Index
Az aknák, szögesdrótok, katonai őrposztok ellenére átjutott a katona és rögtön menedéket kért.
Összevetettük Szijjártó Péter magyarázatát a szakmától hallott érvekkel. Utóbbiak szerint még rosszabbul is járhatnak azok a magyar cégek, akik a kormány tervezett trieszti kikötőjéből akarnak exportálni.
Ha lehajolsz, az például teljesen rossz.
Index
Szombaton és vasárnap hosszabb menetidőre kell számítani az M3-ason.
A 27-es klub rejtélye sokakat foglalkoztat. De mi lehet a háttérben?
Ők nem sajnálták a testüket, és képesek voltak akár több tíz kilót hízni vagy fogyni, de akár izomban felszedni is.
Index
Index
A férfi azért gyilkolt, mert a nő szakítani akart vele.
Egész pontosan egy autóversenyes játékban mutatkozik be – úgy látszik, van az a pénz.
Számlákkal igazolt szerviztörténet, precíz karbantartás. Minden használtautó-vásárló ezt akarja, de a kockázatot nem zárhatjuk ki teljesen.
Index
Index
Nem üzletelhet Amerikában, utazásait is korlátozzák, ugyanis az amerikaiak szerint így meg lehet akadályozni, hogy Irán "elősegítse a terrorizmust és elnyomja az irániakat".
Index
Nicaraguában az idén nyolcan haltak meg, és becslések szerint 55 ezren betegedtek meg a kórban.
Index
A műanyagmentes július plusz feladatokat állított a macska- és kutyatulajdonosok elé is. Következzen pár jó tanács és személyes tapasztalat.
0,3-0,5 százalék körüli lakáshitel kamatcsökkenés feltételezhető a közeljövőben.
Megérkezett az első előzetes a Drakulics elvtárs című szocialista vámpírfilmhez, amiben Nagy Ervin vadászik a vérszívó Nagy Zsoltra.
Tarrare mindent megevett, amit talált: kígyókat, szemetet, rohadt húst. Mégsem lakott jól soha.