Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Literenként 50 forintot buknak a magyar gazdák: válságos helyzetben a hazai tejágazat

A 2026-os súlyos aszály és a drasztikusan megdrágult takarmányok miatt végveszélybe kerültek a hazai tejtermelők. A gazdák literenként akár 30-50 forintos veszteséget is kénytelenek elkönyvelni, mivel az egekbe szökő előállítási költségeket a jelenlegi alacsony tejfelvásárlási árak meg sem közelítik. A szektor történetének egyik legsúlyosabb krízise tavaszra számos gazdaság fennmaradását pecsételheti meg - írja az Agrárszektor.
0 komment

Átveszi a hatalmat a mesterséges intelligencia a befektetéskezelésben?

A mesterséges intelligencia (MI) már nem a jövő, hanem a jelen a befektetéskezelésben. A K&H Alapkezelőnél közel tíz éve fejlesztenek ilyen modelleket. Ezek naponta több mint ezer gazdasági mutatót értékelnek, a rendszer folyamatos fejlesztésén pedig egy tízfős matematikuscsapat dolgozik. Ács Tamás, a K&H Alapkezelő vezetője a Portfolio Checklist legfrissebb adásában elmondta, hogy az MI három szinten segíti a befektetési alapok kezelését. Hatékonyabbá teszi a portfóliómenedzsereket,…
0 komment

Összeütközött két vonat Magyarország szomszédjában

Két tehervonat ütközött össze szerda délután a Bécs melletti Schwechat klederingi rendező pályaudvarán. Az egyik szerelvény vadonatúj BMW iX3 elektromos autókat szállított, amelyek közül több is kigyulladt a baleset után. Mivel ezt a modellt kizárólag a BMW debreceni gyárában készítik, a lángoló szállítmány nagy valószínűséggel Magyarországról érkezett.
0 komment

Hiába a repülő autó, földhöz ragadt üzeneteket küldött a Tesla

Néhány napja még a levegőbe emelkedő és kickflippező Roadsterrel hívta fel magára a figyelmet a Tesla, most azonban a negyedéves számok kerültek reflektorfénybe. Bár a vállalat több soron is felülmúlta az elemzői várakozásokat, a stagnáló bevétel és a zsugorodó profit megmutatja, mennyire költségesek Elon Musk tervei. A robotaxik és a humanoid robotok felfutásáról érkező óvatos üzenetek pedig hamar lehűtötték a befektetők kezdeti lelkesedését.
0 komment

Hiába a repülő autó, a földhöz ragadt üzeneteket küldött a Tesla

Néhány napja még a levegőbe emelkedő és kickflippező Roadsterrel hívta fel magára a figyelmet a Tesla, most azonban a negyedéves számok kerültek reflektorfénybe. Bár a vállalat több soron is felülmúlta az elemzői várakozásokat, a stagnáló bevétel és a zsugorodó profit megmutatja, mennyire költségesek Elon Musk tervei. A robotaxik és a humanoid robotok felfutásáról érkező óvatos üzenetek pedig hamar lehűtötték a befektetők kezdeti lelkesedését.
0 komment

Viszlát, Otthon Start, szervusz, Wekerle Plusz: mit ajánlanak a bankok a nagy változások előestéjén?

Új erőre kaphatnak az utóbbi egy évben háttérbe szorult piaci lakáshitelek a Wekerle Plusz Hitelprogram bevezetésétől, hiszen a hamarosan lezáruló Otthon Start jogosultjainak harmada-fele kiszorulhat a kamattámogatott programból. Készül a Wekerle Plusz Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel is, amelynek 3%-os kamata viszont konkurenciát támaszthat a piaci hitelekkel, elsősorban a személyi kölcsönökkel szemben, hiszen ezek jelentős részét eddig felújításra fordították a hitelfelvevők.…
0 komment

Új támogatás segítheti a váltást: ami otthon kisebb rezsi, az az országnak kevesebb energiaimport

A négyéves Wekerle Plusz program végére évente több mint 60 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátás válhat elkerülhetővé - olvasható a K&H közleményében. A bank szerint legalább 30 százalékos energiamegtakarítással számoló konzervatív becslés jól érzékelteti, hogy a tervezett konstrukció jelentősége túlmutathat a lakásfelújítások támogatásán: a háztartások energiafogyasztásának mérséklésével Magyarország energiafüggetlenségét is erősítheti.
0 komment

