, a termés teljesen elúszott és otthonok millió dőltek össze.Assam állam hatóságai szerint harmincöt körzetből harminckettőt érintettek a múlt heti árvizek, legalább negyvenöten meghaltak, és több mint 4,7 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát. A kormány 1425 menekülttábort nyitott a kitelepítettnek Assamban, de még ezeket is utolérték az árvizek.„Nincs ivóvíz a táborban. A fiam lázas, de nem tudom orvoshoz vinni” – mondta Husan Begum, udiani lakos. A 28 éves nő otthonát múlt hét szerdán öntötte el a víz. Most egy rozoga sátorban lakik két gyermekével. „Életemben nem láttam még ilyen hatalmas árvizet” - mondta a BBC tudósítójának.A Himalája lábánál, a Brahmaputra folyó mentén fekvő Assam államban, illetve a Himalájából leereszkedő folyók torkolatánál lévő Bengáli-alföldön (Bangladesh itt található) eleve sok a csapadék és óriási menyiségű víz áramlik le a hegyekből a tenger felé, tehát mindig is árvízveszélyes terület volt, de szakértők szerint az utóbbi években az éghajlatváltozás, az ellenőrizetlen építkezések és a gyors iparosítás miatt egyre súlyosabbak az áradások és szélsőségesebb az időjárás. (BBC)
444 a kommenteren - 444
Indiában otthonok milliót pusztították el az árvizek