Nem hajlandó lemondani Óscar Puente spanyol közlekedési miniszter a legalább 69 ember életét követelő szerdai vasúti szerencsétlenség után, noha hivatali ideje alatt idén már ez a második tömeges tragédia a hálózaton. Miközben a hatóságok a roncsok kiemelésével és az áldozatok azonosításával küzdenek, a politikai pártok és a szakszervezetek a tárcavezető felelősségre vonását követelik, aki a forgalomirányítók szabályszegésére hárítja a hibát.
Heves vita alakult ki a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) átalakításáról. Karácsony Gergely főpolgármester szerint évtizedes problémát oldhat meg a főváros és az agglomeráció közlekedésének összehangolása, ráadásul a megállapodás 50 milliárd forinttal csökkentené Budapest jövő évi közlekedési kiadásait. A Fidesz képviselői ugyanakkor a hatástanulmányok és a pontos költségszámítások hiányát kifogásolták, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester pedig…
+2 hasonló
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írása olvasható.
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását - közölte az MNB.
A november végi Black Friday-akciók közeledtével a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idén is fokozott óvatosságra inti a vásárlókat. A hatóság arra figyelmeztet, hogy az online térben gyakoriak a megtévesztő leárazások és a sürgető üzenetek, ezért a tudatos döntéshozatal, az árak összehasonlítása és a webáruházak megbízhatóságának ellenőrzése elengedhetetlen a felesleges kiadások elkerülése érdekében.
Franciaország nem támogatja, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára – jelentette ki Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter a francia szenátusban csütörtökön. A tárcavezető szerint a világszervezet vezetői tisztsége nem szolgálhat vigaszdíjként egy választáson megbukott politikus számára, az ENSZ élére pedig olyan vezetőre van szükség, aki megerősíti, nem pedig tovább gyengíti a szervezetet. A francia álláspont különösen fontos, mivel Párizs a Biztonsági Tanács állandó tagjaként…
Több mint egyéves mélypontra zuhant a Kia részvényeinek árfolyama, miután az autógyártó a vártnál jóval gyengébb harmadik negyedéves eredményekről számolt be. A dél-koreai vállalat nyereségét jelentősen megtépázták a közel-keleti háború miatt megugró nyersanyag- és logisztikai költségek, miközben az iparágat az élesedő piaci verseny is sújtja - jelentette a Bloomberg.
Az energiaárak kérdése Magyarországon továbbra is egyszerre gazdasági, versenyképességi és politikai probléma: miközben a rezsicsökkentés rendszere változatlanul a lakossággal marad, a vállalatok sokszor európai összevetésben is magas gáz- és villamosenergia-költségekkel szembesülnek. A földgázpiacon az LNG-verseny, az orosz gáz kivezetése, a geopolitikai feszültségek és a tárolói helyzet egyaránt mozgatják az árakat, míg az áramárakat a gázos erőművek és a megújulók időjárásfüggősége is…
Ezen a hétvégén túlnyomóan felhős, tipikus őszi időre kell számítani 10–15 fokos délutáni maximumokkal. Míg pénteken és szombaton csak elszórtan, vasárnap egy tőlünk délre kialakuló ciklon hatására már több helyen – főként a déli országrészben – valószínű eső, emellett a szél is sokfelé megélénkül - írta a HungaroMet.
Nagyot erősödött a forint a vezető devizákkal szemben, miután az elmúlt egy hétben gyengélkedett. A hazai fizetőeszközt részben a turbulens nemzetközi helyzet gyengítette, és ez az időszak egybeesett az új költségvetés bemutatásával is. Pénteken reggel az euró 365-366 forint között, a dollár pedig 327 forint körül mozog. Nemzetközi fronton az olajárak továbbra is magasak, a kötvényhozamok azonban az AI-szektor gyengélkedése miatt valamelyest visszajöttek. A nap folyamán európai GDP- és…
Hiába verte meg a profitvárakozásokat az Intel, a negyedik negyedévre adott előrejelzés komoly csalódást okozott. A PC-piac gyengülése és a gyártási fennakadások visszafogják a növekedést, miközben a kapacitásbővítés egyre több pénzt igényel.
Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az…
Hatalmas eséssel reagáltak a Rheinmetall részvényei a cég legfrissebb gyorsjelentésére, a német hadiipari vállalat részvényárfolyama ma közel 17 százalékot zuhant. A vállalat augusztus óta már másodszor csökentette éves előrejelzését, fontos katonai megrendelések és lőszerszállítások csúsznak át a következő évre. Pedig a negyedév első ránézésre kifejezetten erős, 32 százalékkal nőtt az árbevétel, az üzemi eredmény pedig 62 százalékkal ugrott meg, a megrendelésállomány pedig történelmi csúcson…
Hatalmas eséssel reagáltak a Rheinmetall részvényei a cég legfrissebb gyorsjelentésére, a német hadiipari vállalat részvényárfolyama ma 16 százalékot zuhant. A vállalat augusztus óta már másodszor csökentette éves előrejelzését, fontos katonai megrendelések és lőszerszállítások csúsznak át a következő évre. Pedig a negyedév első ránézésre kifejezetten erős, 32 százalékkal nőtt az árbevétel, az üzemi eredmény pedig 62 százalékkal ugrott meg, a megrendelésállomány pedig történelmi csúcson van. A…
Irányt változtatott háromból két olyan tartályhajó, amely orosz üzemanyagot szállított az Egyesült Államokba, a Trump által kötött orosz-amerikai dízelalku az összeomlás szélére került - számolt be a FT.
+1 hasonló
A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön egyelőre megállt, miközben ma a Bank of England kamatdöntése kerül a fókuszba – 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Csütörtök reggel az euró jegyzése 362,2, a dolláré 321,6.
Összességében megfelelt a piaci várakozásoknak a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentése - kommentálta a távközlési cég számait a Concorde. Az elemző 3160 forintos célárat adott a részvényekre a jelentés után, ami a következő évben várható részvényesi kifizetéssel együtt 16 százalékos teljes hozampotenciált jelent. Ugyanakkor a Concorde felhívta a figyelmet arra, hogy értékeltségi alapon mér mérsékeltebb további felértékelődési lehetőség látszik.
A demokraták félidős választási tarolása után szerdán beszakadt a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön is folytatódhat, miközben ma a Bank of England kamatdöntése kerül a fókuszba – 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Csütörtök reggel az euró jegyzése 362,2, a dolláré 321,6.
Összességében megfelelt a piaci várakozásoknak a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentése - kommentálta a távközlési cég számait a Concorde. Az elemző 3160 forintos célárat adott a részvényekre a jelentés után, ami a következő évben várható részvényesi kifizetéssel együtt 16 százalékos teljes hozampotenciált jelent. Ugyanakkor a Concorde felhívta a figyelmet arra, hogy értékeltségi alapon mér mérsékeltebb további felértékelődési lehetőség látszik.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök élesen bírálta Elon Muskot, amiért az amerikai üzletember korábban együttérzését fejezte ki az ukrajnai háborúban harcoló orosz katonák iránt. Az államfő egy német televíziós műsor előzetesében tette világossá, hogy Kijev számára elfogadhatatlan a milliárdos háborúhoz való hozzáállása - írta a RBK.
+1 hasonló