Úton vannak Ukrajna felé azok a konvojok, amelyek a Herszon megyei Oleskiből kimenekített lakosokat szállítják – közölte Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa. A humanitárius misszió kezdete óta egyetlen alkalommal sem sértették meg az akcióról szóló megállapodást, a helyszínen pedig a segélyszállítmányokat is sikeresen célba juttatták - írta meg az Ukrajinszka Pravda.
November 1-jétől a MÁV Pályaműködtetési Zrt. veszi át a vasúti beruházások jelentős részének operatív lebonyolítását a Közlekedési és Beruházási Minisztériumtól (KBM) - derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
Kijózanító pofonként érte a Wall Streetet a technológiai részvények súlyos eladási hulláma, amely felerősítette azokat a félelmeket, hogy a részvénypiaci szárnyalást eddig hajtó mesterségesintelligencia-láz túlfűtötté vált. A kiábrándító vállalati gyorsjelentések nyomán a Nasdaq 100 index több mint 4 százalékot zuhant ma, és ezzel technikailag korrekcióba fordult - írja a Bloomberg.
Súlyos hordozórakéta-hiánnyal kell szembenéznie a globális űriparnak a következő években a Quilty Space elemzőcég legfrissebb jelentése szerint. A világpiacon - Kínát leszámítva - a 2030-ig tartó időszakra nézve, mintegy 150 orbitális indítás hiányzik ahhoz, hogy ki lehessen szolgálni a műholdüzemeltetők és az állami űrügynökségek igényeit. A helyzetet tovább súlyosbítja a SpaceX Falcon 9-es rakétájának fokozatos kivezetése a kereskedelmi forgalomból, miközben a Starship egyelőre nem alkalmas a…
A korábban unalmasnak tartott egészségügyi ágazat lett 2026 legnagyobb sztárja a tőzsdén, miután a mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozásokból kiábrándult technológiai befektetők biztonságos menedéket kerestek a tőkéjüknek. A gyógyszergyártók, az egészségbiztosítók és a laboratóriumi diagnosztikai cégek részvényei nemcsak a szektorrotációból profitálnak, hanem a vártnál jóval erősebb pénzügyi eredményeiknek köszönhetően is sorra döntik a csúcsokat - írja a Marketwatch.
Megállapodás született Magyarország és Egyiptom között a korábban leállított vasútijármű-szállítások folytatásáról, valamint a kapcsolódó pénzügyi és garanciális kérdések rendezéséről – közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Zuhanásba kezdtek a Reddit részvényei pénteken, miután a vállalat arra figyelmeztetett, hogy a Google mesterséges intelligenciával támogatott keresője jelentősen visszaveti az oldal látogatottságát. Az árfolyam 29 százalékot esett, ami a cég történetének eddigi legnagyobb egynapos mínusza, a papírok értéke pedig több mint egyéves mélypontra süllyedt.
Rossz a hangulat a nemzetközi tőzsdéken a technológia szektort sújtó eladási hullám közepette, eséssel zárta a napot a magyar piac is.
Peren kívüli egyezséget kötött a Meta egy tinédzserrel, aki azzal vádolta a vállalatot, hogy szándékosan olyanra tervezte az Instagramot és a Facebookot, hogy függőséget okozzon, ami mentális problémákhoz és étkezési zavarokhoz vezetett nála.
November 30-án rendkívüli közgyűlést tart az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent közleménye szerint.
