Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Erős harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom, a bevételek másfél éve nem látott mértékben nőttek és az EBITDA is érdemben emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest. A számokat továbbra is a távközlési szolgáltatások stabil bővülése, a júliusi díjkorrekció hatása, valamint az IT-bevételek megugrása támogatta. Közben az ügyféloldalon folytatódott a növekedés: egyre több az optikai szélessávú és IPTV-előfizető, a mobiladat-felhasználás pedig továbbra is látványosan emelkedik.
+2 hasonló
0 komment

Végigsöpört Amerikán a kék hullám: mennyi ereje maradt Trumpnak?

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében a hatalmas demokrata fölénnyel zárult amerikai félidős választások politikai következményeit vettük górcső alá a legfrissebb rendelkezésre álló adatok tükrében, miközben többek között megvizsgáltuk, hogy milyen mozgástere marad Donald Trumpnak elnöki ciklusa hátralévő részében úgy, hogy a kongresszus mindkét házában meggyőző kék többséggel kell számolnia. Vendégünk Tábor Áron, az ELTE Amerika szakértő oktatója volt. A…
0 komment

A Nobel-díjas közgazdász lakbérplafonnal fékezné a spekulációt

Átmeneti lakbérplafonok alkalmazását támogatja Paul Krugman az európai lakáspiaci spekuláció fékezésére, miközben a tartós megoldást a kínálat bővítésében és az építési korlátok lebontásában látja. A Nobel-díjas közgazdász a Euronewsnak elmondta, hogy egy francia adósságválság az egész eurózónát megrázhatná, az európai ipar védelmére pedig ideiglenes protekcionista lépésekre lehet szükség.
+2 hasonló
0 komment

Figyelmeztet a Barclays: a választás nem oldja meg az amerikai tőzsdék legnagyobb problémáját

Hiába bíznak a befektetők abban, hogy az amerikai félidős választások után év végi rali indulhat a tőzsdéken, a részvénypiacokat nyomasztó legfőbb problémák továbbra is megoldatlanok maradnak. Bár a politikai bizonytalanság enyhülése rövid távon javította a piaci hangulatot, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések csillagászati költségei és a megtérüléssel kapcsolatos kételyek továbbra is fékezik a technológiai szektort - írta meg a Bloomberg.
+2 hasonló
0 komment

Tovább gyorsult az euróövezeti infláció, az EKB már az újabb kamatemelést készíti elő

Októberben 4 százalékra gyorsult az eurózóna inflációja, ami az Európai Központi Bank (EKB) céljának pontosan a duplája. A fogyasztói árak emelkedését elsősorban az energiaárak megugrása hajtotta, és a kedvezőtlen folyamatok miatt a jegybank döntéshozói egyre egyértelműbben jelzik, hogy decemberben újabb kamatemelésre lehet szükség - közölte a Bloomberg.
+2 hasonló
0 komment

Virovácz Péter szerint akár egy évre is befagyhat a magyar alapkamat, új helyzet jön a forintban is

A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint…
0 komment

Virovácz Péter szerint szűk sávba ragad a forint, az euróbevezetési terv viszont a bérek és az infláció területén is nagy változásokat hoz

A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint…
0 komment

Virovácz Péter szerint szűk sávba ragad a forint, az euróbevezetési terv viszont a gazdaság több területén is nagy változásokat hoz

A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint…
0 komment

Az új építésű lakások nagy része nem felel meg a Wekerle Plusz program feltételeinek

A ma megjelent, harmadik negyedéves KSH lakásátadási statisztikát mérte össze saját kínálatával az egyik legnagyobb ingatlanhirdetési portál. Mérésük szerint az újonnan épült lakásoknak csupán 42 százaléka felel meg a 3 százalékos fix kamatú hitelt kínáló Wekerle Plusz program feltételeinek országszerte, míg a fővárosban a magas négyzetméterárak miatt csak 16 százalékuk.
+2 hasonló
0 komment

Hozzányúl az utcaképhez a Tisza-kormány: megjelent a rendelet

Szűkebb területen maradhatnak fenn óriásplakátok, korlátozzák a tetőreklámokat, éjszakánként pedig nem jelenhet meg hirdetés a digitális reklámeszközökön – többek között ezt tartalmazza a Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet. A szigorítás a korábban szabályosan kihelyezett felületeket is érinti, a követelményeknek nem megfelelő eszközöknél pedig az év végi törvényi határidőre is figyelni kell. A reklámszakma korábban hosszabb átmenetet és a gazdasági következmények alaposabb…
+2 hasonló
0 komment

Reagálnak az elemzők az amerikai félidős választási eredményekre

Többséget szereztek a demokraták az amerikai szenátusban és a képviselőházban is a keddi félidős választásokon, ami politikai patthelyzetet vetít előre Donald Trump elnök utolsó ciklusának hátralévő két évére. A piaci szereplők gyorsan reagáltak az eredményekre, így az ázsiai kereskedésben zuhantak a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek részvényei, estek az amerikai állampapírhozamok, a dollár pedig gyengülni kezdett. A határidős amerikai részvényindexek a kezdeti meredek esésükből…
+2 hasonló
0 komment

Itt a politikai fordulat Amerikában - máris kilőtt az arany és az ezüst

Az amerikai félidős választások eredményeire a nemesfémek piaca is látványosan reagált, az arany 2,2, az ezüst 3,9, a palládium 4,2, a platina pedig 1,9 százalékkal drágult. Az emelkedést a gyengülő dollár és a csökkenő amerikai államkötvényhozamok támogatják, miután a demokraták nagy győzelmeket arattak.
+2 hasonló
0 komment

Hatalmas ütést kaphat a tőzsde az amerikai választás miatt

Komoly eladási hullám alakult ki a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények piacán az amerikai félidős választások éjszakáján, miután a demokraták jelentős győzelmeket arattak. A befektetőket különösen a texasi kormányzóválasztás eredménye rázta meg, a párt politikusai ugyanis az adatközpontok építésének leállítását szorgalmazzák ebben a technológiai szempontból kulcsfontosságú államban - számolt be a CNBC.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció