Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Válik a Breaking Bad sztárja: 24 év után szakított feleségével Dean Norris, csődben az éttermük

Súlyos anyagi nehézségek és házassági válság árnyékolja be a Breaking Bad sztárjának, Dean Norrisnak az életét. A TMZ bírósági dokumentumokra hivatkozva kiderítette, hogy a színész és felesége, Bridget Norris válnak, miközben közös kaliforniai éttermük csődvédelmet kért a milliós nagyságrendű adósságok miatt. A pár 2001-ben házasodott össze, öt közös gyermekük van, kapcsolatuk azonban több mint két évtized után végleg zátonyra futott.
+4 hasonló
0 komment

Szoboszlai Dominik a kezdőben tér vissza a Bajnokok Ligájába – Itt követheti élőben a Liverpool Fenerbahce elleni találkozóját

Csaknem két hónap elteltével tér vissza Szoboszlai Dominik a Bajnokok Ligája színpadára. Méghozzá nem is akárhol, a Liverpool ugyanis a Sükrü Saracoglu stadionba, tehát a török Fenerbahce otthonába látogat. Az angolok célja természetesen a fokozott hangulat ellenére is az lesz, hogy a negyedik győzelmükkel megtartsák a hibátlan formájukat a BL-ben. Ehhez viszont minden bizonnyal az eddig csupán két ponttal álló, így győzelmi kényszerben pályára lépő isztambuliaknak is lesz egy-két szavuk.
+4 hasonló
0 komment

Lefoglalta az NNI a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külügyminisztériumban

Fontos fordulatról számolt be közösségi oldalán Orbán Anita: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) lefoglalta a koronavírus-járvány idején lebonyolított lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A hatósági lefoglalás közvetlen előzménye, hogy a napokban két embert már letartóztattak az állami milliárdokat tisztára mosó bűnszervezet tagjai közül.
+4 hasonló
0 komment

Visszafordítottak egy Moszkvába tartó szerb gépet, amin magas rangú politikusok ültek

Biztonsági ellenőrzés miatt menet közben rendelték vissza Belgrádba az Air Serbia Moszkvába tartó járatát kedd este. A gépen több magas rangú szerb tisztviselő – köztük Alekszandar Vulin korábbi miniszterelnök-helyettes, Nenad Popovics tárca nélküli miniszter, valamint a Srbijagas állami gázipari vállalat igazgatója, Dusan Bajatovics – is utazott. A légitársaság közlése szerint egy utas miatt volt szükség utólagos ellenőrzésre; a járat már a litván légtérben járt, amikor visszafordították.
0 komment

Békülékeny lett Trump, a demokraták nagy többségét látva - már várja, hogy együtt dolgozhassanak

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott (magyar idő szerint) kedd éjszakai interjú alapján. Ez már egy egészen nás nyilatkozat volt, mint amit néhány órával korábban tett, amikor azt mondta, ha kell sokszor fog élni a vétó jogával, erre készüljenek a demokraták.
+4 hasonló
0 komment

Több mint 100 pontos javaslatcsomag: így változtatná meg az NVI a magyar választási rendszert

Több mint száz pontból álló jogszabálymódosító javaslatcsomagot dolgozott ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI), és küldött meg az Igazságügyi Minisztériumnak. A tervezet a területi és helyi választási szervek tapasztalataira, valamint az Alkotmánybíróság, a Kúria és a nemzetközi megfigyelők ajánlásaira épül. Az NVI javaslata alapjaiban formálná át a választási eljárást: a papíralapú ajánlóívek helyett az elektronikus (DÁP vagy Ügyfélkapu+) ajánlást tenné főszabállyá, bevezetné a választás előtti…
+4 hasonló
0 komment

Nyílnak az ügynökakták – Így kell keresni a nyitottaktak.hu-n, csak vigyázzon, olyasmit is találhat, amire nem számított! – Ezt mondja a kutató

Mező Gábor múltkutató történész szerint félrevezető és „nagy hazugság” a politikai szereplők azon ígérete, hogy „kinyitják az ügynökaktákat”, mivel az állambiztonsági iratok jelentős része valójában korábban is kutatható volt, bárki belenézhetett a saját magáról vagy a családjáról készített iratokba. Ráadásul a kommunista rezsimeknél, Rákosi és Kádár alatt is nem a párthoz hűeket szervezték be, azok maguktól is jelentettek mindent. A rendszer kritikusait, ellenségeit, költőket, értelmiségieket,…
0 komment

Belehalt a kapus által okozott sérüléseibe a spanyol focista – elmondta a magyar válogatott legendája, mit gondol az esetről

