Bihari Napló

erdon.ro ↗
0 komment

Percek alatt ürítette ki a tartályt: gázolajlopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Nagyváradon

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Krassó-Szörény megyei származó férfi október 28-án, szerdán hajnalban, 2.06 és 2.24 óra között követhette el a lopást. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsított személygépkocsival érkezhetett Nagyváradra, a Tileagdului utcába, ahol egy parkoló haszongépjármű üzemanyagtartályának mérőszondáit megrongálva hozzáférhetett a gázolajhoz. A tartályból mintegy 168 liter üzemanyagot tulajdoníthatott el, amivel a hatóságok becslése szerint…
0 komment

Vadászfegyverrel lőttek le egy 45 éves nőt – megdöbbentő tévedés állhat a háttérben

A tájékoztatás szerint a rendőrséghez szerda este 9 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Havasmezőn meglőttek egy nőt. A kiérkező rendőrök egy 45 éves nőt találtak a helyszínen, akinek lőtt sérülés volt a nyakán. Az áldozat életét vesztette – írja az Agerpres hírügynökség. Az első vizsgálatok nyomán azonosítottak egy 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy vadászfegyverrel rálőtt az áldozatra, mert vadállatnak nézte. A férfit őrizetbe vették, a hatóságok vizsgálják a tragédia…
0 komment

Meghosszabbították Călin Georgescu előzetes letartóztatását

A volt elnökjelölt november 27-éig marad előzetes letartóztatásban – írja az Agerpres. Az ítélőtábla meghosszabbította az ügyben gyanúsított Ionel Rusen üzletember előzetes letartóztatását is. A határozat jogerős. A bukaresti törvényszék két nappal korábban elutasította a DIICOT indítványát az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról, és elrendelte Georgescu és Rusen 60 napos hatósági felügyeletét. A bíró azzal érvelt, hogy az ügyészek nem mutattak be új bizonyítékokat, amelyek indokolnák a…
0 komment

Marad a vészhelyzet, decemberig nem indítják újra a csernavodai atomerőmű két blokkját

Újabb 30 nappal meghosszabbították a csernavodai atomerőmű működésével kapcsolatos veszélyhelyzetet – közölte szerda este az energiaügyi minisztérium. Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) erről szóló határozata megjelent a Hivatalos Közlönyben – írja az Agerpres. A tárca tájékoztatása szerint a döntést az indokolja, hogy a Duna vízállása az országba való belépésénél továbbra is alacsony, és a csernavodai atomerőmű két blokkját novemberben sem lehet újraindítani. Ugyanakkor továbbra is…
+2 hasonló
0 komment

Épen megmaradt római kori gyerekszarkofágot találtak Konstancán

Hangsúlyozták, hogy rendkívül ritka, értékes leletről van szó. Ehhez foghatót még nem találtak a Fekete-tenger partján fekvő ókori város temetkezőhelyének évtizedek óta tartó feltárása során. Felnőttszarkofágból ellenben több is előkerült a térségben – írja az MTI. Az online közvetített sajtótájékoztatón Delia Cornea, az intézmény menedzsere közölte: a szarkofágra csütörtökön bukkantak, majd hétfőn ásták ki és nyitották ki régészek, restaurátorok, valamint a múzeumot fenntartó Konstanca…
0 komment

November elején újraindulhat a cernavodăi atomerőmű egyik reaktora

A politikus egy energetikai konferencián emlékeztetett, hogy az egyik reaktort július végén, a másikat augusztus 13-án állították le, ami szerinte az őszi-téli energiaárakra is hatással lesz. A volt államtitkár szerint a jelenlegi információk alapján az egyik reaktor november elején ismét üzembe állhat. Hangsúlyozta azt is, hogy ez önmagában nem eredményez árcsökkenést, mert a romániai villamosenergia-árakat jelentősen befolyásolja a regionális és az európai piac. Bușoi arra is felhívta a…
0 komment

Nem bíznak az európaiak az újfajta élelmiszerekben – ezt mutatja a friss felmérés

