444 a kommenteren - 444

444 444

A Hír TV-n már ott tartanak, hogy hadat kellene üzenni az Egyesült Államoknak

Bencsik András, a Demokrata lovagkereszttel kitüntett főszerkesztője, a Békemenet egyik főszervezője a Hír TV-n a szarajavói merénylethez, Pearl Harborhöz, illetve a kassai bombázáshoz hasonlította a Balti-tengeren kilyukadt olajvezetékeket, aminek közelében a szivárság előtt egyébként orosz hadihajókat figyeltek meg. Bencsik a volt lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski kéteételmű bejegyzésére utelve elmondta, hogy szerinte az amerikaiak robbantották fel az Északi Áramlat vezetékeit. „Ezt úgy hívják, hogy hadüzenet. Az Amerikai Egyesült Államok megtámadta az Európai Uniót. Ez ilyen egyszerű. Miközben püföli Oroszországot Ukrajnában, most úgy döntött egy merész fordulattal, hogy megtámadja az Európai Uniót is, és olyan kárt okozott neki, aminek a következménéyt föl se tudjuk fogni. Normális esetben ilyenkor az Európai Unió azt mondja, hogy... de nincs ugye hadserege, csak országok vannak, és azoknak a vezetői egy sajátságos lelkiállapotban vannak. Azt kellene válaszolni, hogy felvesszük a kesztyűt, és mi pedig hadba lépünk Amerikával szemben. Ez ugyanis nem baráti tűz volt. Ez egy gonoszul eltervezett és profin végrehajtott szabotázsakció volt. Abból a célból, hogy a kevés gázvezeték, ami Oroszország felől érkezi Európába, ne működhessen.”Az Északi Áramlat vezetékei egyébkén már most sem működtek, mert az elsőt az oroszok lekapcsolták, a másodikat pedig soha meg sem nyitották. Radoslaw Sikorski pedig később azt írta: „Örülök annak, hogy az Északi Áramlat, ami ellen húsz évig küzdöttek lengyel kormányok, háromnegyed részben megbénult. Ez jó Lengyelország számára. Remélem, a dán nyomozók megtalálják az elkövetőket. Én pedig a magam nevében hipotéziseket állítok fel arról, hogy kinek lehetett motivációja és képessége arra, hogy ezt megtegye.”
fel 0 le