Több újságírót is atrocitás ért az október 23-i fideszes zászlómeneten és az azt követő rendezvényen. A Telex operatőrét egy nő ököllel megütötte, aminek következtében eltört a szemüvege, a Kontroll stábjának munkáját pedig szintén megzavarták a résztvevők. A Budapesti Rendőr-főkapitányság mindkét, újságírókat érintő ügyben eljárást indított.
+4 hasonló
Fokozott rendőri jelenlétet vezetnek be a Blaha Lujza téren, miután Pikó András, Józsefváros polgármestere egyeztetett a kerületi rendőrkapitánnyal. A megállapodás értelmében egy rendőrből és egy rendészből álló páros járőrözik a főváros egyik forgalmas csomópontján, naponta két-két fővel – erről a polgármester számolt be a Facebook-oldalán.
+4 hasonló
Vincent Kompany továbbra is kórházban van azt követően, hogy pénteken összeesett. Max Eberl, a Bayern München sportigazgatója szerint a futballtréner még néhány napig biztosan ott marad az egészségügyi intézményben. Kompany állapota kapcsán rengeteg a találgatás, és a szurkolókat bizonyára nem nyugtatja meg, hogy valójában nem tudni, mi is történt a Bayern trénerével.
+4 hasonló
Saját otthonában gyilkolták meg a Bolgár Tekvondó Szövetség elnökét, Szlavi Binevet, a hatóságok három gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben.
+4 hasonló
Alaposan felkavarta az állóvizet Palvin Barbara szereplése a Victoria’s Secret idei divatbemutatóján. A magyar modell ugyanis mindössze hat héttel a szülés után tért vissza a kifutóra, ráadásul olyan bámulatos formában, amely sokak elismerését kivívta. Azonban többen támadták is az édesanyát. Szerintük a tökéletes alakja olyan elvárásokat közvetíthet a frissen szült nők felé, amelyeknek nem mindenki tud megfelelni és nem is kell ilyen rövid idő alatt.
+4 hasonló
Orbán Viktor Párizsban nyaral az unokájával, azonban a magyar újságírók elől így sem tudott elbújni. A francia fővárosban kérdezték a volt miniszterelnököt, aki azt ígérte, Budapesten szívesen válaszol a kérdésekre.
+4 hasonló
Három embert állítottak elő a főváros XIV. kerületében, akik forgalomból kivont autóval menekültek az igazoltatni akaró rendőrök elől hétfőn – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
+4 hasonló
III. Károly brit király levélben kereste meg Baka András köztársasági elnököt az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából. Az üzenetet az Egyesült Királyság nagykövetsége a Facebook-oldalán is közzétette.
+4 hasonló
Kellemetlen vita robbant ki Magyar Péter és Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján: a képzőművész előzetesen arról panaszkodott, hogy noha a miniszterelnök folyamatosan nagyapjáról beszél, őt magát nem hívták meg az állami eseményre. Magyar Péter erre egy HVG cikk alatti hozzászólásban reagált.
+4 hasonló
Lövöldözés rázta meg a párizsi régiót péntek délelőtt: egy gépkarabéllyal felfegyverzett férfi autójából nyitott tüzet a járókelőkre Trappes és La Verrière utcáin, egy ember halálát okozva és négy másik embert – köztük egy 12 éves kislányt – megsebesítve. A merénylőt a rendőrök elfogták, az ügyben a terrorellenes ügyészség is vizsgálódik.
+4 hasonló
Minden várakozást felülmúlva menetel az Európa-ligában a Ferencváros labdarúgócsapata. Borbély Balázs együttese csütörtök este a portugál kupagyőztes Torreense gárdáját 4-1-re győzte le a Groupama Arénában, így továbbra is hibátlan a második számú európai kupasorozat főtábláján. A zöld-fehérek három kör után a tabella negyedik helyén állnak, miközben keretértéket tekintve a mezőny legalsó harmadában tanyáznak.
