Bár heteken át a pénzpiacokat és a "globális ellenszelet" hibáztatta kudarcaiért, Liz Truss, Nagy-Britannia nemrég megválasztott miniszterelnöke most bocsánatot kért azért, hogy megválasztása után bejelentett adócsökkentési tervei megingatták a brit gazdaság stabilitását. Terveit időközben kénytelen volt visszavonni, mi több, a tervezett, a nagyvállalatoknak és gazdagoknak kedvező adócsökkentések helyett most olyan megszorításokra kényszerül, amiket ő maga is "könnyeztetőként" jellemzett.A pénzpiacok, amiket a nehézségekért korábban okolt, a Reuters beszámolója szerint Truss "minibüdzséjének" szeptember 23-án bejelentett részleteire reagáltak, és a mélyrepülésnek egyelőre az se vetett véget, hogy az alig néhány hetes Truss kormány immár második pénzügyminisztere, Jeremy Hunt a hétfőn a kukába hajította a "minibüdzsét". Így most már leginkább a hat hete kinevezett Truss politikai túlélése a tét.Hogy Truss helyzete mennyire kilátástalan, azt a Redfield & Wilton Strategies megbízásából készült, a hétvégén publikált közvéleménykutatás példátlan adatai mutatják talán a leginkább. A felmérés szerint a teljes brit népességnek csak a 9 százaléka érzi úgy, hogy jól végzi a dolgát, miközben a britek 70 százaléka szerint nem. Még a 2019-ben a konzervatívokra szavazók körében is csupán 12 százaléknyian ítélik meg pozitívan eddigi teljesítményét.Nem csoda, hogy már pártjában is lázonganak ellene, már vagy tucatnyi konzervatív képviselő szólította lemondásra. Ami teljesen érthető gesztus a részükről, jelenleg a Konzervatív Párt annyira népszerűtlen, hogy ha most tartanának választásokat, néhány tucatnyi képviselőjük jutna csak be a parlamentbe a jelenlegi 357 helyett. A konzervatív képviselők többségének túlélése tehát nagyon is múlhat azon, hogy a közvélemény szemében teljesen hiteltelenné vált Truss meddig marad hatalmon. Kérdés, hogy a miniszterelnök a bocsánatkérésével egyáltalán javíthat-e a helyzetén.Ettől persze Truss még ezzel próbálkozik. "Felelősséget szeretnék vállalni a hibákért, sajnálom, hogy megtörténtek" - közölte még hétfő este a BBC-nek adott interjújában. "Szerettem volna segíteni az embereknek az energiaszámláikkal, rendezni a magas adók helyzetét, de túl gyorsan mentem túl messzire" - mondta, majd hozzátette, hogy egyelőre még marad, és ő fogja vezetni a konzervatívokat a következő választáson, amelyre elvben két év múlva kerülhet sor.Truss a hagyományosan jobboldali brit bulvárlapok támogatását is kezdi elveszíteni. A Daily Mail, amely eredetileg támogatta Truss adócsökkentési programját, a címlapján már arról ír, hogy Truss "ugyan hivatalban van, de nincs hatalmon", a Sun pedig "szellem-miniszterelnöknek" nevezte.Truss minden nehézsége ellenére a hónap végéig még valamennyire biztonságban érezheti magát - akkor kell beterjeszteni a jövő évi költségvetést, ezért a kormány részéről azt kérték a lázongó konzervatív képviselőktől, hogy addig ne tegyenek lépéseket az elmozdítására. Ez azonban még mindig azt jelenti, hogy egy éven, sőt, egy féléven belül két konzervatív miniszterelnök is megbukhat, tovább mélyítve ezzel az amúgy is katasztrófális helyzetbe sodródott párt válságát. (Via Reuters)
444 a kommenteren - 444
Liz Truss bocsánatot kért