Újabb hírek jöttek a pápa állapotáról

Leó pápa orvosai szerint az egyházfőnek a múlt heti tüdőrákműtétet követően nincs szüksége további kezelésre. A Vatikán szerdai közleménye szerint a szövettani vizsgálat tüdő-adenokarcinómát igazolt, a daganat azonban lokalizált maradt, és nem terjedt át más szervekre. A pápa vezető sebésze, Stefano Margaritora és személyi orvosa, Luigi Carbone közös nyilatkozatban erősítette meg, hogy az onkológiai értékelés alapján nincs szükség további terápiára.
+6 hasonló
0 komment

Elestek a bankok, azonnal magyarázatot követelnek a Google-től a pénzügyi szektort megbénító leállás miatt

Az európai pénzügyi felügyeletek magyarázatot várnak a Google-tól, miután a Google Cloud keddi leállása órákra megbénította több nagybank digitális szolgáltatásait, így több millió ügyfél maradt hozzáférés nélkül. November 10-én erről a témáról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján. Regisztráció és részletek itt!
+1 hasonló
0 komment

Végveszélyben a Balaton, de lenne egy módja a megmentésének

Bár a Balaton védelme egyértelmű alkotmányos kötelezettség, a jelenlegi környezetvédelmi jogszabályok formai betartásával a természeti kincsek ma mégis törvényesen elpusztíthatók. A hatályos jogrendszer már most is számos eszközt – például a környezetvédelmi célú kisajátítást vagy a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesítését – kínálna a tó megóvására, de ezek alkalmazása csakis a politikai akaraton múlik. A klímaválság korában azonban a jogi keretek sürgős átalakítására és szigorúbb…
0 komment

Megfázott a forint

Kora délutánra 365,7-ig gyengült szerdán a forint az euróval szemben, a dollár pedig 326 forintra, így a magyar deviza a kedd reggeli 362,4-es szint óta szinte megállás nélkül veszített értékéből. Igaz, délután óta a gyengülés megállt, de fordulat nem következett be, enyhe mínuszban oldalazik a forint. A hazai fizetőeszközre nehezedő nyomást egyszerre fűti a romló nemzetközi hangulat – a francia tízéves hozam 24 éves csúcsra, 5 százalékra ugrott, emelkednek az amerikai hozamok, és újra drágul…
+5 hasonló
0 komment

Ismét kötelezővé vált a kamarai tagság az orvosi tevékenység gyakorlásához

A mai napon hatályba lépett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogköreit visszaállító törvénymódosítás, amelynek értelmében ismét kötelezővé vált a kamarai tagság az orvosi tevékenység gyakorlásához. Azoknak a szakembereknek, akik jelenleg nem tagjai a szervezetnek, de továbbra is a hivatásukban szeretnének dolgozni, november 20-ig kell kérniük a felvételüket.
0 komment

Javult a GKI konjunktúraindexe

Októberben tovább emelkedett a GKI konjunktúraindexe, miután a vállalati szektor kilátásai javultak, a fogyasztói bizalom azonban visszaesett. A várakozások ellentétes irányba mozdultak el, hiszen míg az ipar és a szolgáltatások felfelé húzzák a mutatókat, a háztartások pesszimistábban ítélik meg a gazdasági helyzetet, emellett az üzleti környezet kiszámíthatósága is romlott.
0 komment

Égető szükség van a magyar agrárstratégiára, kapaszkodót keres az ágazat

Az idei évben szinte minden alágazat komolyan szenvedett a klimatikus és piaci viszonyok hatásaitól, így túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy kudarcos évet zár a mezőgazdasági szereplők többsége. Kérdés, hogy mindez hogyan hat az egyébként is hatékonysági deficittel küzdő élelmiszeriparra. A termelés és a feldolgozás lehetséges alkalmazkodási lépésiről és az ehhez szükséges finanszírozás kérdéseiről beszélgetünk az Alapvetés podcast műsorában, ahol vendégünk Boros Zoltán, az MBH Bank agrár- és…
0 komment

A költségvetési hiány csökkentése önmagában kevés a sikeres euróbevezetési sztorihoz

Az euróbevezetéssel kapcsolatban nagyon jelentős változás következett be Magyarországon kevesebb, mint egy év alatt. Míg 2026 áprilisa előtt sokaknak lehetett az a benyomása, hogy beláthatatlanul messze járunk a közös pénz átvételétől, aközben pár hónap alatt eljutottunk oda, hogy a piaci szereplők gyakorlatilag a 2030-as évek eleji, sikeres euróátvételt árazzák. Ebben a cikkben arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a jelenleg abszolút a figyelem középpontjában lévő költségvetési…

Bejelentkezés vagy regisztráció