Három férfit, köztük egy apa-fia párost kapcsolt le a rendőrség kábítószer terjesztése miatt.
Az szinte teljesen biztos, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően csak a következő egy év minimálbéréről lehet tárgyalni, de még erről is "soha nem tapasztalt nehézségű" egyeztetéseket várnak a tárgyalófelek.
A Csendes-óceánon elhelyezkedő Marshall-szigetek egészen mostanáig egyike volt azoknak a helyeknek a világon, ahova nem ért el a járvány.
A hatóság olyan videókat vizsgál, melyek egy étrendkiegészítő YouTube-csatornáján vannak fent, és amelyekben Gődény beszél. A GVH szerint az elhangzottak nem felelnek meg az élelmiszerekre vonatkozó szabályoknak.
Mind a négy, ajánlattételre felkért gazdasági szereplő benyújtotta árajánlatát a szerdai határidőig.
Legalább egy halálos áldozata van a nizzai támadásnak, a polgármester azt közölte, hogy terrortámadásra gyanakodnak.
A Google-lel való együttműködés esetleges befagyasztásától tartva saját keresőszolgáltatást fejleszthet telefonjaihoz és táblagépéhez az Apple – értesült a Financial Times.
Többek között a tesztelésről és az oltásokról fognak tárgyalni az uniós állam- és kormányfők csütörtök esti informális videokonferenciájukon.
Sérülés nem történt, de forgalomkorlátozásra kell számítani.
A bírságot a luxemburgi médiahatóság szabta ki, de az eljárást az NMHH kezdeményezte.
A kisfiú édesanyja arról számolt be, hogy a gyerek megtette az első lépéseket.
A járvány miatt lezárják a sebészeti osztályt, 52 beteg és 21 dolgozó érintett, 12 műtétet kellett lemondani - közölte a Szent Margit Kórház.
A biturbó benzinmotorból sikerült előcsalogatni 275 eddig rejtőző lóerőt.
Az egy évvel korábbinál 35 ezer fővel volt alacsonyabb a foglalkoztatottság július és szeptember között, de szeptemberben az augusztusihoz képest már nagy visszaesést mértek. Főleg a külföldre ingázók jártak rosszul.
Néhány hét múlva lejár az egykor népszerű, mai napig rengeteg számítógépen észrevétlen szolgálatot teljesítő Flash Player támogatása. Azután a szoftvert érdemes törölni az eszközökről. A folyamatban a Microsoft is segít.
Szerdán 2194 embernél igazolták a fertőzést.
Megugrott az igény a kontinensen az influenza elleni védőoltásra, több országban exporttilalom lépett életbe, ezért a magyar nagykereskedők nem tudnak vakcinát beszerezni – derül ki a 24.hu cikkéből.
Harminc magyar autóipari beszállító cég működését fenyegeti a válság, főleg az átlag alatti forgalmúak kerültek bajba.
Ez a legfrissebb HVG ajánlója.