Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

"Ahogy a Harry Potterben" - Egyedüli magyarként, igazi királyképző kastélyiskolába jár Máté Kriszta és Bárdos András 19 éves lánya

Máté Kriszta és Bárdos András 19 éves lánya, Anna tavaly élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, amikor friss magyar bajnokként abbahagyta a karatét. Megvolt azonban erre az oka: a fiatal tehetség Walesben, egy mesebeli kastélyiskolában folytatta a tanulmányait. A 12. században épült St Donat’s Castle falai között működő bentlakásos gimnáziumot a köznyelvben csak „királyképzőként” emlegetik, hiszen korábban spanyol, belga és holland trónörökösök is jártak oda. Anna egyetlen magyar diákként…
0 komment

Végleg vége! Eldőlt a kultikus vendéglátóhely sorsa, napokon belül bezárnak

Végleg bezár a miskolci Vasgyári piacnál működő Maci Büfé, amely mindössze két évig szolgálta ki vendégeit. Az ez idő alatt népszerűvé vált lángosozó bezárását az apa-fia üzemeltető páros jelentette be a közösségi médiában, ahol megható búcsút vettek vendégeiktől. A hír érzékenyen érintette a helyi közösséget, és sokan a kommentekben fejezték ki sajnálatukat, egyikük csak annyit írt: „Miskolc elesett.”
0 komment

Naponta hány szelet kenyeret lehet enni? A táplálkozási szakértők elárulják a mennyiséget

A kenyér az egyik legősibb és legnépszerűbb élelmiszer, amely szinte minden háztartásban megtalálható. De vajon tudjuk, mit választunk, amikor a boltok polcairól leemeljük a kedvenc vekninket? A fehér kenyér, a teljes kiőrlésű változat vagy éppen a különleges magvas verziók közül melyik a legjobb az egészségünk szempontjából? A válasz nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.
0 komment

„Adj egy puszit a hugyos számra” – Ez tényleg megtörtént? Saját vizeletével trükközött a TV2 kamerái előtt Az Ázsia Expressz sztárja

Bár Kabai Andris és Deák Rebeka mindössze négy hónapnyi kapcsolat után vágtak bele az Ázsia Expressz 2026-os évadába, a megpróbáltatások máris kihozták belőlük a legextrémebb megoldásokat. A páros a közel 4 ezer méteres tengerszint feletti magasságban egy jégtömbbe fagyasztott tárgy megszerzésével küzdött, amikor Andris egy igencsak hatékony és váratlan taktikához folyamodott. Dávid Petra volt férje gondolkodás nélkül lepisilte a jeget, majd történt egy apró baleset.
0 komment

„Számomra sokkal inkább imponáló az ő munkássága” – Hatalmas kosarat adott Galambos Lajcsinak A Nagy Ő győztese

Azonnal beindultak a találatások az elmúlt hetekben, miután együtt látták Galambos Lajcsit és A Nagy Ő korábbi győztesét, Kiss Krisztát. Bár a trombitás később nem fukarkodott az elismerő szavakkal, és a csinos üzletasszonyt egy romantikus örökrózsával is meglepte, kiderült, hogy Lajcsi hiába udvarolna az egykori testépítőnek. Kriszta ugyanis őszintén bevallotta, hogy a szíve már foglalt.
0 komment

Kitálalt Matolcsyékról a Cápák között befektetője: „Egyszer mindennek eljön az ideje”

Szauer Tamás, a HVG Kiadó Zrt. vezérigazgatója, az RTL-en futó Cápák között című üzleti valóságshow befektetője nyilvános bejegyzésében egy tíz évvel ezelőtti találkozóról mesélt, amelyen Matolcsy Ádám a HVG megszerzéséről tett javaslatokat. Elmondása szerint a volt jegybankelnök, Matolcsy György fia pénzügyi támogatást és védelmet ajánlott volna a lapnak, cserébe a kormánykritikus cikkek visszafogásáért a választások előtt.
0 komment

Futballtörténelem Sárosdon: 22 perc alatt született 22 gól... de ez nem minden

Csodák márpedig léteznek, ahogy labdarúgó-mérkőzések is, amelyeken percenként esnek gólok. A múlt vasárnap Sárosdra látogatók utóbbiból láthattak is egyet, a házigazdák ugyanis a Fejér megyei I. osztály 9. fordulójában 22-0-ra múlták felül a Gárdonyi VSC csapatát, méghozzá mindössze 22 játékperc alatt. A sárosdiak első számú gólfelelőse, Magasföldi József gyakorlatilag egymaga minden második percben gólt jegyzett, az öröme mégis keserédes volt.
0 komment

„Soha nem adjuk fel” – Megszólal a holland rendőrség a hologrammal életre keltett Szabó Betty meggyilkolásának ügyében

Akármennyi időbe is telik, megtaláljuk a gyilkost – ezt ígérte a Blikknek a holland rendőrség a 2009-ben Amszterdamban megölt magyar örömlány, Szabó Betty ügyében. A gyilkosság hosszú idő után akkor kapott újra nagy nyilvánosságot, amikor két évvel ezelőtt a rendőrök speciális módszerrel próbáltak új nyomokra bukkanni.
0 komment

Ami a telefonok dobozából kimaradt: saját márkás kiegészítőkkel csap le a Yettel a piaci résre

Új szintre emeli a tartozékkínálatát a Yettel. A telekommunikációs társaság az elismert olasz kiegészítőgyártóval, az SBS-szel együttműködve vezet be saját márkás kiegészítőket a magyar piacra. A lépés közvetlen válasz arra az iparági trendre, hogy a okostelefon-gyártók már szinte kivétel nélkül kispórolják a töltőfejeket és a komolyabb tartozékokat a készülékek dobozaiból. A szolgáltató hét különböző, Yettel márkájú termékkel indította el az új portfóliót, a kínálatban pedig hálózati…
0 komment

Mi az a hordóeffektus, ami kivérezteti az akkumulátorainkat?

Gondolkodott már azon, miért merül le váratlanul gyorsan a drága mobilja, laptopja vagy az elektromos autója még akkor is, ha az akkumulátor papíron kiváló állapotban van? A válasz a többcellás akkumulátorok egyik legégetőbb problémájában, az úgynevezett hordóeffektusban rejlik. Ez a jelenség alapjaiban határozza meg a mai modern eszközök élettartamát és hatékonyságát.
0 komment

„Kétszínű vagy” – Feszült pillanatok A kísértésben: Lili Milán szemébe mondta a kegyetlen igazságot

Újabb váratlan fordulat történik A Kísértésben: a párkapcsolatban élő srácok közül kezdetektől Milán a leggyengébb láncszem, ám a göndör hajú férfi most szintet lép a reality show-ban: immáron nem a párja és az egyik kísértő, hanem két kísértő lány között nem tud dönteni.

Bejelentkezés vagy regisztráció