"Oroszország, amely egykor a második legnagyobb haderő volt a bolygón, most a második legnagyobb haderő Ukrajnában" - jellemezte találóan az orosz hadsereg helyzetét vasárnapi gyorselemzésében Ben Hodges nyugalmazott tábornok, az Európában állomásozó amerikai haderő egykori főparancsnoka. Hodges szókimondó figura, főparancsnokként levezényelt utolsó nagy európai hadgyakorlatán, 2017 nyarán kéretlen őszinteségét és logisztika iránti megszállott szenvedélyét tökéletesen foglalta egy mondatba azzal, hogy "azt szeretném, ha a csapataim ugyanolyan gyorsan jutnának át Európán, mint egy migráns". Hodges az elmúlt napokban komolyan igazolva érezhette magát, ő a nyugati elemzői közhangulattal szemben már a háború kirobbanása előtt hitt az ukrán hadseregben, és azóta is folyamatosan hirdeti, hogy Oroszország legyőzhető, és Ukrajna le is fogja győzni.Optimizmusa egyre megalapozottabbnak tűnik. Hogy Ukrajna mennyire fontos győzelmet aratott, azt nem is igazán a felszabadított területek méretével lehet kifejezni. Bár az se mellékes, hogy öt nap alatt nagyobb területet szabadítottak fel, mint amekkorát az orosz haderő április óta, Mariupol ostromával és a nagynak indult donbaszi offenzívájával megszállt, ahogy az se, hogy azóta még egyszer akkora területet adott fel önként azzal, hogy Harkiv alól is visszavonult orosz területre. Az ukrán győzelem stratégiai jelentőségét leginkább Hodges - és általában az amerikai tábornokok - fő fókusza, a logisztika felől lehet értelmezni:Kupjanszk, az ukrán ellentámadás első számú célpontja, amit gyors rohammal már az ellentámadás második napján bevettek, a legfontosabb vasúti csomópont volt az északi frontszakaszon. Minden vasútvonal, amelyen át az oroszok elláthatták a Harkivtól Bahmutig tartó frontszakaszt, Kupjanszkon át vezet. Az orosz hadsereg logisztikája pedig javarészt a vasútra támaszkodik, a kiváltása teherautókkal gyakorlatilag lehetetlen. Az se véletlen, hogy Kupjanszk elestével teljesen össze is omlott az orosz front, és fejvesztve menekültek Izjumból is, melynek megszerzéséért márciusban a háború addigi legsúlyosabb csatáját vívták, és amely egész északdonyecki offenzívájuk legfontosabb bázisa volt.