Hírklikk

hirklikk.hu ↗
0 komment

Szikora János nem tudta, hogy szerepel a neve az aktákon

Nem tudott arról Szikora János rendező, volt színházigazgató, hogy szerepel a neve az ügynökaktákon. A volt színházigazgató a Kossuth rádió Ébredő című műsorában csütörtökön arról számolt be: egy ittas vezetést követő jogosítvány-visszaszerzési kísérlet során a Szolnoki Szigligeti Színház belügyi összekötőjével beszélt általános dolgokról, de a beszervezési nyomtatványt nem írta alá és nem is jelentett senkiről.
+3 hasonló
0 komment

Surányi szerint sikertelen beszervezési kísérlet miatt került az ügynöklistára

Surányi György volt jegybankelnököt megdöbbentette, hogy neve felkerült az ügynökakták nyilvánosságra hozott adatbázisába. A mágnesszalagon Otto fedőnéven szereplő közgazdász határozottan állítja, soha nem volt tagja az állambiztonsági hálózatnak, és szerinte egy sikertelen beszervezési kísérlet miatt tartották nyilván.
+3 hasonló
0 komment

A túlárazott lélegeztetőgépek ügyében a minisztériumig is elérhet a nyomozás

A lélegeztetőgép-beszerzések ügyében nemcsak a milliárdos hasznot bezsebelő cégek vezetőit, hanem a minisztériumi döntéshozókat is felelősségre lehet vonni – mondta Bárándy Gergely ügyvéd a Klikk TV A börtön ablakában című műsorában. Szerinte a túlárazott, részben használhatatlan eszközök beszerzése hűtlen kezelés gyanúját is felveti, a Takács Péter egészségügyi államtitkárhoz köthető üzleti konstrukció pedig első ránézésre vesztegetésre utalhat.
0 komment

Vásárhelyi Mária: az ügynöklisták közzététele nem a múlt feltárását, hanem a társadalmi békétlenség szítását szolgálja

Vásárhelyi Mária szerint felelőtlen döntés volt az 53 ezer nevet tartalmazó ügynöklista nyilvánosságra hozatala, mert az egybemos egymástól gyökeresen különböző élethelyzeteket és szerepeket. A szociológus úgy véli, nem neveket kellene közzétenni, hanem az egyes történeteket kellene feltárni, hogy kiderüljön, ki milyen körülmények között került kapcsolatba az állambiztonsággal, és valójában mit tett.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció