A Déli körvasút beruházásának felfüggesztéséről, a minisztériumi ingatlanhasználat felülvizsgálatáról, valamint a Diákváros és a Rákosrendező projektek újraindításáról is beszélt Vitézy Dávid az Igazságügyi Palota rekonstrukcióján tartott kedd reggeli sajtótájékoztatón. A közlekedési és beruházási miniszter a Portfolio Future of Construction konferenciáján is előad majd, érdemes lesz ott lenni.
Határozatlan időre hosszabbítja meg a kormány az új lakások építésére vonatkozó 5%-os áfát – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján. Ezzel a piaci szereplők legszebb álma válik valóra.
A budapesti irodapiac vegyes képet mutatott 2026 harmadik negyedévében, ugyanis miközben a bruttó kereslet jelentősen nőtt az előző hónapokhoz képest, a kihasználatlansági ráta is enyhén, 13,1 százalékra emelkedett. A fővárosi modern irodaállomány mérete ezzel meghaladja a 4,5 millió négyzetmétert, a legélénkebb bérlői érdeklődést és a legnagyobb volumenű tranzakciókat pedig ezúttal a Váci úti irodafolyosón regisztrálták.
Elkezdődtek azok a munkálatok, amelyek révén Kispest is bekapcsolódik a belvárosi kerékpárút-hálózatba. Az Üllői út menti, az Ady Endre úti és a Wekerletelep felé vezető útvonalakat összekötő új szakaszok kialakítása a tervek szerint november végére fejeződik be - közölte a Facebookon a BKK.
A pénzügyi piacok az idei év második felében is ellenállóak a sokkokkal szemben, a pénzügyi stabilitási kockázatok azonban érdemben megemelkedtek – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ezen a héten közzétett Globális Pénzügyi Stabilitási Jelentése. A dokumentum szerint a globális pénzügyi rendszer felszíni stabilitása ellenére súlyosbodott a sérülékenység: az AI-hoz kapcsolódó eszközárak esetleges korrekciója, az államkötvényhozamok hirtelen emelkedése és a kiberfenyegetések…
Nehéz helyzetbe kerültek a svájci törvényhozók, hiszen ha túl szigorú tőkeszabályokat írnak elő az UBS számára, a bank külföldre költözhet, ha viszont túl engedékenyek, népszavazás fenyeget – mindkét forgatókönyv elhúzódó bizonytalansághoz vezetne a Reuters szerint.
Kevesesebb mint két héttel a moratóriumuk lejárta előtt még mindig nem tudják a babaváró hitellel rendelkező, az első 5 évre előírt, majd meghosszabbított gyermekvállalási határidőt nem teljesítő házaspárok, mi lesz a hitelükkel. Bizonytalanságban vannak ezzel kapcsolatban egyelőre a bankok is.
Megállapodást írt alá az olasz UniCredit a Société Générale francia bankházzal a korábban értékesített értékpapír-szolgáltatási üzletágának visszavásárlásáról – derül ki egy szakszervezeti dokumentumból, amelybe a Reuters betekintést nyert.
Egyre több jel utal arra, hogy a Commerzbankért folytatott küzdelem sorsa lényegében már eldőlt: a frankfurti székhelyű hitelintézet a belátható jövőben elveszíti függetlenségét és beolvad az olasz Unicredit bankcsoportba – annak ellenére, hogy a bank menedzsmentje hevesen védekezik az ellenségesnek tartott felvásárlás ellen, a részvények 12 százalékát birtokló német szövetségi kormány pedig eddig kiállt a bank önállóságának megőrzése mellett. Az UniCredit azonban nem hagyta magát eltántorítani…
Az olasz kormány a pénzügyi szektor széles körére – beleértve a bankokat, a biztosítókat és a Cassa Depositi e Prestiti állami hitelintézetet – tervez különadót kivetni a 2027-es költségvetés finanszírozásához - írja a Reuters. Bár a lépést már előre jelezték a politikusok, az ország legnagyobb bankjának, az Intesa Sanpaolónak a vezetője élesen bírálta az elképzelést.
