Hírklikk

hirklikk.hu ↗
0 komment

Több mint 3 milliárd forint hasznot mosott tisztára lélegeztetőgépek beszerzésekor egy bűnszervezet

Több mint hárommilliárd forint hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adót kerültek el azok az elkövetők, akik a Covid-járvány idején egészségügyi maszkokat és lélegeztetőgépeket szereztek be állami szervek részére - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Igazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya az MTI-vel.
+4 hasonló
0 komment

Szikora János nem tudta, hogy szerepel a neve az aktákon

Nem tudott arról Szikora János rendező, volt színházigazgató, hogy szerepel a neve az ügynökaktákon. A volt színházigazgató a Kossuth rádió Ébredő című műsorában csütörtökön arról számolt be: egy ittas vezetést követő jogosítvány-visszaszerzési kísérlet során a Szolnoki Szigligeti Színház belügyi összekötőjével beszélt általános dolgokról, de a beszervezési nyomtatványt nem írta alá és nem is jelentett senkiről.
+3 hasonló
0 komment

Surányi szerint sikertelen beszervezési kísérlet miatt került az ügynöklistára

Surányi György volt jegybankelnököt megdöbbentette, hogy neve felkerült az ügynökakták nyilvánosságra hozott adatbázisába. A mágnesszalagon Otto fedőnéven szereplő közgazdász határozottan állítja, soha nem volt tagja az állambiztonsági hálózatnak, és szerinte egy sikertelen beszervezési kísérlet miatt tartották nyilván.
+3 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció