2022 őszén, az egykori Szovjetunió peremvidékén úgy lehet elkövetni tömeggyilkosságokat, hogy a nemzetközi közvélemény fel sem kapja a fejét. Nem Ukrajnáról és a megszálló orosz csapatok kegyetlenkedéseiről van szó, hiszen azokra most tényleg odafigyel az egész világ. Hanem arról az október első napjaiban felbukkant videóról, amin azeri katonák végzik ki örmény hadifoglyaikat.A borzalmas felvétel szakértők szerint valószínűleg idén szeptember 13-14-én készült, amikor a két ország közötti alacsony intenzitású háború legújabb felvonásaként azeri csapatok törtek be örmény területre. A kivégzések magukban is kellően borzalmasak, de még aggasztóbb, hogy tökéletesen illeszkednek az Ukrajna elleni orosz invázió hatására kialakulófélben lévő új világrendbe: aki Putyin ellen van, vagy legalábbis nem áll mellé, annak a nyugati hatalmak szinte minden egyebet hajlandóak elnézni. Különösen, ha a csúnya dolgokat elkövető országnak tetemes nyersanyagkészletei is vannak.Ha háború van, háború vanAugusztusban interjút adott a 444-nek az orosz származású Szergej Gurijev, a demokráciák és az elnyomó diktatúrák közötti szürke zóna egyik legnagyobb szakértője. Gurijev a demokrácia globális kilátásaival kapcsolatban többek közt ezt mondta: „A hidegháborúban láttuk, hogy a nyugati hatalmak milyen diktátorokat voltak hajlandóak támogatni, ha azok kommunistaellenesek voltak. És ma ebben a borzalmas ukrajnai háborúban a Nyugat ismét összeáll diktátorokkal Putyin legyőzésének érdekében. Nem akarom ezt a gyakorlatot kritizálni, de ettől még látnunk kell, hogy mi történik Szaúd-Arábiával vagy az ebben a konfliktusban hihetetlenül fontos Törökországgal. Törökország nem valami nagy védelmezője az emberi jogoknak és a demokráciának, hanem maga is egy diktatúra, de a hidegháborús logikának köszönhetően ezekről most nem esik szó Nyugaton. És ez aggodalomra ad okot.” Gurijev nem tért ki rá, de a Nyugat nemcsak a hidegháborúban állt össze sötét diktátorokkal, hanem a II. világháborútól kezdve (és persze abban is, a még nagyobb gonosz legyőzése érdekében) minden ilyen-olyan háborúban.Magában a hidegháborúban nem volt olyan véres latin-amerikai, afrikai vagy ázsiai diktátor, aki ne számíthatott volna Washington és szövetségesei támogatására, ha készen állt kommunistákat vagy legalábbis kommunistasággal megvádolt embereket gyilkolni. A 2001-ben az amerikaiak által meghirdetett terrorellenes háború is szabad kezet adott azoknak a rezsimeknek, amik így vagy úgy, légterük átengedésével vagy titkos CIA-kínzóbázisok befogadásával támogatták a dzsihadisták elleni nemzetközi hadjáratot. Ebbe a sorba illeszkedik a szintén Washingtonból meghirdetett kábítószer-ellenes háború, amelynek köszönhetően Kolumbiától Mexikóig lett sokkal könnyebb a demokratikus minimum eltaposása, ha az aktuális kormány közben hajlandó volt kooperálni az amerikaiak sziszifuszi, teljesen eredménytelen „harcával”. A február 24-ei orosz támadással megindult háború után összekovácsolódó nemzetközi koalíció abban mindenképpen hasonlít a 80 évvel ezelőtti Hitler-ellenes összefogásra, hogy itt is egy látszólag mindennél nagyobb és veszélyesebb gonosz, a most már atomháborúval fenyegetőző Putyin-rezsim az ellenség. Abban viszont inkább az utóbbi évtizedek fentebb felsorolt példáira hasonlít a helyzet, hogy a II. világháború óta kialakult liberális, demokratikus világrend nyugati megtestesítői és „védelmezői” mindent, például a liberális demokrácia értékeinek a védelmezését is alárendelik a háborúnak, illetve negatív hatásai tompításának. A mostani ráadásul különleges helyzet, mert az ukrajnai háború egyszerre zajlik egy részben általa előidézett