A rendőrök nem hagyták ott.
A humorista szerint „Lőrinc mellett nem lehet elmenni”.
Az Iszlám Állam ferihegyi reptéren elfogott harcosának letartóztatását három nappal hosszabbították meg.
Bár egyelőre még nagyon korai szakaszban áll a fejlesztés, a Facebook a jelek szerint konkurenciát állítana az Apple-nek és az Amazonnak is.
Néhány nappal az ukrajnai elnökválasztás második fordulója előtt az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vizsgálni kezdte azokat a vádakat, melyek szerint a nyerésre álló elnökjelöltet, Volodimir Zelenszkijt a Kremlhez közeli személyek támogatják pénzzel. A vizsgálat akkor kezdődött, amikor a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint Zelenszkijre a választók hetven százaléka voksolhat a vasárnapi döntő körben.
Nem találta volna meg a fiatal párt a repülő a sártengerben, a hüllők viszont igen.
Egyre gyakoribb bűncselekményforma, hogy unokájukért aggódó nagyszülőket próbálnak becsapni bűnözők. A rendőrség videóban magyarázza el, hogyan lehet az unokázókat kiszúrni.
A Riporterek Határok Nélkül felmérése szerint a 87. helyet szereztük meg, és folyamatosan romlik a helyzet.
Fedélzeti kamera buktatta le.
A Samsung megpróbálta megmagyarázni, mi történt a tesztelésre kiadott készülékek kijelzőjével. Nem lett megnyugtató a válasz.
Ezzel megelőztük a 2004-ben velünk együtt csatlakozott országok nagy részét.
A világ legnagyobb ragadozó emlősét azonosították.
Akik fennálló adósságukat nem rendezik, akár végrehajtás alá vonják jövedelmüket, ingó és ingatlan vagyonukat is.
Egyre több helyen tilos műanyag szívószálat árulni, egy vietnami üzletember pedig felismerte a nagy üzleti lehetőséget ebben.
Szokásos lakóhelyétől több mint hétszáz kilométerre, a Kamcsatka-félszigetre vándorolt el agy oroszországi jegesmedve. A Csukcsföldön élő, alaposan lesoványodott állatot Tilicsiki település közelében, a helyi lakók találták.
Az egykor MDF-es, 2006 óta fideszes V. Németh Zsoltot nevezte ki annak Nagy István agrárminiszter.
Túlzott biztonságérzet, szegénység és oltásellenesség is segíti, hogy mind több országban terjed a nemrég még megfékezettnek hitt kanyaró. Ahol megfelelő a lakosság átoltottsága, oda pedig behurcolják a gyorsan terjedő fertőzést, ami azért fönnakadhat az immunitás falán.
2020-tól a kórházban születésük után megkapják az anyakönyvi kivonatukat, személyi igazolványukat, lakcím-, TAJ- és adókártyájukat is - áll a legújabb közlönyben.