Amerikai, európai és iráni diplomaták is azt terjesztik, hogy közel a megegyezés egy új alkuról. Irán lemondana atomfegyver fejlesztéséről, és cserébe feloldanák a szankciókat. Iránnak rengeteg olaja és földgáza van, de utóbbiból még saját használatra sem termel elegendőt, mert a szankciók miatt se pénzhez, se technológiához nem jut hozzá. Ha megszületne az alku, akkor Európa már rövid távon pótolhatná a szankció alá vont orosz olajat, de a földgázzal nehezebb a helyzet, sok év fejlesztése és sok pénz kellene ahhoz, hogy az orosz importot innen lehessen pótolni. Az energiaárak letörésére jó lenne az iráni energiahordozók piacra dobása, de egyáltalán nem tűnik életbiztosításnak, hogy a Nyugat a szentpétárvári KGB-sek után a teheráni ajatollahokat kezdje kitömni pénzzel. 2021 áprilisa óta magas rangú diplomaták cikáznak bécsi szállodák között, és most sokan közülük úgy érzik, hogy talán beérik másfél éve tartó, sokszor frusztrálóan lassan haladó munkájuk, és újra kiegyezik Irán a nyugati országokkal. A kiegyezés különösen az orosz - ukrán háború kitörése óta lett fontos, különösen az európaiaknak. Irán ugyanis a világ negyedik legnagyobb olaj- és a világ második legnagyobb földgáztartalékán ül. Ezért ahogy Európa szakadna le az orosz energiahordozókról, az iráni tartalékok jelentősége felértékelődött. Egyrészt ki lehetne pótolni az orosz szállításokat irániakkal, másrészt letörhetné az energiaárakat, ha a perzsa szénhidrogén megjelenne a világpiacon. Már a megegyezés lehetőségének hírére csökkent a WTI (amerikai irányadó olajár) ára ezen a héten, és január 25-i, azaz a háború előtti szintre zsugorodott. Ha az EU-ban tényleg lehetne iráni olajat venni, az minden várakozás szerint drasztikusan csökkenthetné az európai energiaárakat.Második nekifutás 2015-ben már köttetett egy nagyon fontos alku, amit Irán mellett a Biztonsági Tanács öt állandó tagja, azaz az USA, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország, továbbá Németország ratifikáltak, de a megállapodás elsősorban az amerikaiak és az irániak nagy kiegyezése volt. Barack Obama nyolcéves elnöksége legfőbb külpolitikai eredményeként tekintett a 2016-ban hatályba lépett megállapodásra. Ennek lényege az volt, hogy Irán lemond arról, hogy atomfegyvert fejlesszen, cserébe a nyugatiak feloldják az országot sújtó kereskedelmi szankciók nagy részét. Irán regionális ellenségei, főképpen Izrael és Szaúd-Arábia hiába ellenezték a megállapodást, a rendkívül bonyolult szerződés életbe lépett. Iránban elsőként francia és német befektetők jelentek meg, a Total nagyvállalat LNG terminál építésére szerződött, megjelent az iráni olaj a világpiacon, és ahogy hónapról-hónapra nőtt a termelése, az olaj világpiaci ára egyre alacsonyabb lett. Csakhogy a szerződést Donald Trump választási ígéretéhez híven felmondta, az európaiak tiltakozása ellenére is, úgyhogy a megállapodás 2018-ban hatályát vesztette. Irán mostanra még hivatalos állítása szerint is tízszer annyi dúsított uránt halmozott fel, mint amennyit a 2015-ös szerződés megengedett volna neki, ráadásul ez sokkal tisztábbra dúsított urán, mint ami az áramtermeléshez szükséges atomerőművek üzemanyagához kell. Bár Irán hivatalosan tagadja, hogy atombombát akarna gyártani, ezt az állítását gyengíti, hogy csak az halmoz fel ennyi, és ilyen tisztaságú uránt, aki atombombát akar gyártani. Nem véletlen, hogy az iráni nukleáris támadástól tartó izraeliek rendszeresen lecsapnak az iráni atomprogram vezetőire és helyszíneire, szabotőrökkel és kommandósokkal is. A 2015-ös megállapodás technológiai szinten garantálta, hogy Irán soha ne legyen közelebb egy évnél egy atombomba előállításához. Az izraeliek szerint most már csak hónapokra vannak attól, hogy a felhalmozott dúsított uránjukból bombát készíthessenek. Irán