A jegybanki kamatdöntések határozhatják meg a következő napokban a devizapiacok irányát, miközben a dollár erősödése továbbra is nyomás alatt tartja a forintot. A befektetők szerdán elsősorban a Fed esti döntésére és a decemberi kamatpályával kapcsolatos jelzésekre figyelnek, de a csütörtöki EKB-ülés is érdemi mozgásokat hozhat. A magyar deviza szempontjából a nemzetközi folyamatok mellett a hazai gazdasági kilátások is fontosak lehetnek, különösen a pénteken érkező előzetes GDP-adat fényében.…
+2 hasonló
A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó adócsomag és a kormány gazdasági tervei határozhatják meg leginkább a szerdai politikai agendát: a Tisza-kormány kedd késő este több adótörvény-javaslatot nyújtott be a múlt héten már nagyvonalakban ismertetett büdzséhez. Számos részletszabályt ismerhetünk meg, várhatóan a különadók és az új módosítások körül komolyabb politikai és szakértői vita várható. Kármán András pénzügyminiszter ígérete szerint a kabinet középtávú költségvetési tervét ma a szélesebb…
Norvégia és Finnország vezetői telefonon keresték meg Vlagyimir Putyin elnököt, rövid tárgyalást folytattak a háború lezárásáról. Stabil a tűzszünet a herszoni Oleski körül, a humanitárius műveletek elindultak. A brit védelmi miniszter szerint fel kell készülnünk arra, hogy háború lesz Oroszországgal. Románia megvádolta Moszkvát azzal, hogy ők követték el a brassói szabotázsakciót. Donald Trump elnök bejelentette: hamarosan találkozik egymással Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin…
+5 hasonló
Az Egyesült Államok diplomáciai és katonai csatornákon keresztül figyelmeztette több öböl menti arab szövetségesét, hogy készüljenek fel egy rövid, de intenzív háborúra Irán ellen - tudta meg a Wall Street Journal.
Tizenhat lényegesebb ponton változtak a vagyonadó szabályai a törvény kedd este közzétett új szövegében, az október elején társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezethez képest, és a módosítások egy része könnyít, más része viszont szigorít az adózók helyzetén. A külföldi ingatlantartó cégeknél már levonhatók az ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó tartozások, a legfeljebb 100 millió forint saját tőkéjű vállalkozásoknál pedig egyszerűbb értékelés is választható. A kisebbségi kedvezménynél…
A brit védelmi miniszter Varsóban tett látogatása során arról beszélt, hogy a NATO-nak fel kell készülnie egy Oroszországgal való háborúra.
+2 hasonló
Akkor lesz béke Ukrajnában, ha Oroszország érdekeit „feltételek nélkül” figyelembe veszik az esetleges tárgyalásokban résztvevő felek – ezt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök európai vezetőknek mai tárgyalások során a Kreml közleménye szerint.
+2 hasonló
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány, a megerősített esetek száma átlépte a tízezret. Egyre több afrikai országban bukkannak fel a megbetegedések, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint ugyanakkor az európai polgárok nincsenek nagy veszélyben.
Továbbra is az AI-hoz köthető befektetések, a francia tüntetések és az iráni háború okozta nehéz energiapiaci helyzet van a piacok fókuszában. Tegnap újabb lendületet kaptak a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények, miután az Anthropic benyújtotta a Nasdaqra történő tőzsdei bevezetéshez szükséges dokumentumokat. A vállalat piacra lépése 2026 újabb jelentős technológiai tőzsdei bevezetése lehet a SpaceX júniusi, hatalmas érdeklődéssel övezett debütálását követően.
Ami a mai napot…
Minden jel arra utal, hogy 2026-tól hivatalosan is munkaszüneti nappá válik december 24-e Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy az Országgyűlés jövő héten szavaz a Tisza Párt erről szóló törvényjavaslatáról.
Irán kedden nagyon jónak minősítette az előző nap Teheránban a szaúdi, pakisztáni és török vezetőkkel folytatott megbeszéléseket, és arról számolt be, hogy a felek közösen elutasították a külföldi beavatkozást a régióban.
