Hírklikk

hirklikk.hu ↗
0 komment

Mélyszántásba kezdett az új hatalom: Ókovács után Vidnyánszky is sorra kerülhet

A kormányváltás utáni személycserék nem egyszerűen az előző hatalom embereinek lecseréléséről szólnak: egyre több esetben politikai és szakmai felelősség is felmerül. Az Operaház éléről távozó Ókovács Szilveszter és a Külügyi Intézetből három hónap után elküldött Feledy Botond ügye jól mutatja, milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt az elszámoltatás, a szakmai alkalmasság és a jogszerűség között. A Klikk TV Egyenleg című műsorában Baka F. Zoltán és Szakonyi Péter arról beszélt, miben különbözik…
0 komment

Magyar György: Matolcsy Ádám a bujkálásával az apját is bajba sodorhatja

Matolcsy Ádámnak fel kellene adnia magát, mert a bujkálással nemcsak a saját helyzetét nehezíti, hanem édesapjáét, Matolcsy Györgyét is ronthatja – erről beszélt Magyar György ügyvéd a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. Az ügyvéd szerint a külföldre menekülés nem jelenthet tartós megoldást, ráadásul a körözött férfit a hatóságokon kívül a nemzetközi bűnözői körök is veszélyeztethetik. A modern nyomozási módszerek és a nemzetközi együttműködés miatt egyre nehezebb tartósan elrejtőzni.
0 komment

Egy karton mögött egy egész élet – ki mondhat ítéletet a múltról?

A rendszerváltás óta elmaradt történelmi szembenézés lehetőségét látja a beszervezési kartonok nyilvánosságra hozatalában Perintfalvi Rita és Barabás Richárd, Gémesi György viszont attól tart, hogy a hiányos és félreérthető adatok közzététele emberi sorsokat tehet tönkre, és újabb indulatokat szabadíthat el. A Klikk TV Fordulópont című műsorában Balogh Judit vendégei arról vitatkoztak, hogyan lehet feltárni a múltat anélkül, hogy a történelmi igazságkeresés bűnbakkereséssé és politikai…
0 komment

A járvány idején sem a betegek, hanem az üzlet számított

A lélegeztetőgép-beszerzések, a Matolcsy-ügy és a Seszták Miklóshoz kapcsolódó történetek ugyanannak a politikai rendszernek a működését példázzák: a kontroll nélküli hatalomét, amelyben a személyes lojalitás felülírta az intézményi ellenőrzést. A Klikk TV Hölgyválasz című műsorában Pusztai Erzsébet, Szél Bernadett és Marjai Judit arról beszélgetett, meddig vezethetnek a most feltárt ügyek, és milyen felelősség terheli a korábbi kormány vezetőit.
0 komment

Hiába a piaci bizalom, a magyar gazdaság alapjai továbbra is aggasztóak

A Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács konferenciáján több szakértő is arra figyelmeztetett: a költségvetési gondok nem választhatók el a gazdaság tartós teljesítőképességétől. Az Index beszámolója szerint a piac egyelőre bizalmat mutat, de a beruházások, a termelékenység és az energiafüggőség komoly kockázatként jelent meg az előadásokban.
0 komment

Odze, Bárándy és Verebes: egyetlen karton nem írhat felül egy egész emberi életet

A rendszerváltás után kellett volna teljes körűen nyilvánosságra hozni az állambiztonsági iratokat, nem pedig 36 évvel később, hiányos dokumentumok alapján neveket közzétenni és embereket megbélyegezni. A Klikk TV Gentlemen című műsorában Odze György író, diplomata, Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter és Verebes István rendező arról beszélgetett, milyen következményekkel járhat az ügynökakták mostani nyilvánosságra hozatala. Szóba került az ügyészség működése, a múlt feltárásának…
0 komment

Orbán Viktor és Varga Mihály sem tehet úgy, mintha semmiről sem tudott volna

A Magyar Nemzeti Bankot érintő több százmilliárd forintos vagyonvesztés nem pusztán Matolcsy György és az egykori jegybanki vezetés ügye, hanem az akkori kormány és parlament felelősségét is felveti. Bod Péter Ákos közgazdász, a jegybank korábbi elnöke szerint a Nemzeti Bank függetlensége nem jelentheti azt, hogy a vezetői sajátjukként rendelkezhetnek az intézmény vagyonával. A Klikk TV Forró vonal című műsorában Németh Péterrel arról beszélt, miért nem lehet elválasztani a kormányzati…
0 komment

Szent-Ivány Istváni: Orbán Viktor még a Fidesznek is tehertétel lehet

Orbán Viktor korábbi szövetségeseit, a megbukott vagy háttérbe szorult politikusokat keresi fel, miközben saját pártján belül is egyre többen gondolkodhatnak nélküle a folytatásban. Szent-Iványi István külpolitikai elemző szerint a volt miniszterelnök nemzetközi mozgástere is beszűkült, az ENSZ-főtitkári posztra vonatkozó felvetés pedig inkább taktikai húzás lehetett, mint komoly jelölési szándék.
0 komment

Sorra buknak Orbán politikai szövetségesei, egyre kínosabb a helyzete

Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos szerint kevés esélye van annak, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára, még akkor is, ha az amerikai, az orosz és a kínai vezetés támogatná a jelölését. Úgy látja, a volt miniszterelnök számára egy rangos nemzetközi tisztség elsősorban menekülőutat jelenthetne, miközben politikai szövetségesei sorra veszítenek választásokat, Magyarországon pedig a Fidesz súlyos veresége után új politikai helyzet alakult ki.
0 komment

Nem aranycsapatot építettek, hanem politikai hátországot a sportból

Az elmúlt 16 év sportfinanszírozása nem elsősorban sportszakmai, hanem politikai szempontok szerint működött, a tao-támogatások pedig a politikai befolyásépítés eszközévé váltak – hangzott el a Klikk TV Hideg fejjel című műsorában. Pusztai Erzsébet, Baka F. Zoltán és Juhász Ferenc a Felcsúti Puskás Akadémiának juttatott milliárdokról, az elszámoltatás hiányáról és a magyar sport eltorzult finanszírozásáról beszélgetett.
0 komment

Tizenhat év után újra meg kell tanulnunk együtt élni egymással

A magyar demokrácia megújításának egyik legfontosabb feltétele, hogy az új alkotmány ne csupán politikai alku eredménye legyen, hanem széles társadalmi párbeszéd előzze meg. Bördős Éva, a Demnet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány igazgatója és Horgas Péter, a Civil Bázis elnöke szerint az alkotmányozás lehetőséget teremthet arra is, hogy a társadalom feldolgozza az elmúlt évtizedek traumáit, és új alapokra helyezze az együttműködést.
0 komment

Kele János: a leggazdagabb magyar ember futballakadémiáját is az adófizetők pénzéből tartották fenn

Orbán Viktor hosszú bejegyzésben vette védelmébe a felcsúti futballakadémiát, az oda áramló tao-pénzeket és az intézmény eredményességét. Kele János, a 24.hu újságírója a Klikk TV Forró vonal című műsorában Németh Péternek arról beszélt: nehezen vehető komolyan a miniszterelnök érvelése, különösen annak fényében, hogy a Felcsútra jutó támogatások nagysága és az akadémia teljesítménye között nehéz arányosságot találni.

Bejelentkezés vagy regisztráció