444 a kommenteren - 444

444 444

Miközben Brüsszelben pénzért hajbókol, idehaza Brüsszelt okolja az egyre romló helyzet miatt a kormány

Szinte csak azok a fideszes képviselők jelentek meg hétfőn délben a parlamentben, akik azt kapták feladatul, hogy visszaverjék az ellenzéki képviselők napirend előtti kérdéseit, és felmondják a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodában kimunkált kommunikációs paneleket. Először ülésezett az Országgyűlés azóta, hogy a képviselők, illetve a kétharmados fideszes többség megszavazta a kata-törvényt, a kormány pedig bejelentette a rezsicsökkentés visszavágását. Az elmúlt napokban állandósultak a tüntetések a fővárosban, és hétfőn több másik nagyvárosban is demonstrációt tartanak a megszorítások miatt. Ezért is látszott érdekesnek, milyen formában reagál a kialakult helyzetre a Fidesz a plenáris ülés előtti kérdések során. Meglepetés nem történt: a kormány folytatta az ellentámadást és minden felelősséget elhárított. A kommunikáció a háború és az elhibázott brüsszeli politika köré összpontosul: ugyanazt a formulát követi a hatalom, amit hosszú évek óta: minden olyan intézkedés, ami kellemetlen a lakosság számára, csakis kívül álló okokkal magyarázható, és ha az ellenzék kormányozna, ennél is sokkal rosszabb lehetne a helyzet.Hetek óta érzékelhető a miniszterelnöki megszólalásokon és posztokon is, hogy minden megszorításért és áremelkedésért az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktust, közelebbről pedig az Európai Unió gazdasági válaszintézkedéseit teszi felelőssé a hatalom. A fő állítás szerint a szankciók többet ártanak Európának mint Oroszországnak, miközben valójában ennek épp az ellenkezője igaz. A kormány ettől függetlenül tartja magát ehhez az érveléshez, de szigorúan kommunikációs szinten: miközben a parlamentben a világ pusztulása az Európai Unió kizárólagos felelőssége, Navracsics Tibor és Varga Judit korábban elképzelhetetlennek gondolt lépésekre és késznek mutatkoznak Brüsszelben, csak hogy Magyarország végre hozzájuthasson az uniós újjáépítési alap forrásaihoz. Ami a parlamenti felszólalások során meglepően hatott, hogy a kommunikátorok körébe tartozik immáron a fő politikai csapásiránytól magát sokáig távoltartó Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, aki már-már katonás rendben mondta fel a kabinetirodában megkonstruált üzeneteket.Fürjes, aki előbb Vajda Zoltán (DK) majd Tóth Bertalan (MSZP) felszólalására válaszolt, arról beszélt, hogy a háború és az elhibázott uniós politikai az oka az energiaárak elszabadulásának, és ennek nyomában háborús infláció, háborús munkanélküliség, háborús élelmiszerválság egyaránt fenyeget. Mindennek a háború az oka.Jól ismert 2010 előtti lemezek csendültek fel: elvett 13. havi nyugdíj, meg nem szavazott kata, adóemelés, farizeus hozzáállás. Fürjes és később párttársai is visszatérően beszéltek arról, hogy Európában rosszabb a helyzet, különösen igaz ez Németországra, a kontinens legerősebb gazdaságára. Az államtitkár tőle szokatlanul kifejezetten offenzív volt: visszatérően brüsszelezett, a baloldali politikusokat pedig azzal vádolta, hogy annak örülnek, ha minél rosszabb az országnak, mert ők csak nyerészkedni akarnak az embereken. Szerinte saját szavazóik is unják már azt, amit csinálnak, és ezt a hétvégi időközi választási eredmények is mutatják. Egy félmondatban így is elismerte, hogy a most bevezetett kata-módosítás és a rezsiköltségek várható emelkedés „sokaknak okoznak nehézséget”. Dömötör Csaba, Rogán Antal államtitkára és közvetlen beosztottja folytatta a gondolatmenetet. Többször elmondta, hogy a nehéz helyzet oka a háború, és az elhibázott brüsszeli szankciós politika, épp ezért érzékelni magas inflációt a környező országokban és Nyugat-Európában is. Miközben részletesen ismertette, hogy Európában hol nehéz még a helyzet, a kormány felelősségét nem ismerte el. Nem válaszolt továbbá arra a felvetésre sem, amit az összes ellenzéki képviselő felszólalása érintett, - a momentumos Tóth Endre, a párbeszédes Jámbor András és még a Mi Hazánkat vezető Toroczkai László is kitért rá, - miszerint a Fidesz nem ezt ígérte a kampányban, hanem ennek épp az ellenkezőjét. Azaz, hogy mindenáron megvédik a rezsicsökkentést, most pedig saját választóik szemébe hazudnak. Dömötör ehelyett inkább abba az irányba terelte a vitát, ami pozitívumként kiemelhető szerinte az elmúlt napok tüntetéseivel összefüggésben: "Nagy különbség 2006-hoz képest, hogy „most senkinek nem kell attól tartania, hogy kilövik a rendőrök a szemét”. Ezt a vonalat vitte tovább Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára is, aki szerint a szankciós politika megbukott, mert bebizonyosodott, hogy nem vet véget a háborúnak. Megismételte,, hogy a szankciók jobban fájnak Európának, mint az oroszoknak: "Az oroszok pénzüknél vannak, Európa válságba süllyed." Szót kaptak a kevésbé profi beszélő fejek is. Például a Toroczkai napirendelőttijére válaszoló Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára, aki kijelentette, hogy „a világ dolgai miatt vannak” bajok; háború, Brüsszel elhibázott gazdaságpolitikája, de a kormány kitart, megvédi a nyugdíjakat és az otthonteremtési programot, feladata a működőképes egészségügy és oktatás biztosítása (!), mert az országnak működnie kell. A Fehér Ház és a Parlament között alaposan megizzasztott Hollik István is szót kért, és mint mindig, most is ő hozta legprecízebben a kabinetiroda elvárásait. Mindent elmondott, amit előtte párttársai elmondtak, de lépésről lépésre, kerek mondatokban, pontokba szedve, támadhatatlanul. Hollik szerint - illetve a hozzá eljuttatott jegyztetek szerint - a magyarországi válságot a brüsszeli döntéshozók orosz-ukrán háborúra adott rossz válaszai idézik elő. Ezek a válaszok az alábbiak: Stratégiai nyugalom helyett elkapkodott olajembargós tervek. Észszerű egyeztetés helyett gázembargós tervek. Az európai emberek védelme helyett tisztálkodási és ruhaszellőztetési javaslatok. Béke helyett elhúzódó háború. A háború árának megfizettetése az emberekkel. Annak fáj a szankció, aki kivetette, nem az, akinek szánták. Az egyedüli kormány, amely erős árkorlátozással védi a családokat, a magyar. Hollik arról is beszélt, hogy ők továbbra is megvédik a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás szintjéig, és a baloldal baja ezzel valószínűleg az, hogy az Apró-villa kicsúszik ebből a kategóriából. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ez számszerűen azt jelenti, hogy Magyarországon egy átlagos háztartás a rezsicsökkentésnek köszönhetően éves szinten 93 ezer forintot fizet a villanyáramért, és rezsicsökkentés nélkül ez több mint 600 ezer forint lenne. Gázfogyasztás esetén ugyanez az átlag 283 ezer forint, nélküle pedig majdnem 2,2 millió forintot fizetnének.
fel 0 le