Stofa György nem csupán Matolcsy Ádám állandó üzleti partnereként vált ismertté, de a hazai gazdasági színtéren számos jelentős projektben kulcsszereplő volt. Főbb tevékenységei közé tartozott a bútoripari érdekeltségek kezelése, és korábban még a letelepedésikötvény-program orosz közvetítőcégének egyik beszállítójaként is említették nevét.
+16 hasonló
Nemcsak Matolcsy György volt jegybankelnököt vették őrizetbe gyanúsítottként, illetve adtak ki a fia, Matolcsy Ádám elleni nemzetközi elfogatóparancsot, hanem két másik kulcsszereplőt is elfogott a Központi Nyomozó Főügyészség – írja a Válasz Online.
+16 hasonló
Néhány órán belül három bombafenyegetés miatt kellett intézkedniük a magyar Gripeneknek péntek délelőtt. A vadászgépek éppen kiképzési repülésen vettek részt, amikor a NATO egymást követően több éles riasztást is elrendelt. Összesen három polgári utasszállító repülőgép volt érintett.
+15 hasonló
Életveszélyes idegen tárgyakat találtak néhány, gyerekek által összegyűjtött édességben a Pest megyei Gyömrőn az idei halloween után: a lakóparkban kiosztott finomságok közül három darabba is hegyes vagy törött anyagokat rejtettek. Egy kislánynál olyan csokoládépapírba csomagolt tejkaramella került elő, amelybe egy hegyes szöget nyomtak bele, ám kiderült, nem ez az egyetlen ilyen eset. Kisberk Szabolcs polgármester megerősítette: már legalább három érintett édességről tudnak a településen, a…
Átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket az Országház Kupolacsarnokában. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából művészek, tudósok, történészek, oktatók és kutatók teljesítményét ismerték el. Számos ismert név tűnik fel a díjazottak között.
+15 hasonló
Megnyíltak az ügynökakták, az állambiztonsági szervezetek besúgó tevékenységét bizonyító iratok. A most már mindenki számára elérhető történeti levéltári iratokban az eddig ismert nevek mellett több meglepőt is felfedeztünk. Az egyik legmegdöbbentőbb Szikora Róbert neve, az énekes a nyolcvanas évek közepétől volt úgynevezett titkos megbízott.
+14 hasonló
Sikeresen lezárultak a Madách Színház és az Újszínház igazgatói pozícióira kiírt pályázatok – tudatta a közösségi oldalán Nagy Ervin. Bár a döntés már megszületett, a nyertesek kilétét egyelőre titokban tartják, a konkrét neveket csak hamarosan jelentik be hivatalosan a nyilvánosság előtt.
Öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselőt a pályázati vesztegetési ügyben. A politikust öt évre a közügyektől is eltiltották, emellett pénzbüntetést kapott, és 6,6 millió forint vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben.
+14 hasonló
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán.
+13 hasonló
Hankó Balázs kérvényezte, hogy a börtönben a saját budapesti fodrásza vághassa a haját. Bár a végső döntést az ügyészség hozza meg napokon belül, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közölte, hogy erre nincs kialakult gyakorlat. Egy külsős fodrász beléptetése komoly kockázatot jelent, mivel veszélyes eszközöket (ollót, borotvát) használ, és fennáll a csempészés veszélye is. A volt kulturális és innovációs miniszter kérésére Molnár Áron is reagált.
Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett az Erzsébet-táborok reklámozására fordított közpénzek felhasználása ügyében. A miniszter szerint a kormány az áprilisi országgyűlési választásokat megelőzően, alig több mint egy hónap alatt, több mint egymilliárd forintot költött a táborok reklámozására, amit semmilyen szakmai indok nem támasztott alá. Kátai-Németh úgy véli, hogy ezt az összeget a gyermekek nyaralására is fordíthatták volna,…
+12 hasonló
Jelentős személyi változásokról döntöttek a kormány több minisztériumában. A Kátai-Németh Vilmos vezette Szociális és Családügyi Minisztériumból három helyettes államtitkár is távozik, közülük kettőt a miniszter kezdeményezésére mentenek fel. Emellett a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumban is átalakul a vezetés.
+12 hasonló
Kozármislenyben a napokban visszavonták Matolcsy György volt jegybankelnök díszpolgári címét, miután súlyos bűncselekmények gyanújával letartóztatták. A Pest megyei Farmoson azonban eszükbe sem jutott, hogy a jegybankbotrány miatt átnevezzék az ottani Matolcsy parkot, a kúriát vagy az általános iskolát. Ezek ugyanis a helyi régi Matolcsy család nevét viselik, amely rokonságban áll a volt jegybankelnök családjával. Horváth László polgármester szerint semmi nem indokolja, hogy megváltoztassák az…
+12 hasonló
Kozármisleny önkormányzata egyhangú döntéssel visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, amelyet a volt jegybankelnök még 17 évvel ezelőtt kapott meg.
+12 hasonló
Döntöttek a szavazók a Dunamelléki Református Egyházkerület tisztújításán: Nyilas Zoltán András korábbi északpesti esperes kapott bizalmat a püspöki szék betöltésére. Ezzel pont kerül az egyházkerületet 2021 óta irányító Balog Zoltán korszakának végére, aki a mostani megmérettetésen már nem indult újra a posztért.
+12 hasonló
Szerepel a neve az ügynöklistán, ám Szikora Róbert határozottan állítja, nem jelentett senkiről és nem írt alá semmilyen beszervező nyilatkozatot. A Hungária tagja és az R-Go frontembere neve mellett még egy fedőnév is szerepel az iratokban. De akkor mégis, mi történt?
+12 hasonló
Alig három hónappal a kinevezése után, bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal felmentették Feledy Botondot, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) vezérigazgatóját. A Külügyminisztérium szerint az elemző korábban az Orbán-kormányhoz kötődő munkakapcsolatban állt, Magyar Péter miniszterelnök pedig azt állítja, hogy Feledy nem számolt be az előző kormánytól kapott 84 millió forintról.
+12 hasonló
Bombafenyegetést kapott a Wizz Air Londonból Szófiába tartó járata, amely emiatt megszakította útját, és Budapesten kért leszállási engedélyt. A NATO éles riasztást rendelt el, a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe pedig perceken belül felszállt, hogy biztosítsa az utasszállító repülőgép leszállását.
+12 hasonló
A Wall Street Journal számolt be arról, hogy értesülései szerint a Trump-adminisztráció azt szeretné elérni, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára. Ez kifejezetten fontos nemzetközi pozíció, magyar még sosem töltötte be ezt a tisztséget. Az amerikai vezetés állítólag már Oroszországgal és Kínával is egyeztetett arról, hogy a volt magyar miniszterelnök a három nagyhatalom közös jelöltjeként induljon a tisztségért. Ebből adódik a kérdés, van-e esélye a volt miniszterelnöknek, hogy…
+12 hasonló
Hosszú idő után péntek reggel ismét Liptai Claudia köszöntötte a TV2 nézőit: a népszerű műsorvezető tizenöt év után ült vissza a Mokka stúdiójába, ahol az influenszerként ismert Henry Kettnerrel vezette az adást. Lapunk a helyszínen, a kulisszák mögül követte végig a rendhagyó reggelt, amely nemcsak a nosztalgiáról és az érzelmekről szólt, hanem arról is, hogyan teljesít egy profi műsorvezető, aki pár nappal korábban még betegséggel küzdött, és mindössze pár órát aludt a felvétel előtt.
+11 hasonló