Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Spanyol vonatbaleset: 69 halálos áldozatból 66-ot azonosítottak, még vizsgálják a tragédia okát

A spanyolországi Urdánál történt vasúti szerencsétlenség 69 halálos áldozata közül 66-ot már azonosítottak, köztük 54 spanyol és 12 külföldi állampolgárt – jelentette az MTI a tartományi kormány hétfői tájékoztatása alapján. A mintegy 180 sérült közül 29-et még kórházban ápolnak, kilencen intenzív ellátásra szorulnak.
0 komment

Több mint háromszorosára ugrott a magyar lakosság fizetőképessége

Jelentősen, éves összevetésben több mint 200 százalékkal javult, vagyis háromszorosára ugrott a magyar lakosság fizetőképessége 2026 harmadik negyedévére. A kedvező adatokat elsősorban a reáljövedelmek emelkedése és a háztartások erős megtakarítási hajlandósága fűti, a háttérben azonban továbbra is egy általános gazdasági fellendülés nélküli, döntően a belső fogyasztásra épülő makrogazdasági környezet húzódik meg - írja az Intrum.
0 komment

Megszabadulna III. Károlytól, mint uralkodtól a fennhatósága alá tartozó sziget, sőt jóvátételt is követel

Antigua és Barbuda miniszterelnöke felszólította Andy Burnham brit kormányfőt, hogy a puszta bocsánatkérésen túl fizessen jóvátételt az Egyesült Királyság transzatlanti rabszolga-kereskedelemben betöltött szerepéért. Gaston Browne a Nemzetközösség csúcstalálkozója és III. Károly király karibi látogatása kapcsán beszélt erről, egyúttal felvetette az államforma-váltás lehetőségét is - számolt be az Independent.
0 komment

Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Az újszülöttek RSV elleni széles körű immunizációja érdemben csökkenthetné a csecsemők kórházi kezeléseinek számát Európában – erre jutott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss, több modellre épülő elemzése. A jelentés nem egyetlen ország adataiból indul ki, hanem az EU/EGT országaira készített forgatókönyveket hasonlít össze: azt vizsgálja, mekkora teher lenne megelőzhető, ha az újszülöttek vagy közvetlenül hosszú hatású monoklonális antitestet kapnának, vagy már…
0 komment

Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását…
0 komment

Ilyen még soha nem volt: degeszre keresi magát Amerika az olcsó palagázzal

Miközben Európa és Ázsia a megugró gázárakkal küzd, az Egyesült Államok egyszerre élvezi az olcsó hazai földgáz és a magas LNG-export előnyeit – írja Javier Blas, a Bloomberg energetikai szakírója. Az amerikai és a tengerentúli gázpiacok között tizenkétszeres árkülönbség is kialakult, ami még soha nem fordult elő, tehát a palagáz kitermelésének felfutása így a mostani energiaválságban is komoly versenyelőnyt jelent az amerikai gazdaságnak.
0 komment

Nagyot nőtt a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP mindent vitt

Jelentősen megugrott a kereskedési aktivitás októberben a Budapesti Értéktőzsdén: a részvénypiaci forgalom közel negyedével nőtt szeptemberhez képest. A befektetők figyelme továbbra is elsősorban a hazai blue chipekre irányult, az OTP egymaga a teljes forgalom közel háromnegyedét adta. Eközben több vezető magyar részvény is jelentős árfolyam-emelkedést ért el.
0 komment

A napelem már nem elég: új korszak jön az ipari energiagazdálkodásban

A magyar ipar az elmúlt években tömegesen fordult a napelemek felé, sok vállalat azonban ma szembesül azzal, hogy a saját energiatermelés önmagában nem oldja meg az energiaárak kiszámíthatatlanságát. Miközben egyre több energiatároló épül az országban, a beruházók könnyen alábecsülhetik a megtérülés egyik meghatározó tényezőjét: az akkumulátor nem egyszerűen telepítendő berendezés, hanem aktív kereskedelmi döntéseket igénylő eszköz. Korhetz Szilárd, az ALTEO Nyrt. üzletfejlesztési vezetője…
0 komment

A Big Tech nem csak adatot gyűjt – rejtett egészségügyi ára lehet a platformgazdaságnak

A Lancet az egészséget meghatározó digitális tényezőkek feltáró sorozatát feldolgozó cikkszériánk első részében azt vizsgáltuk, miért nem elég a gyerekek médiahasználatát pusztán képernyőidőként kezelni. A mostani, második rész azt tárja fel, milyen gazdasági és technológiai rendszer működik a képernyők mögött, és az adatvezérelt üzleti modellek hogyan hatnak a társadalom egészségére.
0 komment

Kiszivárgott az üzemanyagárstop tervezete – komoly csavar van a német szabályokban

Elkészült a német üzemanyagár-plafonról szóló törvénytervezet, aminek részleteit a Handelsblatt szerezte meg. A szabályozás jóval szűkebb körben tenné lehetővé az árak korlátozását, mint azt korábban várni lehetett: a kormány csak akkor avatkozhatna be, ha a benzin vagy a dízel drágulása tartósan és jelentősen meghaladná az uniós átlagot. Ráadásul az új rendszer januári indulása sem jelentené az árplafon automatikus bevezetését.
0 komment

Átrendeződés a hazai luxusingatlan-piacon: mi történt a vevőkkel?

A magyar luxusingatlan-piac sokáig az emelkedő árakról, a szűk kínálatról és az eladói pozíció erősségéről szólt, az elmúlt időszakban azonban fordulat kezdődött. A vevők továbbra is jelen vannak, van tőke a piacon, de egyre tudatosabban keresik a jó belépési pontokat, miközben sok fejlesztő még a korábbi árstruktúrában gondolkodik. A high-end és luxusszegmensben ráadásul különösen nehéz pontos képet kapni a valódi árakról, mert a tranzakciók jelentős része diszkréten, off-market zajlik. A…

Bejelentkezés vagy regisztráció