Megkezdődött a szavazás Izraelben a 26. Kneszet (parlament) megválasztásáról, amelyen mintegy 7,3 millió választásra jogosult polgár járulhat az urnákhoz - számolt be a Times of Israel.
+2 hasonló
Kedden sem változtak a hazai üzemanyagárak, így tovább tart a régóta tapasztalható árstabilitás a töltőállomásokon. A dízel ára szeptember 17. óta egyetlen forintot sem mozdult, pedig a nemzetközi piacon továbbra is feszült a helyzet. Iparági információk szerint ráadásul a magyar dízelpiacon szeptemberre gyakorlatilag eltűnt az az árréspuffer, amely a nemzetközi energiapiaci sokkok tompítására szolgálhatna.
Már október 28-án, vagyis holnap elindul a Wekerle+ Hitel a tervezett 41 helyett 45 éves felső korhatárral, az Otthon Start csak november 15-éig igényelhető az október 31-éig aláírt adásvételi szerződésekre. A januárban induló új lakás-takarékpénztári támogatást havi 100 ezer forint befizetésével lehet majd maximálisan kihasználni, a február-márciustól pályázható új lakásfelújítási program pedig a kibővített MFB Pont hálózaton lesz elérhető, és lesz külön panelprogram is benne - derült ki…
+2 hasonló
2027 februárjában és márciusában, két lépésben indítja el a Tisza-kormány az új Wekerle+ Energetikai Felújítási Támogatás és Hitel programot. A több mint 600 milliárd forint uniós forrásból megvalósuló program keretében 2030-ig több mint 120 ezer lakás korszerűsítését tervezik. A legalább 30 százalékos energiamegtakarítást előíró program családi házak, panelépületek és téglaépítésű társasházak, valamint kis lakásszámú társasházak egyedi fűtésű lakásainak a korszerűsítésére egyaránt igénybe…
+2 hasonló
Átadták az M49-es gyorsforgalmi út első, 28,2 kilométeres szakaszát az M3-as autópálya és Ököritófülpös között, amely 138 milliárd forintból épült meg. Az új út az év végéig díjmentesen használható, és jelentősen tehermentesítheti a 49-es főutat a tranzitforgalomtól - írja közleményében a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Vitézy Dávid miniszter a helyszínen bejelentette, hogy a Tisza-kormány 2029-ig biztosítja a forrásokat ahhoz, hogy a gyorsforgalmi út elérje a román határt. Azt is…
Október 31-éig tudnak adásvételi szerződést kötni, és november 15-éig tudják a hitelkérelmüket a bankhoz benyújtani azok, akik még az utolsó pillanatban igénybe vennék az Otthon Start Programot - derült ki a miniszterelnök legfrissebb Facebook-bejegyzéséből, amelyet az Otthon Start és a Wekerle+ Hitelprogram időbeni váltásáról tett keddi bejelentések után tett közzé.
+2 hasonló
2027 januárjától újra állami támogatás járhat a lakástakarékpénztári megtakarításokhoz, az első öt évben a befizetések 10%-át, a második öt évben 20%-át adja hozzá az állam. Kármán András pénzügyminiszter a kormány október 27-i sajtótájékoztatóján ismertette a Wekerle+ Lakástakarék részletes feltételeit: havi 100 ezer forintos megtakarítással tíz év alatt 1,8 millió forint vissza nem térítendő támogatás gyűjthető össze, amelyet a pénztárak évi 3 százalékos betéti kamattal egészítenének ki. A…
+2 hasonló
A kormány kedden bejelentett új lakáspiaci csomagjának részletei szerint a program egyszerre célozza az új lakások vásárlását és építését, a használt ingatlanok piacát, a lakástakarék-megtakarításokat és az energetikai felújításokat. Bár a legfrissebb makroadatok látványos építőipari bővülést mutatnak, a termelés és a megrendelések belső szerkezete rávilágít, hogy a támogatott kereslet egy kifejezetten törékeny, megosztott ágazati környezetbe érkezik.
+2 hasonló
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárást indított azok ellen a cégek ellen, amelyek lélegeztetőgépeket és maszkokat szállítottak a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumnak. Az ügy súlyosságát jól mutatja, hogy az egyik érintett cégvezető ellen nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak. A témában Magyar Péter a 24.hu cikkének címét posztolta.