Gyászba borult a spanyol labdarúgás. A másodosztályú Tenerife csatárát, Jesús de Miguelt hétfő este, az Andorra elleni hazai bajnokin (2-2) az ellenfél kapusa, Jesús Owono tarolta le, újra kellett éleszteni a támadót. A 30 éves játékos kedd reggel végül belehalt sérüléseibe. A tragikus eset kapcsán a korábbi magyar válogatott kapust, Katzirz Bélát kérdeztük.
+4 hasonló
0 komment

Kiderült, honnan értesült a Külügyminisztérium Feledy Botond korábbi megbízásairól: ezután menesztették

Nem a sajtóból, hanem egy másik minisztériumtól értesült a Külügyminisztérium arról, hogy Feledy Botond korábban Lázár János tárcájának is dolgozott – állítja Velkey György László. A parlamenti államtitkár szerint a Magyar Külügyi Intézet menesztett vezetőjét már a kinevezése előtt megkérdezték az esetleges összeférhetetlenségi problémákról, ő azonban nem számolt be a korábbi megbízásairól.
0 komment

Magyar Péter négy éve még egész más véleménnyel volt Ókovács Szilveszterről - itt a rosszul öregedő komment, már elkezdték rá figyelmeztetni a netezők

Hatalmas hullámokat vetett az operaház átvilágítása, majd a főigazgató, Ókovács Szilveszter menesztése, mely ma, 2026. november 2-án lett nyilvános. A főigazgató menesztéséről a kormány weboldalán jelent meg először egy rövid közlemény, majd Nagy Ervin, kultúráért felelős államtitkár az átvilágítás eredményének részleteit is közölte. Az ügyben Magyar Péter miniszterelnök is megszólalt, pazarlásról és dilettatntizmusról beszélt az opera működése és vezetése kapcsán.
+4 hasonló
0 komment

Leépítés jön a közmédiánál: száznál is több dolgozót elküldhetnek

Megkezdte a tárgyalásokat a közmédia a munkavállalói képviselőkkel a tervezett csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 dolgozót érinthet, a végleges létszámról azonban csak az egyeztetések lezárása után születik döntés – közölte hétfőn a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.
+4 hasonló
0 komment

Már öt esetben találtak veszélyes tárgyakat a halloweeni édességekben Gyömrőn és környékén: egy gyerek orvosi ellátásra szorult

Már öt olyan esetről tud a rendőrség Gyömrőn és a szomszédos Péterin, ahol a halloweeni édességgyűjtés során veszélyes fémtárgyakat – szöget, csavart és drótot – rejtettek a gyerekeknek kiosztott cukorkákba. Az önkormányzat azonnal feljelentést tett, a városvezetés zéró toleranciát hirdetett, miközben az is kiderült, hogy a rendezvény ideje alatt egy gyermek orvosi ellátásra szorult; azt még vizsgálják, hogy a rosszulléte összefügg-e a kiosztott édességekkel.
+4 hasonló
0 komment

Betelt a pohár a kulturális szervezeteknél: Tarr Zoltán miniszternek üzentek, Magyar Péter is reagált

A legnagyobb kulturális szakmai szervezeteknél betelt a pohár, közös nyilatkozatban bírálták a kulturális költségvetést, amely szerintük alig tükrözi a kormányváltást. A Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek címzett közleményben komoly elégedetlenségüknek adtak hangot.
+4 hasonló
0 komment

Új buszok jelennek meg Budapesten, jegy nélkül is lehet utazni rajtuk

Megújuló eredetű üzemanyaggal működő autóbuszt tesztel a BKV a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) és a MOL-Csoporttal együttműködve. A BioCNG-hajtású jármű november 3-án és 4-én áll forgalomba a 132E autóbusz vonalán. A tesztjárat a normál menetrenden felül közlekedik, az utasok pedig díjmentesen, jegy vagy bérlet nélkül próbálhatják ki a környezetbarát technológiát.
+4 hasonló
0 komment

Megverte a saját édesanyját, majd a mentőkhöz se engedte oda a férfi: a Gondosóráján kért segítséget az idős nő

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Váci Járási Ügyészség azt a férfit, aki bántalmazta idős édesanyját, majd megakadályozta, hogy a sérült asszony kijusson a segítségére érkező mentőkhöz. Az idős nő a gondosóráján keresztül kért segítséget az ütést követően, a mentőknek pedig az ablakon át jelezte, hogy a fia elállja az útját. A Váci Járásbíróság alig két nappal az eset után bűnösnek mondta ki a férfit, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Bejelentkezés vagy regisztráció