Újabb, ezúttal 342 millió eurós bírságot szabott ki egy orosz bíróság a Raiffeisen Bank International (RBI) oroszországi leányvállalatára a Rasperia nevű orosz céggel folytatott, a Strabag építőipari vállalathoz kapcsolódó jogvitában.
A Zen.com globális fintech vállalat elindította lakossági pénzügyi szolgáltatásait Magyarországon. A több mint kétmillió ügyféllel rendelkező cég mobilalkalmazása 35 devizában kínál számlavezetést és fizetési lehetőségeket, amelyeket különféle vásárlási és utazási biztosítások, valamint pénzvisszatérítési lehetőségek egészítenek ki. A vállalat célja, hogy egy éven belül százezer hazai felhasználót szerezzen. November 10-én a bankok és a fintechek versenyéről is szó lesz a Portfolio Banking…
Kibertámadás érte az indiai állami óriásbankot, a State Bank of Indiát (SBI). A pénzintézet szerdai bejelentése szerint csaknem négyezer ügyfél személyes adatai szivárogtak ki a darkwebre.
A tőzsdén jellemzően azok a befektetők érik el a legnagyobb hozamokat, akik időben felismerik a nagy lehetőségeket. Ehhez azonban nem elég megtalálni az ígéretes vállalatokat, legalább ennyire fontos az időzítés is: mire ugyanis egy befektetési sztori a szélesebb piac figyelmének középpontjába kerül, az árfolyam gyakran már jelentős emelkedésen van túl. Most pedig egy olyan részvényre bukkantunk, amelynél a következő években különösen nagy lehet a tét.
A Goldman Sachs elemzői szerint az AI-szektorba áramló tőke lendületének megtorpanásától tartó befektetőknek érdemes az egészségügyi és a napi fogyasztási cikkek szektorában keresniük a lehetőségeket. A bank egy defenzív forgatókönyvet vázolt fel, amelyben a minőségi részvények kerülhetnek előtérbe.
Megkezdte a 2020-as Nemzeti alaptanterv (NAT), a kapcsolódó kerettantervek, valamint az érettségi követelmények felülvizsgálatát az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A korrekciók elsődleges célja a kötelező tananyag mennyiségének és a diákok terheinek csökkentése, az új szabályozás pedig a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben jelenhet meg az iskolákban – derült ki a szaktárca tájékoztatásából, amelyről Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében.
A réz a mesterséges intelligencia terjedése, a villamosenergia-hálózatok bővítése és a növekvő védelmi kiadások hatására egyre inkább stratégiai nyersanyaggá válik, miközben az iparági szereplők a londoni LME Weeken értékelték a piac kilátásait - közölte a CNBC.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.
Az OTP-nél a hírek az elmúlt hetekben egyértelműen az orosz kivonulásról szóltak, ez lehet az egyik feltétele annak, hogy az OTP beléphessen a Baltikumba, és megvegye a Luminort. Az OTP részvényárfolyama a hírekre a csúcsról nagyot esett, ilyen környezetben általában célárcsökkentések szoktak érkezni a részvényekre, most azonban az egyik elemzőház lépett, és tovább emelte célárát, ezzel minden idők legmagasabbját hozta ki, ez alapján óriási potenciál van az OTP-ben. Mutatjuk a részleteket.
Az…
Csúcsközeli tőzsde, extrém félelem a befektetőknél, furcsa kettősség alakult ki az amerikai részvénypiacon, ahol a vezető index magas szintje mögött egyre több papír gyengélkedik. A CNN hangulatindikátora egy hét alatt a semleges tartományból extrém pesszimista szintre zuhant. Megnéztük, mit mutatnak az indikátorok arról, mennyire nagy a baj, és közeledhet-e már egy vételi lehetőség.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik…
Jóváhagyta az O3 Partners N.V. részvénykibocsátásához és tőzsdei kategóriaváltásához kapcsolódó tájékoztatót a holland pénzügyi felügyelet (AFM) – derül ki a társaság keddi rendkívüli tájékoztatásából.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.