Jövőre akár évi 412 ezer forint állami támogatást is zsebre tehetnek azok a magyar megtakarítók, akik maximálisan kihasználják az elérhető lehetőségeket. A 2027-es év nagy újdonsága az államilag támogatott lakástakarék visszatérése, amellyel az első évtől – a már létező támogatásokon felül – további 120 ezer forintot lehet majd megszerezni. Pofonegyszerű számításaink alapján a szükséges összeg (havi 227 ezer forint!) félretételével évente több mint 3,13 millió forint gyűlhet össze a különböző…
Már hallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében a friss GDP-adatról volt szó, miután az elemzők által vártnál is visszafogottabb volt a magyar gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben. Éves alapon 1,5 százalékos volt a növekedés, ami szintén elmaradt a várakozásoktól. A részleteket Beke Károllyal, a Portfolio makroelemzőjével beszéltük meg. A műsor második részében a mezőgazdaság visszaesésével foglalkoztunk, amelynek jelentős szerepe volt a mai GDP-adatban.…
Az Európai Számvevőszék szeptemberi jelentése szerint akadozik az orosz energiától való leválást célzó REPowerEU terv végrehajtása, hiszen a 300 milliárd eurós keretből a tagállamok mindössze 54,3 milliárd eurót különítettek el ténylegesen. A legfőbb cél ennek ellenére teljesülni látszik, mivel az orosz gáz aránya az uniós importban 45 százalékról 12 százalékra esett, a szénimport megszűnt, a nyersolaj-behozatal pedig 2 százalék alá zuhant. A zöld átállás mérlege már vegyesebb, mert a napelemes…
A hatóságok hetven eltűnt személyről kaptak bejelentést az urdai vonatszerencsétlenség után - közölte Emiliano García-Page, Kasztília-La Mancha tartomány elnöke a mentést koordináló testület toledói ülését követő pénteki sajtótájékoztatón.
Rekordösszegű készpénzt termeltek a legnagyobb amerikai technológiai vállalatok 2026 első kilenc hónapjában, de a részvényesi készpénz-visszajuttatás 15 éve nem volt ilyen alacsony. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházások ugrásszerű növekedése ugyanis felemészti a szabad forrásokat, ami miatt a cégek drasztikusan visszafogták a saját részvényeik visszavásárlását.
Az Otthon Start jövedelmi felső határ nélkül, a hitel nagyságához kötött kamattámogatással főként a legjobban keresőket segítette, miközben a lakásárak emelkedését is gyorsította. Az utódjaként bevezetett Wekerle+ hitel jó irányba szűkít, de a konstrukció alapvető hibáit nem szünteti meg, hiszen továbbra sincs jövedelmi célzás, és a vissza nem térítendő támogatás évtizedekre terheli a költségvetést. A szerzők által javasolt Otthonrész program a háztartás jövedelméhez igazodó, jelzáloggal…
A Magyarországtól kapott hitel felhasználása, valamint Orbán Viktorhoz és Aleksandar Vucichoz fűződő kapcsolatai miatt bírálta Hrisztijan Mickoszki északmacedón miniszterelnököt Venko Filipcse ellenzéki pártvezető pénteken a parlamentben. A kormányfő visszautasította a vádakat, és a számvevőszék jelentésére hivatkozva védelmébe vette a hitel felhasználását.
Stagnáló árbevétel mellett javuló eredménnyel zárta június 30-cal végződő üzleti évét az UBM Holding, amelynek éves beszámolóit pénteken elfogadták a részvényesek. A gyártott volumen több mint 36 százalékkal bővült, főként a Royal Agrifirm magyarországi leányvállalatának megvásárlása miatt. A társaság közben eladta romániai kisebbségi részesedését, és megállapodott egy görög takarmánygyártó többségi tulajdonának megszerzéséről. A további növekedést Közép-Kelet-Európában, a Balkánon és…
Rendszerhiba miatt meghosszabbította a szélerőművek létesítésére és bővítésére kiírt pályázat benyújtási határidejét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A pályázatokat október 31-én, szombaton 10 óra 56 percig lehet beadni.
A korábban folyósított mintegy 45 milliárd forint után átutalta a Magyar Fejlesztési Bank az MKIK Tőkealap-kezelőnek a finanszírozás folytatásához szükséges források első részletét, közel 31 milliárd forintot a tőkealap számlájára. Megfelelés esetén több mint 120 szerződés megkötését teszi lehetővé a forrás a tőkeprogramban érintett vállalkozások számára. Az első 3 szerződést már a hétfői napon véglegesíthetik a felek – közölte az MKIK Tőkealap-kezelő.