Brüsszeli közleményében az uniós bizottság emlékeztetett: az innovatív élelmiszerek olyan új vagy jelentősen módosított élelmiszeripari termékek, melyek fejlesztése során modern technológiákat vagy újszerű összetevőket használnak fel. Céljuk általában a környezeti terhelés csökkentése, az egészség megőrzése, vagy a változó fogyasztói igények, köztük ételintoleranciák kiszolgálása – írja az MTI. Az uniós bizottság szerint az élelmiszer-innováció erősítheti az európai élelmiszerrendszer ellenálló…
+1 hasonló
0 komment

Közzétették a képességfelmérő vizsga és az érettségi mintatételeit

A 2026-2027-es tanév végén esedékes országos vizsgák mintatételeit az Országos Tanterv- és Értékelési Központ (CNCE) tette közzé. Ezek a subiecte.edu.ro honlapon érhetők el, külön a képességvizsgára és külön az érettségire készülők számára. A nyolcadikosok 2027. június 22-én vizsgáznak román nyelv és irodalomból, június 24-én matematikából, június 25-én pedig anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását. Az eredményeket június 30-án teszik közzé – írja az Agerpres.…
+1 hasonló
0 komment

Az utolsó pillanatban úszott el a Sepsi győzelme

A Sepsi OSK a Galaci Oțelul ellen mérkőzött meg idegenben a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában. Az összecsapáson a galaciak kezdeményeztek többet az első félidőben, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. A Sepsi a játékrész hajrájában veszélyeztetett, előbb Doru Andrei távoli lövését védte Cosmin Dur-Bozoancă, majd Daniel Vîrtej fejese a kapufán csattant. A háromszékieknek ráadásul kényszerű cserét is végre kellett hajtaniuk, a megsérült, korábban a Bihar FC-ben is megforduló Bogdan…
+1 hasonló
0 komment

Jogosítvány nélkül vezetett egy fugyivásárhelyi fiatal

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a fiatalember 1.45 óra körül egy személygépkocsival haladt a településen áthaladó 61-es jelzésű községi úton, amikor a rendőrök ellenőrzés céljából megállították. Az igazoltatás során kiderült, hogy a 20 éves fiatal egyetlen járműkategóriára sem rendelkezik vezetői engedéllyel. A rendőrök még aznap 24 órás őrizetbe vették, és a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. Az ügyben jogosítvány nélküli járművezetés miatt…
+1 hasonló
0 komment

Új prefektusa van Bihar megyének

A korábbi PSD-s alprefektust, Emilian Pavelt pénteken kormányhatározattal nevezték ki Bihar megye prefektusává. A kormány ugyanazon az ülésén mentette fel tisztségéből elődjét, Marcel Dragoșt. Az új prefektust november 2-án, reggel 9 órától iktatják be tisztségébe – írja a Bihon. A 43 éves új prefektus 2001 óta tagja a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), és az évek során vezető tisztségeket töltött be a párt ifjúsági szervezetében, valamint a Bihar megyei szervezetben. 2008 és 2014 között megyei…
0 komment

Joker 5/45: technikai hiba zavarta meg a lottósorsolást, meg kellett ismételni a húzást | VIDEÓ

A sorsolás során először azt észlelték, hogy a 45 golyó közül egy hiányzik, később azonban kiderült, hogy további négy golyó sem került a keverődobba. „A Román Lottótársaság tájékoztatja a játékosokat, hogy a Joker 5/45 lottójáték 2026. október 29-i sorsolásán technikai meghibásodás történt a sorsolóberendezésben, amely megakadályozta, hogy mind a 45 golyó bekerüljön a keverődobba. A sorsolás közben észlelték, hogy az egyik golyó nem jutott be a keverődobba, ezért a sorsolási bizottság…
0 komment

Közölték, milyen ütemterv szerint hajtanák végre a település-összevonásokat

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az 1500-nál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel – írja az Agerpres. A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy a nap folyamán egyeztetnek a Romániai Községek Szövetségének (ACoR) vezetőivel az 1500-nál kevesebb lakosú 429 település önkéntes összevonásáról. A miniszter…
0 komment

