Index
A tüntetésen azt követelték, hogy a kormány küldjön erősítést a tálibok által lerohant Gazniba.
Index
David Foster Wallace a Végtelen tréfa című regényével valami igazán amerikait szeretett volna létrehozni arról, milyen az élet az ezredforduló körüli Amerikában, és a korszak hangulatát leginkább gyomortájékról áradó, mérhetetlen szomorúsággal tudta érzékeltetni: "Olyasmivel, aminek semmi köze az ország gazdasági állapotához vagy a tévéből ömlő hírekhez.
Index
A legalacsonyabb nyugdíjúak kevesebbet kapnak. Összesen 33 milliárd forint megy el erre a célra.
Index
A hideg ágy ősi ellensége az emberiségnek, így aztán elég régóta próbálkozik mindenféle módszerekkel előmelegíteni azt a lefekvéshez.
És ehhez semmi bonyolult dolog nem szükségeltetik, csupán némi szerencse.
Index
A szombathelyi színházban állítja színpadra Shakespeare egy korai darabját.
Index
Egy 15 éven át tartó kutatás az érverés intenzitása alapján előrejelzi a kognitív hanyatlást.
Fürdőzz, koncertezz, sétálj a történelmi épületek között.
Régi futamvideók segítenek megérteni a Verstappen-balhét.
Index
75 millió matricát adtak el összesen. Idén rekordbevételt vár az útdíjszolgáltató.
Szteroidkúra helyett a Honda-receptet vetették be: rommáfinomították mindenét.
Rávertek pár kört a konkurenciára a műszerfal-fejlesztésben.
Ne menjünk bele a számháborúba, ahhoz fák kellenek.
Index
Legalábbis erre jutott az első ezt vizsgáló kísérleti kutatás, de még sok a tisztázatlan kérdés.
Index
Az egy dolog, hogy 24 óra alatt beleszeretett a városba, de ezenkívül? Talán táncol majd egyet a Lánchídon, mint Will Smith? Jaj de izgulunk!
A bionikus gomba előállításához baktériumokat, grafént és egy 3d nyomtatót használtak.
A kommentátorok sem tudták, mitől feküdt ki Rodriguez UFC-ellenfele az utolsó másodpercben.