+4 hasonló
Bosznia-Hercegovinában ismét megrendezik a legjobb hazugságok versenyét, amelyen a résztvevőknek minél hihetőbb és szórakoztatóbb történetekkel kell meggyőzniük a zsűrit. Politikusok azonban nem indulhatnak: a szervezők szerint a megmérettetés kizárólag amatőröknek szól.
+4 hasonló
Mindenki azt latolgatja, milyen büntetést szabhatnak ki Matolcsy Györgyre, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökére, akit tegnap különösen jelentős értékre elkövetett gazdasági csalás gyanújával vettek őrizetbe. A bűncselekmény 5–10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, Bárándy Gergely ügyvéd szerint azonban, aki a Klubrádiónak adott interjút, az ügy súlyosságát növelheti, ha több bűncselekmény is megállapítható és ez akár 15 évre is emelheti a büntetési tételt. A bűnszervezetben való…
+4 hasonló
Jelentős személyi változást jelentett be az RTL Magyarország az egyik legnépszerűbb műsoránál. A tájékoztatás szerint napokon belül egy új, megbízott főszerkesztő veszi át a Reggeli irányítását. A pozíciót a jövőben Jakab Ádám, a Fókusz főszerkesztője tölti be, aki jelenlegi feladatait is megtartva veszi át a reggeli magazinműsor szakmai vezetését. A csatorna vezetősége köszönetet mondott a távozó Márkus Katának.
+4 hasonló
Habár a Központi Nyomozó Főügyészség Matolcsy György őrizetbe vétele után tegnap arról számolt be, két személyt érintően indítványozták a nemzetközi elfogatóparancs kiadását, valójában ennek hosszabb idő az átfutása, így egyelőre nincs elrendelve a nemzetközi körözés. Matolcsy Ádámot és a társát, Stofa Györgyöt tehát egyelőre csak Magyarországon tudnák elfogni a hatóságok.
+4 hasonló
A helyszínen nem vettek vizeletmintát azoktól, akik rosszul lettek Sebestyén Balázs DJ Oti-buliján augusztusban, a Hajógyári-szigeten. Az érintetteknek csak jóval később, a rendőrségi tanúkihallgatásuk során kellett mintát adniuk, ami megnehezítheti annak megállapítását, hogy valóban kábítószer került-e az italukba.
+4 hasonló
A Facebook anyavállalatát, a Metát 25 milliárd dolláros, azaz körülbelül 8 ezer milliárd forintos bírság megfizetésére kötelezte az új-mexikói bíróság a Cambridge Analytica-botrány kapcsán. Az ügy középpontjában az áll, hogy a brit tanácsadó cég a Facebook-felhasználók engedélye nélkül gyűjtött adatokat, amelyeket politikai kampányokhoz használtak fel, többek között a 2016-os amerikai elnökválasztás során.
+4 hasonló
Házkutatást tartottak Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökének otthonában, ahol a nyomozók több számítástechnikai eszközt is lefoglaltak. Matolcsy Györgyöt szerda reggel vették őrizetbe, majd gyanúsítottként hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ügyvédje szerint védence fegyelmezetten viselkedik, ezért nem volt szükség a megbilincselésére.
+4 hasonló
Kedden tisztújító közgyűlést tartott a Ferencvárosi Torna Club az Elek Gyula Arénában. Ahogyan arra számítani lehetett, Kubatov Gábort újraválasztották, emellett a küldöttek a vezetőség többi tagjáról is döntöttek. A zöld-fehérek a szavazás eredményét egy zárt körű sajtótájékoztatón jelentették be a Groupama Arénában.
+4 hasonló
A Puskás Akadémia 1-0-ra nyert a Kisvárda otthonában, a Paks a szabadrúgásból duplázó Pető Milán vezérletével hazai pályán 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget, az MTK kétgólos hátrányból mentett pontot. Mutatjuk a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati meccseinek eredményeit.
+3 hasonló