Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Végigsöpört Amerikán a kék hullám: mennyi ereje maradt Trumpnak?

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében a hatalmas demokrata fölénnyel zárult amerikai félidős választások politikai következményeit vettük górcső alá a legfrissebb rendelkezésre álló adatok tükrében, miközben többek között megvizsgáltuk, hogy milyen mozgástere marad Donald Trumpnak elnöki ciklusa hátralévő részében úgy, hogy a kongresszus mindkét házában meggyőző kék többséggel kell számolnia. Vendégünk Tábor Áron, az ELTE Amerika szakértő oktatója volt. A…
0 komment

Figyelmeztet a Barclays: a választás nem oldja meg az amerikai tőzsdék legnagyobb problémáját

Hiába bíznak a befektetők abban, hogy az amerikai félidős választások után év végi rali indulhat a tőzsdéken, a részvénypiacokat nyomasztó legfőbb problémák továbbra is megoldatlanok maradnak. Bár a politikai bizonytalanság enyhülése rövid távon javította a piaci hangulatot, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések csillagászati költségei és a megtérüléssel kapcsolatos kételyek továbbra is fékezik a technológiai szektort - írta meg a Bloomberg.
+2 hasonló
0 komment

Megérkeztek az első szakértői reakciók Trump nagy bukására: politikai állóháború és piaci idegesség jöhet

A demokraták a 2026-os félidős választáson megszerezték a Képviselőházat és a Szenátust is, sőt Texasban, Kansasben és Dél-Karolinában is szenátusi mandátumot nyertek. A magas árak, az iráni háború és a korrupciós ügyek miatt elégedetlen választók döntése nyomán Hakeem Jeffries lehet az Egyesült Államok első fekete házelnöke, a demokraták pedig vizsgálatokra, kinevezési csatákra és költségvetési alkukra készülnek. Szakértők szerint Trump vétójoga és a szenátusi szabályok politikai patthelyzetet…
+2 hasonló
0 komment

Tovább gyorsult az euróövezeti infláció, az EKB már az újabb kamatemelést készíti elő

Októberben 4 százalékra gyorsult az eurózóna inflációja, ami az Európai Központi Bank (EKB) céljának pontosan a duplája. A fogyasztói árak emelkedését elsősorban az energiaárak megugrása hajtotta, és a kedvezőtlen folyamatok miatt a jegybank döntéshozói egyre egyértelműbben jelzik, hogy decemberben újabb kamatemelésre lehet szükség - közölte a Bloomberg.
+2 hasonló
0 komment

Virovácz Péter szerint akár egy évre is befagyhat a magyar alapkamat, új helyzet jön a forintban is

A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint…
0 komment

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt…
+2 hasonló
0 komment

Virovácz Péter szerint szűk sávba ragad a forint, az euróbevezetési terv viszont a bérek és az infláció területén is nagy változásokat hoz

A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint…
0 komment

Virovácz Péter szerint szűk sávba ragad a forint, az euróbevezetési terv viszont a gazdaság több területén is nagy változásokat hoz

A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint…
0 komment

Átfogó támadásra készülnek Trump ellenségei: az elnök gazdagodása és az iráni háború kiemelt téma lesznek

Átfogó kongresszusi vizsgálatokra készülnek a demokrata törvényhozók az Egyesült Államokban, miután a párt többséget szerzett a képviselőházban és a szenátusban is. A leendő bizottsági elnökök már ebben a hónapban megkezdhetik az érintett személyek és szervezetek átvilágítását, a hivatalos idézések kiküldésére pedig az új kongresszus jövő év eleji megalakulása után nyílik majd teljes körű lehetőségük - számolt be a CNN.
+2 hasonló
0 komment

Az új építésű lakások nagy része nem felel meg a Wekerle Plusz program feltételeinek

A ma megjelent, harmadik negyedéves KSH lakásátadási statisztikát mérte össze saját kínálatával az egyik legnagyobb ingatlanhirdetési portál. Mérésük szerint az újonnan épült lakásoknak csupán 42 százaléka felel meg a 3 százalékos fix kamatú hitelt kínáló Wekerle Plusz program feltételeinek országszerte, míg a fővárosban a magas négyzetméterárak miatt csak 16 százalékuk.
+2 hasonló
0 komment

Hozzányúl az utcaképhez a Tisza-kormány: megjelent a rendelet

Szűkebb területen maradhatnak fenn óriásplakátok, korlátozzák a tetőreklámokat, éjszakánként pedig nem jelenhet meg hirdetés a digitális reklámeszközökön – többek között ezt tartalmazza a Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet. A szigorítás a korábban szabályosan kihelyezett felületeket is érinti, a követelményeknek nem megfelelő eszközöknél pedig az év végi törvényi határidőre is figyelni kell. A reklámszakma korábban hosszabb átmenetet és a gazdasági következmények alaposabb…
+2 hasonló
0 komment

Ha a történelem megismétli önmagát, komoly emelkedés várhat a tőzsdére az amerikai választás után

Bár a befektetők általában feszülten várják az amerikai félidős választásokat, a múltbeli adatok azt mutatják, hogy a részvénypiacok a politikai eredménytől függetlenül szinte mindig erősödnek a szavazást követő időszakban. Az S&P 500 index egyéves távlatban rendszerint kiemelkedő hozamot produkál, különösen akkor, ha megosztott kormányzás alakul ki Washingtonban. Ugyanakkor a jegybanki kamatpolitika, a technológiai szektor teljesítménye és a geopolitikai konfliktusok sokkal erősebben…
+3 hasonló
0 komment

Nagy hullámokat vetett az amerikai választás a bitcoinnál

Visszakapaszkodott héthetes mélypontjáról a bitcoin, miután a befektetők elkezdték feldolgozni az amerikai félidős választások eredményeit. Bár a demokraták várhatóan a kongresszus mindkét házában többséget szereznek, ami szigorúbb felügyeletet hozhat a kriptoszektor számára, az árfolyam gyorsan ledolgozta kezdeti veszteségeit - írja a Bloomberg.

Bejelentkezés vagy regisztráció