Kicsit elvesztettem a tüzet a tenisz iránt – mondta a wimbledoni veresége után Fucsovics Márton, aki tavaly negyeddöntőig jutott, de idén már az első körben kiesett.A legmagasabban jegyzett magyar játékosnak esélye sem volt megvédeni a tavalyi pontszámait, mert idén nem osztanak ranglistapontokat a füves pályás Grand Slamen, két hét múlva pedig várhatóan a világranglista 95. helyéig csúszik vissza.Az Eurosportnak azt mondta, a stuttgarti hátsérülésből már felgyógyult, de edzeni nem nagyon tudott, ami hétfőn meg is látszott.„Kicsit elvesztettem a tüzet a tenisz iránt, pedig egy ilyen versenyen, ahol nincsenek pontok, ez tud segíteni leginkább. Hogy belső tűzzel játsszak, ez pedig most nem sikerült” – mondta a 30 éves teniszező, aki idén még nem nyert meccset a három Grand Slam-tornán, és a következő hetekben kellene pontokat gyűjtenie ahhoz, hogy főtáblás legyen a US Openen is.„3 hét múlva zárul a nevezés a US Openre, ott is szeretnék főtáblás lenni. Addig be vagyok ugyan nevezve még 2-3 kisebb versenyre, de az is lehet, hogy ezeket lemondom, és elvonulok egy kicsit a tenisztől, hogy frissen térjek vissza” – mondta. (Eurosport)
444 a kommenteren - 444
Fucsovics kicsit elvesztette a tüzet a tenisz iránt