Eddig tart, amíg a gép megteszi a New York és Szingapúr közti 15 000 kilométeres távot.
Index
Kétszer adták el Jardim alól a csapatot, összesen 747 millió eurót kaszált a játékosokból a klub négy szezon alatt.
Index
A baleset Kisberényben történt.
Index
Műtét várhat Umtiti térdére, bukhatja az idényt.
Index
Amikor Schobert Norbert tíz perc alatt hatodjára ismételte el, hogy ő gyerekkorában a nyóckerben egy gödörben aludt kamionsofőr kurvákkal, és SOSETÖBBÉ nem fog tetvek között, egérszarba forgatva aludni, már túl voltunk azon, hogy a szegény ember két lábon járó Vallejo-illusztrációja közölte a nála vagy 30 évvel fiatalabb csajával, hogy a nyereményből kap egy leültetett ezerkettest, oszt kuss; két nő pánikrohamot kapott, mert valamiért nem csapódott le az agyukban, hogy egy olyan műsorban,…
Index
Minden járdát térkövesítenek és új jelzőlámpákat is telepítenek.
Index
Lezárják a Győri út és az Avar egy részét is.
Index
A Sztárok és párok című műsort jobb híján azt hiszem vetélkedőnek kell hívni.
Index
A helyi Fidesz-frakcióvezető szerint Márki-Zay Péter dolgozzon a városért és ne kampányoljon.
Index
A 43 éves Mohammed Dewji éppen edzeni indult, amikor fegyveresek csaptak le rá.
Jöjjön, akinek jönnie kell!
Index
Imádjuk, amikor író ajánl könyvet BÁRMILYEN okból.
A fizikai megsemmisítés az egyetlen fegyver, porszívózza, égesse el, zárja üvegbe őket. Délről, keletről érkeztek, és pár év alatt durván elszaporodtak. A klímaváltozás miatt pedig egyre csak többen lesznek.