Régen várt siker kapujában a piros-kékek

A Bihar FC két forduló után vezeti a labdarúgó Román Kupa C csoportját, miután az FCSB meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedett a Besztercei Gloria otthonában. A váradiak négy ponttal állnak az élen, miután előbb a Brassói Corona vendégeként döntetlent játszottak, majd Csíkszeredában bravúros, 2–1-es győzelmet arattak. A C csoport állása:1. Bihar FC 4 pont2. FCSB 3 (5–1)3. FK Csíkszereda 3 (3–2)4. Besztercei Gloria 3 (1–2)5. Argeș FC 3 (3–5)6. Brassói Corona 1 Az utolsó forduló előtt a…
0 komment

Súlyos baleset történt Érszőllősön péntek hajnalban

Közúti baleset történt október 30-án, pénteken hajnalban, 4 óra után Érszőllős (Viișoara) központjában. Az első információk szerint a baleset miatt mindkét irányban lezárták a forgalmat. A helyszínen készült felvételen egy súlyosan megrongálódott személygépkocsi látható, amelynél tűzoltók dolgoznak. A jármű eleje jelentősen összeroncsolódott. Egyelőre nem tudni, pontosan milyen körülmények között történt a baleset, illetve vannak-e sérültek. Amint újabb hivatalos információk érkeznek,…
0 komment

Mennyiből lehet tisztességesen megélni Romániában? Megérkeztek a friss számítások

A szeptemberi adatok alapján számított összeg 298 lejjel, 2,6 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A növekedéshez főként a ruházati, lakhatási, szolgáltatási, oktatási és kulturális kiadások emelkedése járult hozzá – írja az Agerpres. A családi költségvetés legnagyobb tételei a lakhatás és az élelmiszer: utóbbira havonta 2429 lejt számoltak az elemzők, a megtakarításra pedig havi 1061 lejt irányoztak elő. Egy két felnőttből és egy gyermekből álló család esetében havi 9574 lejre, egy…
+1 hasonló
0 komment

Nem kérhetnek segítséget a diákok a ChatGPT-től? Szigorú tiltást terveznek Hollandiában

Két holland parlamenti párt, a Volt Nederland és a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) által benyújtott indítványban, melyben a képviselők arra kérik a kormányt, hogy hozzon döntést a szóban forgó tilalom bevezetéséről, széles körű parlamenti támogatást élvez – írja az MTI. Az indítványban – melyet Laurens Dassen, a Volt Nederland párt vezetője terjesztett a holland parlament elé, annak oktatási költségvetésről szóló vitája során – a képviselők azzal érvelnek, hogy a gyermekek kritikai…
0 komment

Öt szenátor átigazolt a PSD frakciójába

Öt, a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia párt listáin mandátumhoz jutott szenátor hétfőn bejelentette a plénumban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójához igazol át – írja az Agerpres. Ionel Carp és Cristian Bem az SOS Románia párt listáin, Valentina Aldea, Liviu Sorin Robe és Robert Daniel Ghiță a POT listáin jutott be a parlamentbe. A bejelentés előzménye, hogy múlt héten a Béke – Románia az első parlamenti frakció, amelynek Ionel Carp és Cristian Bem is tagja…
0 komment

Kenyai fölény a belényesi futóversenyen

Az október 31-i megmérettetésen több mint 520 futó állt rajthoz három versenyszámban, emellett a gyermekek számára is külön futamot rendeztek. A 21 kilométeres félmaraton és a 10 kilométeres terepfutás nemzetközi mezőnyében egyaránt a kenyai sportolók domináltak, mind a női, mind a férfi kategóriában. A félmaraton női mezőnyében a kenyai Caren Chepkemol Chepkwoni szerezte meg az első helyet, megelőzve honfitársait, Valentine Jebetet és Faith Jeruto Kipsumot. A férfiaknál Peter Ndungu Wanioike…
0 komment

A megfigyelés rendszere: így működött a Securitate a kommunizmus utolsó éveiben

Igen aktív az Állambiztonsági Levéltárat Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), amely időről időre érdekes, releváns dokumentumokat és azokhoz kapcsolódó rövid elemzéseket közöl a romániai kommunista rendszerről, annak működéséről, mindennapjairól. Ezek közül emeljük ki most azt az összeállítást, amelyből kiderül, mennyien dolgoztak a Securitate kötelékében a kommunista rendszer utolsó éveiben. Az apparátus teljes létszámát két, 1988. szeptember 24-én keltezett táblázat alapján lehetett…

Bejelentkezés vagy regisztráció