gazdasági világválsággal. Szintén nem új jelenség, hogy a nyugati hatalmak sok mindent elnéznek azoknak az országoknak, amelyek erőforrásai nélkül komoly recesszióval kellene szembenézniük. Többek közt ezért mérik évtizedek óta egészen más mércével nyugatról a szaúdi és az iráni diktatúrák által elkövetett borzalmakat – az előbbiből sok olaj érkezik nyugatra, az utóbbiból meg nem.Barátunk, VenezuelaAhogy a hidegháborúban vagy a terror- és kábítószer-ellenes háborúkban, úgy most is tudják a világ kisebb országai, hogy mit akarnak hallani tőlük azok a nagyhatalmak, amiknek most úgyis csak egyetlen frontra van energiájuk. Jó példa erre az a Venezuela, amelynek vezetését el sem ismeri az alternatív államfőben gondolkodó amerikai külpolitika, mégis, alig néhány nappal a február végi orosz invázió után hivatalos delegáció érkezett Washingtonból Caracasba, hogy azzal a Maduro-rezsimmel tárgyaljanak, amellyel 2019-ben minden formális kapcsolatot megszakítottak. A márciusi találkozóról nem sok derült ki, csak a témája: energiabiztonság. Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb kőolajtartalékával, és néhány nappal Putyin inváziója után már tudni lehetett, hogy erre nagy szükség lesz, ha a nagyon fontos orosz olajipart elvágják a világgazdaságtól. A balos-populista Hugo Chávez halála után Venezuelát gyilkos diktatúrává átlényegítő, többek közt kábítószer-kereskedelemre támaszkodó maffiaállamot működtető Nicolas Maduro elszigetelt páriastátusza ezzel meg is szűnt. Júniusban érkezett a hír, hogy Washington enyhít a venezuelai olajembargón, két cégük is szállíthat olajat Európába. Ez persze még nem elég az orosz energiafüggőség kiváltására, de a tendencia egyértelmű. Ugyanazon az október eleji napon, amikor elterjedt az interneten az örmény hadifoglyok lemészárlásának a videója, egy meg nem nevezett harmadik ország repülőterén venezuelai-amerikai fogyolycsere zajlott le. Hét amerikai állampolgárért cserébe visszatérhetett Venezuelába Maduro feleségének két unokaöccse, akiket néhány éve többek közt kokainkereskedelem miatt csuktak le Amerikában. Venezuela egyfelől olajat tud adni a világnak, másfelől pedig azt, hogy nem szolgál többé orosz érdekeket. Az ország Chávez óta Oroszország legfontosabb szövetségese volt a nyugati féltekén, az utóbbi hónapokban azonban egyre kevésbé szolgálja ki a moszkvai érdekeket. Szimbolikus, hogy míg a háború előtt még ott voltak az a maroknyi latorállam közt, amelyek az oroszokkal együtt elismerték az Ukrajnából kiszakított Donyecki és Luhanszki Köztársaság függetlenségét, az invázió óta inkább távol tartják magukat az ENSZ közgyűlésének oroszügyi szavazásaitól. Míg Belarusz, Kuba, Nicaragua, Eritrea, Észak-Korea és Szíria továbbra is mindig úgy nyomják a gombot, ahogy Putyinnak tetszik, Venezuelára már nem mindig számíthat Moszkva.Barátunk, AzerbajdzsánIlham Aliyev azeri elnök a háború előtt nem volt olyan pária, mint Maduro, de azért a nyugati politikusok ritkán paroláztak vele úgy mosolyogva, mint júliusban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az apropó itt is az energiaellátás volt, ekkor jelentették be, hogy az EU megduplázza a gázszállítást Azerbajdzsánból. Von der Leyen valósággal körberajongta az azeri diktátort: „ezzel az új egyetértési nyilatkozattal ma új fejezetet nyitunk az Azerbajdzsánnal folytatott energetikai együttműködésünkben” – mondta, hozzátéve, hogy Azerbajdzsán „kulcsfontosságú partner”, hogy az EU leváljon az orosz fosszilis tüzelőanyagokról. A mézes-mázos szavak után nem meglepő módon az azeriek úgy érezhették, hogy ismét felmelegíthetik a vitatott státuszú Hegyi-Karabahért évtizedek óta zajló