leglátványosabb gesztusa a szerződés felmondása óta, hogy lekapcsolták a kamerákat, amelyeket a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökséghez kötöttek be, és amiken keresztül napi 24 órában figyelhették a szervezet bécsi központjában, hogy mi történik az iráni uránnal. Ugyanakkor a szankciók is visszaálltak - sőt, az USA még szigorított is a 2015 előtti állapothoz képest. E szankciók legfontosabb következménye, hogy Irán nem jut az olaj és a gáz kitermeléséhez szükséges technológiához, nem képes LNG terminált építeni, és a meglévő mezők karbantartása is nehézségekbe ütközik. Hiába van rengeteg földgáz Irán alatt, a hidegebb téli napokon a belföldi igényeket sem bírják kielégíteni. Az olajat pedig jellemzően ománi és malajziai közvetítőkön keresztül, lényegében csempészáruként tudják csak piacra dobni, korlátozott mennyiségben és haszonnal ahhoz képest, mintha normálisan árulhatnák. Katar és az EU közvetített2021-ben, Trump bukása után óvatos hangulatban indultak újra a tárgyalások. Az irániak nem bíztak már az amerikaiakban, míg a nyugatiak azt látták, hogy Irán sokat haladt a bomba előkészítésében, és ezért a 2015-ös alkunál csak rosszabbat érhetnek már el. Úgyhogy nem voltak biztosak abban, hogy érdemes tovább erősíteni a közel-keleti nagyhatalmat a szankciók feloldásával. Hiszen Irán az egész térségben nagyon agresszívan terjeszkedik: óriási a befolyása az iraki kormányra, és nagy számú fegyveres milíciát is tart az országban; a mindig polgárháború szélén tántorgó Libanonban a Hezbollah nevű párt, és annak hasonló nevű magánhadseregének a fő szponzora; a szíriai polgárháborúban Oroszország mellett az Aszad-rezsim legfőbb támogatója; továbbá fenntartója a Gázai Övezet Izrael ellen harcoló milíciáinak; és a jemeni polgárháborúban a síita felkelés felfegyverzője is, szemben a szaúdiak által támogatott szunnita erőkkel. Éppen a mostani orosz támadás mutatta meg Ukrajnában, hogy nem feltétlenül szerencsés egy agresszív, hódításra éhes diktatúrával kereskedni, teletömni pénzzel, mert a bevételeket nem az ország lakosainak jólétére, hanem pusztító háború előkészítésére költhetik. Egy másik megfontolás viszont azt mondatta a Biden-kormánnyal és európai szövetségeseivel, hogy ha van remény elkerülni, hogy Iránnak atomfegyvere legyen, akkor megéri alkudozni. Mert ha Irán atomfegyverhez jut, akkor a világ még sokkal veszélyesebb hellyé válna mint eddig, hiszen egy erőszakos, kiszámíthatatlan, spirituális - apokaliptikus képzetekre hivatkozó rezsim kezébe kerülne a pusztító fegyver. Ráadásul ha Iránnak lenne atombombája, akkor Szaúd-Arábia és Törökország is azonnal akarna magának. Az energiaárak gyors emelkedése miatt pedig az európaiaknak különösen fontos lett a kiegyezés.A bécsi tárgyalások alapvetően most is az amerikaiak és az irániak között zajlottak, de a két ország diplomatái szemtől-szembe nem álltak szóba egymással. Jórészt az EU illetve Katar diplomatái közvetítettek, vitték a papírokat a két oldal között, és javasoltak kompromisszumokat. Az eredeti, 2015-ös megállapodás 109 oldalas volt, 5 nagyobb melléklettel, eleve bonyolult szövegről van tehát szó, amit politikai és gazdasági érdekek árnyalnak a részletes technológiai leírások mellett.Az utolsó részleteken dolgoznakAz EU nemrégiben küldte el az irániaknak a megállapodás legújabb tervezetét, amit a Nyugat "végső ajánlatnak" nevezett. Az irániak hétfőn válaszoltak rá. Semmit sem tudni arról, hogy mi áll ezekben a szövegekben, de egyre több amerikai, európai és iráni diplomata szivárogtatja azt, hogy nagyon közel van a megállapodás. A "végső ajánlaton" az irániak nem kértek sok módosítást állítólag, a legfontosabb követelésük az lehet, hogy kapjanak valamilyen kárpótlási garanciát arra az esetre, ha egy következő amerikai