Az elkövetőt maga a sértett tartotta fel a rendőrség megérkezéséig.
+2 hasonló
Az elkövetőt maga a sértett tartotta fel a rendőrség megérkezéséig.
+2 hasonló
Nayib Bukele: „Salvador folytatja több mint kétezer katonájának műveleti telepítését a négy salvadori repülőgép-szerelő megmentése érdekében egy nagyszabású művelet keretében, amelyhez különböző országok és nemzetközi szervezetek nyújtanak támogatást.”
Milliárdokat kaszáltak a Covid-hisztéria idején.
Az adatok szerint a gyanúsítottak előre megszervezték a támadást, miután tudomást szereztek arról, hogy a két nő mikor tartózkodik a pénzzel Csarodán.
Az elkövetőt lelőtték.
Zlati Róbert szerint a felháborodások hátterében elsősorban az áll, hogy az érdemi egyeztetések elmaradtak.
Andy Burnham kijelentette, hogy szeretné, ha Nagy-Britannia még az ő életében ismét csatlakozna az Európai Unióhoz.
+3 hasonló
Orbánt az USA, Oroszország és Kína is támogatná, mint az ENSZ következő főtitkárát.
+1 hasonló
Zlati Róbert szerint a felháborodások hátterében elsősorban az áll, hogy az érdemi egyeztetések elmaradtak.
„Természetesen” az AUR áll a kezdeményezés mögött.
+2 hasonló
A dunaújvárosi ipar leépülésével párhuzamosan omlott össze a város sportélete is, mely az ezredfordulón játszott meghatározó szerepet idehaza.
Április óta a legtöbb mérés szerint közel a duplájára emelkedett a Toroczkai László vezette párt támogatottsága.
A parlamenti vizsgálóbizottság tovább folytatta a végrehajtások területén történt törvénytelenségek feltárását.
„A jobboldali kulturális tér vitalitása, a kultúrharc sikere, a társadalomformáló jelentőséggel bíró metapolitikai hadszíntéren való felsorakozás nem egyedül a sajtó, nem kizárólag a mozgalmak és nem is csak a szellemi körök feladata, hanem ezek és még ezeknél is több összességének” – emelte ki Incze Béla.
A törvény szerint a büdzsét az NVVH elnöke, vagyis Unger Anna állítja össze, a kormány pedig változtatás nélkül köteles benyújtani az Országgyűlésnek, így a tételeket nem a Tisza-kabinet határozza meg – írta a Portfólió.
A színházak esetében béremelési keret a központi költségvetésben nem látszik. Ha mégis béremelkedést tapasztalsz, akkor tudd, ez azt jelenti, hogy minimálbérért dolgozol – panaszolták közleményükben.
Barcsa-Turner Gábor maga is aktív részvevője volt a húsz évvel ezelőtti eseményeknek.
A műsor végén egy új kezdeményezést is indítottunk, amelyben várjuk nézőink fotóit egy-egy kátyúval, amely az érintett polgármester keresztnevét kaphatja.
Hová megy Orbán Viktor?