konfliktust, amelynek legutóbbi nagy fellángolását 2020-ban gyakorlatilag kiütéssel nyerték. A rendkívül sokrétű kaukázusi erőviszonyok közt Örményország számít Moszkva legszorosabb szövetségesének. Az azeriek így 2022 nyarán joggal érezhették, hogy lehetőségük van odacsapni. Az oroszok máshol vannak elfoglalva, a nyugati hatalmak pedig most eltűrik, hogy fontos gázbeszállítójuk bármit megtegyen. Ezért is hatolhattak be örmény területre szeptemberben, aminek eredményeként videón is megörökíthették, ahogy hadifoglyokat mészárolnak le. Az oroszoknak a 2020-ban általuk tető alá hozott tűzszünet betartatására sincs energiájuk, az EU-nak és Amerikának pedig csak néhány rosszalló, következmények nélküli nyilatkozatra futotta.Barátunk, Burkina FasoNem Maduro az egyetlen pária, akinek viselt dolgait az ukrajnai háború háború hatására gyakorlatilag szőnyeg alá söpörték a nyugati vezetők. Júliusban Joe Biden ökölpacsival köszöntötte Dzsiddában Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceget, akivel nem nagyon állt szóba demokratikus ország vezetője, mióta 2018-ban az ő parancsára megölték és feldarabolták Dzsamál Hasogdzsi újságírót, ellenzéki aktivistát.Biden a találkozó után azt mondta, beszélt a koronaherceggel a gyilkosságról. Akármi is hangzott el kettejük közt a témában, biztosan kevésbé uralta a beszélgetésüket mint az a tény, hogy Venezuela mögött Szaúd-Arábia rendelkezik a világ második legnagyobb kőolajkészletével. Ahogy azt az idézett interjúban Szergej Gurijev is kiemelte, a közel-keleti erőviszonyokat a szaúdiakhoz hasonló befolyással irányító regionális hatalom, Törökország, illetve annak vezetője, Erdogan elnök is sokat köszönhet az ukrán háborúnak. A Boszporuszt és így a Fekete-tenger bejáratát ellenőrző törökök, akik az ebben a háborúban kulcssszerephez jutó drónokat adják Ukrajnának, rendkívül fontos geopolitikai szereplővé léptek elő 2022-ben. Ennek eredményeként a török demokrácia építményét hatalomra jutása óta téglánként elhordó Erdogannak most végképp nem kell rosszalló nyugati hangokat hallania, csak mert Törökországban rendszeresen csuknak le például újságírókat.Szaúd-Arábia és Törökország olyan, sok szempontból fontos országok, amelyeket egy globális konfliktusban és válságban mindenki igyekszik maga mellé állítani. A nyersanyagokban gazdag Venezuela és Azerbajdzsán esetében is logikus, hogy ez történjen. Egyre több jele van azonban annak, hogy akárcsak a hidegháborúban, a Föld egészen távoli, stratégiailag nem is különösebben fontos szegletei is oldalt választanak. Egyrészt, mert a távolban harcoló nagyhatalmak ezt elvárják tőlük, másrészt, mert a legjelentéktelenebb országok vezetői is tudják, hogy ha valaki mellett elköteleződnek, attól kérhetnek valamit cserébe.Jó példa erre az a Burkina Faso, ami nemcsak nagyon messze van Ukrajnától, de nincs is semmije, amivel enyhíteni lehetne a globális recesszión. Ennek ellenére az afrikai országban október elején lezajló puccs támogatói orosz zászlókat lengettek lelkesen a főváros, Ougadougou utcáin.A Szahel-övezetben évek óta egyre aktívabb oroszok, illetve a Putyin közvetlen közeléből irányított Wagner zsoldoshadsereg itt elsősorban az ország aranytartalékaira utazhatnak. A puccsisták pedig, szemben az előző, inkább a volt gyarmattartó franciákhoz húzó kormánnyal, úgy tűnik, partnerek lehetnek ebben. Nem valószínű, hogy a franciák, vagy bármilyen nyugati hatalom a demokratikus normák betartását kérné erélyesen számon a puccsot vezénylő mindössze 34 éves katonán, Ibrahim Traorén, ha az megígérné, hogy mégsem omlik Moszkva karjaiba. Éppen úgy, ahogy a hidegháborúban sem kértek ilyesmit számon senkin.