kormány ezt a szerződést is fölmondaná. Kiszivárgott még néhány megoldandó probléma, de állítólag ezeket leválasztják az alkuról, és külön tárgyalnak róluk tovább. Ide tartozik, hogy Irán le akarta vetetni a terrorszervezetek listájáról az Iszlám Forradalmi Gárdát, az egyházi állam különleges katonai egységét, amely vallási rendőrségként is működik. Erre nincs most sok esély, különösen azután, hogy Salman Rushdie megkéselője a nyomozás szerint kapcsolatban állt a gárda több emberével is. Európa olajéhségén gyorsan segíthet, a gázéhségén csak hosszabb távonAmennyiben létrejön egy új alku, Irán elsősorban az olajellátás terén válthatja ki gyorsan az orosz szállítmányokat. Az orosz olaj nagy része decemberben tűnik el Európából, hiszen akkor lép csak életbe az EU-s szankció. A háború kitörése előtt az Európában elégetett olaj 27 százaléka orosz eredetű volt. Közben az is nagy kérdés, hogy az iráni döntéseket mennyiben befolyásolják az oroszok. A két ország ugyanis évek óta szorosan együttműködik a szír hadszíntéren, és általában is stratégiai szövetségesek, amikor az USA befolyásának mérsékléséről van szó. Július végén Teheránban fogadták Lavrov orosz külügyminisztert, és az iráni vezetők megértően szóltak arról, hogy Oroszország nem nézhette tétlenül, hogy a NATO keleti irányba terjeszkedik, és ezzel mintegy jóváhagyták az Ukrajna elleni támadást. Még arról is volt szó, hogy Irán drónokat adna el az orosz hadseregnek. Egyes elemzők ezért azt feltételezik, hogy a teheráni vezetés nem siet majd olcsó olajjal elárasztani Európát, hanem az oroszok tanácsára inkább kivárnak majd, vagy más piacokra szállítanak. Ugyanakkor Irán és Oroszország idén nyár óta riválisai lettek egymásnak a kínai piacon. Irán a legtöbb olaját Kínának adja el, és amióta az oroszok kiszorulóban vannak Európából, ők is ezt a piacot célozták meg. Ez árversenyhez vezetett a két ország között, ami egyiküknek sem szerencsés. Éppen ezért vannak olyan elemzők is, akik szerint az orosz - iráni barátság nem lesz akadálya az iráni olaj nyugatra juttatásában, mert mindkét félnek jobb, ha felosztják a piacot egymás közt.A gáz esetében már nehezebb a helyzet. Mert hiába van rengeteg gáza Iránnak, abból még nem lesz egyhamar fűtés Európában. Egyrészt jelentősen növelni kellene az iráni kitermelést, hogy jusson exportra is, és az új mezők megnyitása inkább évek, mintsem hónapok kérdése. Másrészt a gázt sokkal nehezebb szállítani, mint az olajat: vezetéket vagy LNG terminált kell építeni hozzá. Vezetékből Iránból kifelé egyetlen egy épül jelenleg, de az nem Európa, hanem Pakisztán felé megy. A Béke Vezetéknek nevezett cső évek múlva készül csak el, és az oroszok éppen idén jelentették be, hogy pénzzel és technológiával is szívesen besegítenek, hiszen nekik az lenne az érdekük, hogy Irán ne Európa felé adjon el gázt. Ugyanakkor épül egy türkmén érdekeltségű vezeték is, ami Türkmenisztán gázát Azerbajdzsán irányába viszi majd el Iránon keresztül, és onnan Törökországon át már van vezeték Európa irányába, vagyis elvben Irán ezen a vonalon beszállhatna a nyugati exportba. Illetve van Irak és Törökország felé menő közvetlen gázvezeték is Iránból, ám ezeket bővíteni kellene ahhoz, hogy érdemi mennyiség e nyomvonalon Európába jusson. LNG terminálja pedig egyáltalán nincs még Iránnak, az elsőt a francia Total építette volna, ha Trump nem mondja fel az alkut.Irán tehát legkorábban is csak évek múlva lehet az európai gázpiac jelentős beszállítója, de ha az alku létrejön, és a befektetők bíznak a tartósságában annyira, hogy befektessenek az új mezőkbe és útvonalakba, akkor az iráni gáz a 2030-as évekre akár teljesen kiválthatja az oroszt Európában. Abban az esetben már nem Ukrajna vagy Németország lenne a közép-európai gáztranzit ellenőrzője, hanem Törökország.